Sally Styles
"If there's a one percent chance,
that's
more than I ever though,
I’d ever have, I’d do it."
Sosem gondoltam magam olyannak, aki könnyen feladja
a dolgokat, akármennyire is nehéznek számított minden, de most úgy éreztem,
hogy a helyes döntést hoztam meg. Bár lenne esélyem a végleges gyógyulásra, én
nem kérek belőle. Idegesítően csendes volt a ház a Harry-vel való vitánk után.
Szerintem az egész utca tőlünk zengett, de nem bírtam visszafogni magam, bár
szinte már elképzeltem, hogy az egészet megbeszélték és csak provokálni
akartak, hogy idegességemben elkezdjek pakolni, így magamtól egyeznék bele az
útba. Természetesen ez így volt. Viszont most sem értettem, hogy anya miért
enged el, miért nem akarja, hogy velük legyek itthon az utolsó hónapjaimban?
Ezzel nem azt mondom, hogy teljesen elfogadtam a betegségemet, mert még
felfognom sem sikerült, inkább csak a halál szóval kezdek barátkozni.
Egyetlen egy ok van, amiért végül is belementem,
hogy Stephanie is velem jöhet és jön is. Ez a tudat kárpótol mindenért, amit
valaha Harry tett, kivéve Louis-t. Rettegek, hogy mi lesz, mikor előtte fogok
állni, a gyomrom már most pingpong labda méretű, a szívem pedig zakatol.
Keresett rengetegszer, de nem vettem fel a telefont sosem, talán ez volt az a
hiba, amivel elvágtam ezt az egészet, de akkor még nem gondoltam, hogy
hamarosan újra láthatom. Bár a szívem a turnén lévő emberek felé húz, hisz
szörnyen hiányoznak, bár mindenkivel telefonon tartottam a kapcsolatot,
leginkább Lottie-val, akivel találkoztam is, elmeséltem neki mindent, még a
leukémiámat is. megígérte, hogy nem szól senkinek erről, persze utána próbált
meggyőzni, hogy éljek a gyógyulás lehetőségével, persze sikertelenül.
- Segítsek? – ül le az ágyamra Gem, ő most
kivételesen nem jön velünk, hanem itthon marad továbbra is dolgozni.
- Mindjárt megvagyok. – mondom és az utolsó pár
cipőt helyezem be a bőröndbe.
- Ha valami baj van, akkor bármikor hívhatsz. –
mondja kedvesen és egy puszit nyom az arcomra.
- Tudom. – mosolygok rá, majd felpattanok és
megölelem. – Hiányozni fogsz Gem…
- Tudom húgi, de jó lesz, hidd el. És ne felejtsd
el, hogy mindig hallgasd meg, amit Louis mondani szeretne neked. Oké? –
kérdezi, bár szerintem ő is tudja, hogy nem így lesz, viszont attól az egy
névtől a szívem konkrétan megbolondul. Bár hiányzik, de biztosan nem fogok a
nyakába ugrani.
Idegesen, körülbelül egy golflabda méretű gyomorral
szállok ki az autóból. Cardiff időjárása megegyezik azzal, ami Nagy-Britanniába
átlagosan van, most a turné európai része következik, és június ötödike van.
Niall jött ki elénk a repülőtérre és nem bírta befogni a száját, csak arról
beszélt, hogy mennyire büszke mind a négyünknek, hogy sikeresen
leérettségiztünk, még Stephanie is.
- Hé, én nem vagyok annyira hülye, hogy megbukjak
érettségin! Bár mikor megláttam a töri tételt, azt hittem inkább kisétálok a
teremből. Úgyhogy fogd be. – barátnőm tetetett durcizása mindig olyan vicces,
egyszerűen nem tudja komolyan venni a dolgokat, ezért a kis sértődését se
szokta senki komolyan venni.
