2016. július 5., kedd

13. rész - A boldogság sosem jár egyedül

 Sally Styles

"The life isn't easy,
 but if you don't go, you may fuck it."

Nagyot sóhajtva nyitom ki a szemeimet, három nap telt el úgy, hogy Louis-val konkrétan átnézünk a másikon, ami nekem szörnyen fáj. Kis boldogság szökött belém, mivel úgy látom, hogy Steph boldog, bár a bátyámra még mindig haragszom. Szabadidőmet mostanában Lottie-val és Niall-el töltöttem, de kicsit úgy éreztem, hogy zavarok. Persze, pont ők ketten sosem küldenének el, ahhoz túlságosan is jószívűek. Jelenleg Lux-szal játszok bújócskát, és mint az elmúlt tíz percben, most is én vagyok a hunyó. Van egy olyan érzésem, hogy ez inkább a keresd meg Lux-ot című játék, bár nevetséges, hogy erre még csak most jöttem rá. Ismerős hangok zaja csapja meg a füleimet. Nem szeretem azt a mély hangot, túlságosan is elutasító, legalábbis velem szemben.
- Ó, hát ez is itt van? - kérdezi a maga bunkó hangnemében, mikor észrevette, hogy az ajtóban állok.
- Des… - morogja Lou, de engem nem tud nagyon izgatni.
- Hallom beteg vagy. Az agyaddal is lehet baj, hogy nem akarsz meggyógyulni. – fintorog rám a biológiai apám, akit legszívesebben szemen köpnék.
- Mi? – kérdezte Niall, de csak sóhajtottam egyet.
- Mi lenne, ha már eljöttél ide, akkor ne az én életemmel foglalkozz, úgy ahogy eddig… - morgom és felkapom Lux-ot.
- Hidd el nem miattad jöttem. – motyogja az orra alatt és már el is felejtette, hogy ott vagyok, Niall-el ellentétben, aki egyből odajön hozzám. Kiveszi a kezemből Lux-ot és lerakja a földre, hogy hagy futkorásszon, majd keresztbefont karokkal néz rám.
- Beteg vagy? – halkan kérdezi meg, amiért hálás vagyok neki. Bólintok egyet és inkább a lábaimat kezdem tanulmányozni. – Sal, miért nem mondtad el? És tényleg nem akarsz meggyógyulni? Egyáltalán miféle betegség ez? – gondoltam, hogy neki rengeteg kérdése lesz, ha egyszer megtudja, ezért nem is hibáztatom.
- Leukémia.. Nem mondtam el, mert nem akartam, hogy ezzel foglalkozzatok, semmi sem változott meg e miatt. És nem szeretnék meggyógyulni, mert nincs értelme, hogy teljesen legyengítsem a testemet. – egy nagyot sóhajtok majd inkább kihúzom a szőke hajú barátomat a folyosóra. Leülök a földre, a hátamat a falnak támasztom, a lábaimat pedig felhúzom szinte a nyakamig, Niall pedig ugyan így tesz.
- Ki tudja ezt? – kérdezi és az egyik kezét a combomra teszi.
- Harry, Lou, Steph és Lottie. – felelek őszintén és halkan.
- Louis-nak nem akarod elmondani? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Mindenáron azt akarná, hogy gyógyuljak meg.
- De igazából miatta nem akarsz. Figyelj, nem értem, hogy hogyan kerülhettél arra a szintre, hogy már nem akarsz tovább élni, de ez nem jó, ez csak átmeneti. – értékelem az aggódását, de ő nem érti meg ezt az egészet.
- Niall, a többiek elfogadták a döntésemet. – ezzel próbálom lezárni ezt a beszélgetést, ami egy ideig sikerül is, hisz a szöszi nem szólal meg.
- Ő is a gyereked!!! – bentről Harry hangját lehet csak hallani az egész folyosón. – Nem érdekel, hogy véletlen fogant meg! Ő is a lányod, szeretned kéne! És tudod, számomra a legkedvesebb ajándék, hogy kaptam egy húgot. De tudod mit? Én helyetted is szeretem őt. – hihetetlen volt végighallgatni ezt, a szemeim megtelnek könnyel és csak szipogok. Tudom, hogy szeret, de miért így mutatja ki?
- Nialler, Sal! Tudnátok jönni egy picikét? – a folyosó végén Lottie a fejét kidugva az ajtón kiabált nekünk.
- Remélem fontos. – szipogtam, majd a Niall-től kapott zsebkendőbe beletöröltem a könnyeimet majd kifújtam az orromat. Niall előreenged, így elsőként pillanthatom meg Louis-t majd Liam-et és Sophia-t. Automatikusan fordulnék ki, de elfeledkeztem a szőkéről, aki ugyebár végig mögöttem volt.
- Ez már megint mi? – kérdezi felhúzott szemöldökkel Louis.
- 1 hét múlva lesz Perrie és Zayn esküvője. Mivel tudnak mindenről az volt a kikötésük, hogy titeket együtt akarnak látni, vagy különben Sally nem lehet koszorúslány. – magyarázza Sophia, de csak egy flegma fejjel ajándékozom meg.
- Aha, és? – kérdezi Louis.
- Ezzel párhuzamban Liam, Niall, de legfőképpen én, úgy gondoljuk, hogy drága bátyám, de a boldogságodat akarod eltolni magad mellől. Meg kell beszélnetek a kapcsolatotokat, definiálnotok kell! – édes Lottie-tól, hogy ennyire törődik a bátyjával, de ez már túlzás.
- Úgyhogy ameddig meg nem beszélitek, addig ide be lesztek zárva. – és ez volt a végszó, mert egyszerre rohantak ki az ajtón a zár pedig kattant. A francba.
- Lottie! Ezt megkeserülöd! – Louis kikabál az ajtó, míg én inkább ledőlök az ágyra és behunyom a szemeimet. Ha végigalszom, akkor nem lesz baj.
Már lassan tíz perc telt el mióta a többiek jól átvertek, de engem nem nagyon zavar, bár fogalmam sincs, hogy mennyi lehet az idő.
- Nem hallom, hogy beszélnétek. – nevet fel Liam a túloldalról, mire csak morgok egyet és inkább kisétálok a teraszra, leülök az egyik székre és csak bámulom a naplementét. Sose lesz már olyan, mint volt, már nem fog úgy rám mosolyogni és még csak hozzám sem fog érni még véletlen sem. Olyan egyszerű lenne most bevallanom neki, hogy mit érzek, hogy mennyire fáj a tudat, hogy beteg vagyok és, hogy sajnálom, amiért nem mondtam el neki. Olyan elveszettnek érzem magam, mint Némo, mikor eltűnt. Már félig az álmok között járok mikor a mellettem lévő szék megreccsen. Nos, nincs sok választásom, hogy ki lehet az, hisz tudtommal csak kettőnket zártak be. Meleg kezét megérzem arcomon, amitől kiráz a hideg, de nem nyitom ki a szemeimet és nem mozdulok meg, csak reménykedem, hogy a szívverésemet nem hallja meg. Egy nagyot sóhajt majd csak a meleg pokrócot érzem magamon, jól esik, hogy törődik velem, de miért csak akkor mikor azt hiszi, hogy alszom?
- Tudom, hogy nem alszol Sally. – mondja, mire a szemeim kipattannak, a szám pedig felfelé görbül szerencsétlenségemben.
- Honnan tudtad? – kérdezem halkan, majd a fejemet felé fordítom.
- Tudom, hogyan reagál a tested mikor hozzád érek ha alszol és ha nem. Ismerlek. Ismerem a testedet. – mondja egy kis éllel a hangjában, amitől a gerincemet végigszántja a hideg.
- Nem kerestél. Pedig Niall is eljött. – ha beszélnünk kell, akkor hát beszéljünk, ennél rosszabb már úgysem lehet.
- Most komolyan erről akarsz beszélni? Úgyis csak vitatkozni fogunk… - igaza van, tényleg vitatkozni fogunk, de engem érdekel, hogy miért tette azt, amiket tett.
- Nem érdekel, ha kiabálni fogsz, vagy ha én fogok. – hihetetlenül magabiztosnak érzem magam jelenleg, csak az a baj, hogy ez bármikor szétszóródhat.
- Bántott, hogy nem könyörögtem, hogy nem csúsztam le térdre Harry előtt, hogy ne vigyen el. Hiányoztál és féltem, hogy a hangod… - hirtelen rám kapta a tekintetét és a szemeimbe nézett. -  Hogy a hangod olyan elgyötört lesz, mint most. – meglepetten nézek rá, sőt még az ajkaim is elnyílnak egymástól. Hirtelen megmagyarázhatatlan haragot érzek iránta és legszívesebben megütném, de közben képtelen lennék bántani őt.
- Lefeküdtél azzal a nővel és gyereked lesz. Mosolyogva gratuláljak miközben összetörted a szívemet? – kérdezem cinikusan, majd felállok és besétálok a szobába, mert nem akarom elsírni magam. Elegem van már a hisztis és könnyen megbántható Sally-ből, aki folyton csak sír.