- Oké, oké. Nyugalom. – nevetett fel a szőke majd
leparkolt. – Sal, próbálj egyensúlyban maradni, Sophia és Lottie már hajnali öt
óta fent vannak és téged várnak. – mosolyog rám Niall. Hihetetlen érzés, hogy
ennyire fontos vagyok számukra és várnak, hogy ennyire szeretnek, de én mégis
hazudok nekik. Harry-t és Stephanie-t is megkértem, hogy senkinek se mondják el
a betegségem, egyedül Lottie tudja, illetve Lou-nak fogom elmondani. Ők
megértően beleegyeztek, szerencsére. Állítólag Louis nem tudja, hogy jövök, épp
ezért félek annyira most tőle, mégis úgy érzem, hogy belülről mindjárt
megszakadok, ha még egy percet nélküle kell eltöltenem.
- Sally, kiscsaj! – az ismerős hang, mosolygásra
késztet, Paddy mosolyogva néz engem, mellette pedig Mark. Mind a kettejüket
megölelem és váltok velük pár szót, majd Stephanie-ba kapaszkodva megyünk be a
hotelbe.
- Félek. – suttogom neki és csak a lábaimat
szemlélem. Rettegek, hogy azok a gyönyörű kék szemek már nem úgy fognak rám
nézni, mint eddig, vagy, hogy egyáltalán nem néz rám. Mi van, ha semmibe vesz?
Abba belepusztulnék, de mégsem folytathatjuk a dolgokat, ahol abbahagytuk. Ő
keresett, de én nem reagáltam rá. A szívem már a torkomban dobogott, ahogy a
liftajtó kinyílik a kilencedik emeleten, senki nem várt itt sem, e miatt pedig
egyre idegesebb lettem. Niall megy előre, mögötte Harry, mi pedig ketten Stephanie-val.
- Mindjárt jövök, csak beszélnem kell vele. – bök a
bátyám felé majd otthagy.
- De.. Steph.. – motyogom. Elérkezünk egy bazi nagy
szobába, ami hasonlít az eddigi közös nappalikhoz, csak ez sokkal, de sokkal
nagyobb és több minden van itt. Egyedül kellett belépnem az ajtón,
automatikusan azokat a gyönyörű kékségeket keresem, de nem találom sehol. A
kezeimmel kezdek el babrálni, mikor megérzem, hogy valaki szorosan mögöttem
áll, az illata hamar megcsapja az orromat, amitől a szívem még hevesebben ver.
Lehajtom a fejemet és megérzem a könnyeket a szemeimben.
- Arrébb mennél? – morogja, mire felkapom a fejemet
és meglepődve bámulok magam elé. Miért beszél így? Mi ez? Ez nem Louis… - Menj
már arrébb baszd meg. – a szám is tátva marad és a könnycseppek csak úgy
végigfolynak az arcomon.
- Tomlinson! – mordul rá Stephanie, de Louis csak
megfogja a felkaromat és arrébb rak egy egyszerű mozdulattal, bár a kezét
hosszabb időre a karomon hagyja. Mivel az elmúlt hetekben elég sokat fogytam,
ezért féltem, hogy ezt észre is veszi.
- Senki ne döntse el helyettem, hogy hogyan
érezzek. – mondja és levágódik a kanapéra. Sophia és Lottie jön oda hozzám és
jó szorosan megölelnek. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, így olyan idegennek
érzem magam itt. Végül mindenkinek adtam egy-egy puszit, de Lou-nál megakadtam,
el kell mondanom neki.
- Lou, beszélhetnénk? – kérdezem meg a szürke hajú
nőt, aki mikor itt vagyok anyám helyett anyám. Látom, hogy Lottie mérgesen szól
Louis-hoz, majd csak mondja és mondja, Louis pedig felém sandít. Mindent
elrontottam, miért nem tudtam felvenni azt a kurva telefont? Mindegy is, így
legalább neki nem okozok fájdalmat.
- Mi a baj Sal? Olyan sápadt vagy és fogytál is. –
a kezét egyből a homlokomra helyezi. Letörlöm a könnyeimet, amiket Louis okozott
majd ránézek.
- Leukémiás vagyok. – suttogom, de nem várom meg
amíg beleszólna, bír sikerült eléggé meglepnem. – És nem akarom meggyógyulni.
- Sally… én… - alig találja a szavakat, tudom. –
Miért nem? – végül csak össze tudott hozni valamit.
- Nem akarok tovább szenvedni és a gyógyulásom sem
teljesen biztos. 75% az esélye, de ez változhat, hisz még nagyon az elején
vagyok. Bár tudom, ez csak romlani fog, meg már most nem érzem valami jól
magam, iszonyatosan elfáradtam.