- Rohadtul nem akartam, hogy ez legyen vége, oké? Nincs mentségem, hogy lefeküdtem vele, és nem fogok magyarázkodni. Szerinted nekem nem fájt, hogy nem vagy velem? – és tessék, már kiabál is. Az erek megdagadnak a nyakán, és hihetetlen, de legszívesebben rácuppannék és végigcsókolnám. Beharapom az alsó ajkamat és tovább folytatom a kis vágyamat. – Sally!!! Ne csináld ezt! – kiabál rám, mire kinyitom a szemeimet és akaratlanul is lentebb vándorol a tekintetem. A nadrágja talán már túl szűkös, az én vágyam meg tovább terjed még annál is ahová először eljutottunk. – Sally! Elég legyen. – morogja, majd újra rám néz. – Még egyszer beharapod az ajkadat, akkor nem tudom visszafogni magam. – megpróbál figyelmeztetni, de én ezt inkább csak annak veszem, hogy eldönthetem, hogy mit akarok. Engedjem, hogy a fantáziám életre keljen, vagy még nem vagyok készen rá? Az biztos, hogy túl bizonytalan az egész kettőnk között. Lehajtom a fejemet és csak hallgatom, ahogyan Louis dörömböl az ajtón és kérleli a többieket, hogy engedjék ki vagy itt helyben fogja elvenni a szüzességemet. A szívem a torkomban dobog és a könnyeim már egyre csak gyűlnek a szememben.
- Louis, szükségem van rád. – suttogom, de ezt is meghallotta. Abbahagyja a dörömbölést majd lassan felém fordul.
- Nem érdemellek meg…
- Ne ellenkezz. Szükségem van rád és kész. Ne kérdezd meg, hogy miért, mert nem fogom elmondani. Ez egy tény, amit el kell fogadnod, ahogy nekem is el kellett. – szipogom, és a szemébe nézek, amik most a kérdésekben úszkálnak.
- Sal, vége. Ennyi. Mi sosem leszünk együtt. – hirtelen lefagyok, csak a könnyeim folynak patakokban. Ő csak összeszorítja az ajkait majd amint a zár ismét kattan már el is tűnik. Hirtelen kezd el forogni velem a világ, a lábaim összecsuklanak alattam, fájdalmasan érkezek a földre és ott folytatom a szánalmas életem siratását. A mai nap egyszerűen borzasztó, először apám, aki ismét a szememre hányta, hogy nincs rám szüksége és csak egy hiba vagyok, mert senki sem várt engem, senki sem akart, ő miattam hagyta el a családomat. Aztán pedig Louis szívszorító mondata, ami inkább csak a darabkákat töri még apróbbra.
- Niall, szólj Harry-nek! Most! – Lottie vékony hangja most nem tűnt annyira annak. A bátyám hamar ideért és leült mellém majd magához húzott. Görcsösen kapaszkodok a pólójába és próbálom figyelmen kívül hagyni a biológiai apám szavait, amiket most is csak sorol a bántásokkal együtt.
- Fogja már be és takarodjon el! – Stephanie hangja sokkal erőteljesebb, mint a Tomlinson lányé, és talán pont ezért fél tőle pár ember, mert maga a hangleejtéssel is készen állna a gyilkolásra.
Nem sokra emlékszem ezek után. A közös nappaliban ébredtem, a kanapé egyik részén voltam betakarva. Niall és Lottie FIFA-ztak a földön ülve, míg Steph mellettem ült és fogta a kezemet, bár az ölébe megismertem a bátyám fürjeit. Feltornázom magam ülésbe és legjobb barátnőm vállára rakom a fejemet.
- Szeretlek Sally. – suttogja nekem, mire elmosolyodom.
- Én is szeretlek Stephanie. – motyogom és lenézek a két szőkére, akik még mindig halkan veszekednek, ha a másik csalt. – Fent vagyok, már kiabálhattok. – mondom, mire mindkettőtől kapok egy mosolyt. A terasz felé nézek, ahol Louis szájába már ott lóg a cigaretta. Egy szál melegítő nadrág van rajta, a felsőteste teljesen fedetlen, amitől úgy érzem, hogy elolvadok. Szerencsére nem vette észre, hogy nézem, ezért a szemeimnek ez a kis öröm hamar véget ért.

Fogalmam sincs, hogy hogyan jutottam be az ágyamba reggelre, de nem is nagyon érdekel, mivel sikerül teljesen kipihennem magam. Bár ennyi alvástól nem is csodálom. Mosolyogva lépek ki a szobámból és bekopogok Lottie-hoz, pár hangos mondat után ki is nyitja és mosolyogva enged be. Nem nagyon lepődtem meg mikor megláttam Niall-t, de azért érdekel, hogy mi van kettejük között.