- Ugye nem Louis miatt gondolod így? – kérdezi
kétségbeesetten.
- Az, hogy ő apuka lesz… És Harry világosan
megmondta, hogy hallani sem akar egy kapcsolatról. – motyogom.
- De baszki Sally, ez a te életed és senki másé!
Senki nem mondhatja meg, hogy mit csinálj! Úgyhogy most odamész Louis-hoz és
beszéltek, mert tudom, hogy te is ezt akarod! – mondja és elkezd lökdösni az
ajtó felé.
- De ő nem. – motyogom és leülök a földre. Egyre
gyorsabban kapkodom a levegőt és kicsit szédülök is.
- A francba… - motyogja Lou és segít felállni.
- Lou, nem mondhatod el senkinek, csak Lottie tudja
rajtad kívül innen…
- Jó, csak legyél most rendben. Már értem, hogy
miért van itt Stephanie. – mondja és visszavisz a nagy nappaliba, bár nem
akartam oda visszamenni, most még is csak annak örülök, hogy végre feküdhetek.
– Mond csak Harry, adtál ennek a lánynak ma elég innit? Kiskorában is mindig
akkor szédülgetett, mikor nem ivott eleget. – hihetetlen, hogy Lou milyen
egyszerűséggel hazudik, bár tudjuk, hogy Lottie, Steph és Harry tudja, hogy
igazából mi miatt lettem ilyen rosszul.
- Ne haragudj, de már ő sem gyerek, hogy folyton a
kezébe adagoljam a palackokat. Amúgy meg Stephanie-nak is az eszébe juthatott
volna. – morogja bátyám. Kicsit elmosolyodom, hogy hogyan húzzák egymás
idegeit.
- Ó, hogy meg ne üsselek Styles!!!
- Az én hibám, oké? Túlságosan izgultam… De most
jól esne egy jókora alvás. – motyogom és ezzel engedek a csábításnak és
elalszom, remélem nem örökre, még csak még egyszer szeretném Őt magamhoz
szorítani.
Egy puha ágyon térek magamhoz, amin kicsit
meglepődök. Lassan nyitom ki a szemeimet, és amin még jobban meglepődök, hogy
egy nagyon ismerős alak sietett kifelé. Tudtam, hogy ő az, csak azt nem, hogy
miért nem akar velem beszélni, ha itt van.
- Louis… - a hangom gyerekesen hangzott, de
megállt. Felállok, és egyre közelebb lépkedek hozzá. – A francba is, szólj már
hozzám. Akár el is küldhetsz melegebb éghajlatra, csak mondj valamit, kérlek. –
bár még mindig érzem azt a gyűlöletet, de már nem azért, mert hagyott elmenni,
hanem mert hazudott, és nem várt meg, felcsinált egy csajt, pedig előtte velem
élt meg szép dolgokat. De ezek szerint tényleg csak egy rubrika voltam a sok
csaj közül.
- Mit vársz Sally? – kérdezi kicsit sem kedvesen.
- Hogy mondj valamit. Hazudd azt, hogy hiányoztam
és örülsz, hogy itt vagyok, vagy csak mondd, hogy nem örülsz, és nem akarsz
tudomást venni rólam. – kérlelem, bár nem számítok sokra. Hirtelen közel érzem
magamhoz, mind a két keze a derekamon pihen, de egyből elereszt, viszont a
közelségét nem szüntette meg. Az ajkai idegőrlően közel kerültek hozzám, alig
pár milliméter választott el minket egy csóktól. Remegő kezekkel megfogom az
arcát és végigsimítok a borostás felületen, könnyeim megerednek, de nem
érdekel.
- Annyira utálni akarlak… - megfeszíti az
arccsontjait, miközben suttog.
- Én utállak is.
- Még mindig rettenetesen hazudsz. – mondja. Közben
a könnyeim egyre csak folynak, mert érzem, hogy nem fog megcsókolni. A
kezeimmel még mindig az arcát simogatom, ami miatt csukva van a szeme. – A
francba is. – morogja, majd hihetetlen gyorsasággal lép ki a szobámból. Mintha
csak az életemből akarna kilépni, mintha örökké el akarna felejteni, e miatt
pedig a könnyeim egyre gyorsabban szántották be az egész arcomat. Mint egy
kisgyerek, úgy rontottam ki a szobámból és a közös nappaliba értem, de bár
elővigyázatosabb lettem volna. Stephanie-t kerestem és meg is találtam. A
bátyám szájában kutakodva. A szám szabályosan egy „O” alakot formált, majd
lefele kerekedett. Tudtam, hogy van valami kettejük között, de abban
reménykedtem, hogy elmondják, ha tényleg úgy van. Hirtelen úgy érzem, mintha
teljesen egyedül lennék, mindenki magamra hagyott volna, mert nekem már
mindegy. Egyre gyorsabban kezdtem el venni a levegőt, már szó szerint
kapkodtam. Hátat fordítottam az ajtófélfának és remegő testtel, zokogva
csúsztam le ülésbe, a térdeimet szorosan magam elé húztam és átkaroltam a
karjaimmal, majd arra temettem bele az arcomat és zokogtam. Zokogtam, mert
tényleg mindenki lemondott rólam, már nem számítok senkinek.
- A francba. – hallom meg legjobb barátnőm hangját,
majd az egyre közeledő cipők koppanását. Nem akarom, hogy leüljenek mellém,
most csak egyedül akarok maradni. – Sal, ne haragudj.
- Ne is törődjetek velem. – motyogom, majd
meginogva, de másodjára sikerül felállnom. Lehajtott fejjel szipogva, mint egy
élőhalott úgy megyek a folyosón vissza a szobámhoz, vagyis szeretnék. Egy
kemény mellkasnak ütközök, de ez nem Louis, nem az ő illata, mégis biztonságban
érzem magam kicsit, mintha lenne egy kis fény ebben a sötét helyzetben. Egyik
keze a hátamra, míg a másik a derekamra csúszik. Kellemes illata mellett
megérzem az enyhén füstölt hús illatot, ebből pedig tudom, hogy Niall az. Nem
mond semmit, csak a hátamat simogatja, ami jelenleg a legjobb számomra.
- Ígérem, hogy minden rendben lesz, csak ne add
fel. – suttogja, majd egy puszit nyom a fejem tetejére, amitől csak még jobban
zokogok. Gondolom, elég hangos vagyok, ezért hallok több ajtócsapódást is.
- Mi történt? – a vékony női hang mosolygásra
késztet, aztán újragondolom és eltolom magamtól Niall-t, bár az ő ölelése
jelenleg az életet jelentette nekem. Lottie-ra nézek, aki szomorúan mosolyog
rám.
- Sally, mi van veled? – kérdezi Liam, de csak
hátrafordulok és keserűen a legjobb barátnőmre mosolygok, majd nemlegesen
megrázom a fejemet. Már amúgy sem kell sokáig bírnom, maximum másfél év, de
valószínű, hogy kevesebb. Hirtelen hihetetlen késztetést érzek, eszembe jutnak
a Louis-val töltött pillanatok és az a bizonyos ígérete, amit az óta már
megértettem. Hogy bevezetett egy kicsit a „felnőttek” világába otthon nem
zavart, de itt már egyre inkább. Hiányzik, hogy Louis megcsókoljon és a kezei
vándorútra tévedjenek a testemen. Beharapom az alsó ajkamat és szinte
dörömbölök Louis ajtóján, de mikor kinyitja azt, már nem merek semmit tenni,
csak lefagyok a meztelen felsőteste miatt.
- Mi van? – kérdezi és sóhajt egyet. – Sally, mi a
bajod? – kérdezi nem törődően, ezért csak megrázom a fejemet, majd hátat
fordítok neki és visszatérek a szobámba, ahol egyedül lehetek. Legalábbis egy
ideig, valaki nagyon kitartóan kopog már vagy öt perce. Hamar megunom és már az
idegeim is feladják a harcot az idegesítő hanggal szemben, ezért erősen kivágom
a bejárati ajtót. Stephanie egy nagyot sóhajt, majd reménykedve néz rám. Arrébb
állok, hogy beljebb jöjjön, majd szétnézek a folyosón, de már mindenki a saját
kis dolgával foglalkozik.
- Nem fogok magyarázkodni. Csak azért nem mondtam
el, mert én sem tudom, hogy mi van. Túl bonyolult és azt beszéltük meg, hogy
most mindketten rád koncentrálunk, ez a csók…
- Azt mondtad nem magyarázkodsz, elég lett volna az
első mondat. – mondom nyersen, majd egy nagyot sóhajtok. – Stephanie, szereted
a bátyámat? – kérdezem összeráncolt homlokkal. Kétségbeesetten néz rám, majd
lehajtja a fejét.
- Azt hiszem igen. Nem tudom. – látom a szemében a
zavartságot, ezért nem tudok rá haragudni, bár eddig sem tettem.
- Mindegy, engem nem zavar. Ha boldoggá tesz téged
és te is őt, akkor én nem fogok közétek állni. – magyarázom, majd ásítok egyet.
Hihetetlenül fáradékony vagyok mostanában.
- Sal, most mi lesz? Mármint, Louis meg te…
- Nem tudom, csak várom a halálom napját. –
suttogom, de csak egy pontot bambulok meg. – Ha lenne egy százalék esélye, hogy ez több lehet, mint amit valaha gondoltam
vagy, amim valaha volt, akkor megtenném.
- És honnan tudod, hogy ő mit érez? Sally,
szerintem ez több lehet, mint egy százalék. Lehetetlen nem észrevenni, ahogyan
eddig rád nézett, és ahogy még most is rád néz. Mindketten fel vagytok
zaklatva, és te komolyan nem akarod elmondani neki ezt az egészet. Légy
türelemmel. – fogja meg az egyik kezemet, de az nem elég, hisz a szívem zakatol
és konkrétan összetörnék mindent, ami az utamba kerül. Érdekes érzés kelt fel
bennem, mintha ki akarnának belőlem szakítani valamit, mintha teljesen üres
lennék már, mintha egy nagy feketelyuk tátongna a lelkem helyett.
- Vége van Steph. – húzom egy szomorú mosolyra a
számat és hagyom, hogy a könnyek teljesen ellepjék az arcomat, ismét.
Uristen Louis most mi a f*sz lelte de komolyan 😠 Még neki áll feljebb mikor ő csinált fel egy másik lányt ? -.- Fuuu de felidegelt -.-
VálaszTörlésHahaha. :D Nyugalom
Törlés"O" Ehat the...Komolyan,én kiakadtam.Olyan szépen,és választékosan írsz,hogy az már fáj!Imádom ezt a blogot,szóval folytasd hamar! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Igyekszem! :))
TörlésSally egy idióta.
VálaszTörlésLouis meg vak és fasz. Felcsinál egy csajt ezzel megszegve az ígéretet, de úgye még meg se akadályozta azt, hogy Sallyt elvigyék és most meg, mintha Ő lenne az áldozat. Ejnye.
Viszont az már Sally hibája, hogy nem vette fel a telefont talán, ha felveszi akkor Louistól tud meg mindent és együtt túl jutnának mindenen, de á ez Sallynek nehéz lenne. Miért választod mindig a szar utat?
Amikor hallgatam apám kedvenc (egyik) zenéjét {Piramis - Ha volna két életem} nagyon retro tudom, de én ezen nőttem fel. Na miközben hallgattam a szöveg olyan volt, mint Louis szavai mikor megtudja, hogy Sally leukémiás.
"Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked, .."
Akármilyen is Louis eltudnám róla képzelni, hogy azt mondja Sallynek, hogy az életét adná át neki. :))
Azért ám Stephanie és Harry is befigyel egy két helyen gondolom megemlítem :D
Utóirat: Ha megmered ölni Sallyt te is meghalsz vele, mert elképzeltem Louisal és a zabi gyerekével :3
Nem rossz az az idézet. Az elejét meg mintha már egyszer leírtad volna, Sally idióta, Louis meg egy vak fasz.. Jah:D Nem szeretem a könnyű dolgokat. :)
TörlésUi.: Fogd be :* :) <3
Nagyon jo lett baszd meg olyan hulye Louis mikor lesz folytatás??😃
VálaszTörlésSenki sem mondta, hogy könnyű dolog a szerelem.. :D Valószínű, hogy jövőhéten nem tudok részt hozni, de utána biztosan! :)
Törlés