- Talán zavarok? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Dehogy, már épp készültünk menni Xbox-ozni. – mondja Niall és amint elsétál mellettünk megpöcköli Lottie fülét, aki kedvesen mosolyog rám, majd elnézést kér és az ír srác után rohan. Nagyot nézek a folyosón utánuk majd elmosolyodom. Ezek tuti szerelmesek, bár sajnálom Connie-t, akinek nagyon is bejön a szőkeség. Mosolyogva lépek be a közös nappaliba és egy hangosat köszönök. Leülök a kanapéra Sophia és Liam mellé és együtt nézzük, ahogyan a két szőkeség versenyzik egymással.
- Sal, ne haragudj a tegnapiért. – kezd bele Sophia, de egyből leintem.
- El van felejtve. – egy bíztató mosolyt küldök felé és észre sem veszem, hogy Harry idegesen ront be, mögötte pedig egy számomra ismeretlen szőke lány jelenik meg.
- Louis, asszem’ téged keresnek. – mondja Harry és akkor észrevesz engem, de csak még nyugtalanabb lett.
- Briana, megbeszéltük, hogy ha Amerikában leszek, akkor megkereslek. – sóhajt fel Louis.
- Ennyit jelent neked igaz? Ugyan annyit, mint ez az egész, ami történt. Mindegy is. Átutazóban vagyok itt, csak ezt hoztam neked. – mondja Briana és Louis kezébe nyom egy borítékot. Felhúzott szemöldökökkel állok fel és a mini hűtőhöz megyek, ahonnan kiveszek egy üveg vizet, míg Steph-nek egy sört. Egy mosollyal köszöni meg, majd tovább nézi a legújabb kedvenc drámáját, aminek a főszereplője Louis, akit jelenleg ki nem állhat.
- Mi ez? – kérdezi Tomlinson és belekukkant a borítékba.
- Voltam ultrahangon. Gondoltam meg akarod nézni a gyerekedet. – mondja a szőke lány, mire a számban lévő vizet kiköpöm. Mindenki, beleértve a dráma két főszereplőjét is, rám pillantanak.
- Egy kicsit megnyomtam az üveget, és izé, majdnem megfulladtam. – zavaromban nem tudok jobb hazugságot kitalálni, ez is éppen eléggé szánalmas.
- Te vagy Sally, igaz? – kérdezi Briana és közelebb lép felém, de Louis megfogja a karját és visszarántja.
- Ennyit akartál? – kérdezi Louis, mire nyelek egy nagyot.
- Ne beszélj már így vele. – sóhajt fel Liam, aki gondolom megunta ezt a spanyol drámát és már Sophia sem tudta lenyugtatni.
- Egy hiba volt, és utálom magam, amiért megtörtént. – a második felénél Louis rám pillantott, majd inkább a földet nézte.
- Kérlek, ne mondd ezt. Egy gyereknek szüksége van egy apára és hidd el, én tudom a legjobban milyen úgy felnőni, hogy nincs apád. – mondom, majd felállok és mosolyogva nézek a lányra. – Gratulálok, Briana. Biztosan csodálatos érzés. – kedvesen szólok hozzá, hisz ellenem semmit sem tett. Csak tönkretette a kapcsolatodat Louis-szal Saidie, de tényleg nem tett semmit. Idióta.
- Köszönöm. Izé, beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezi félénken, mire Louis egyből rávágja, hogy nem.
- Persze. – mosolygok rá, majd Louis-ra nézek. – Te döntöttél úgy, hogy kiszállsz az életemből, úgyhogy fogd be! – morgok rá, mint egy kiskutya, persze nem haragszom. Briana-val kisétálunk a folyosón, majd bekísérem a sajt szobámba, biztos, ami biztos. – Én nem tartom vissza Louis-t. Nem miattam gondolja már így, tegnap lejátszottuk azt a kört. – mondom, mire legyint egyet.
- Igazából pontosan miattad gondolja így. Emészti a bűntudat, és mikor a baba is megfogant, csak a te nevedet morogta. Elég gáz számomra, de rávilágított, hogy nem akarok semmit tőle, viszont azzal én sem számoltam, hogy lesz egy gyerekem tőle. – hihetetlenül kedvesen mondja ezeket, nem haragszik rám és nem is akar eltiporni.
- Láthatóan szeret téged…
- Az már lényegtelen. – vágok a szavába kicsit feldúltan. – Ne haragudj. – dörzsölöm meg a homlokomat és leülök az ágyamra. Kicsit remeg az egész testem, de csak azért van, hogy visszatartsam a sírásomat.
- Láthatóan te is eltaszítod magadtól, vagyis próbálod. Miért? Látszik a szemedben, hogy akarod őt. – komolyan olyan érzésem támadt, mintha egy régi barátnőmmel beszélgetnék. – Az élet nem egyszerű, de ha nem kockáztatsz, akkor baszhatod. – mondja egy kis mosollyal. Csodálkozva nézek rá, hisz a kismamák általában nem szoktak káromkodni. – Csak szerettem volna megtudni, hogy ha a kicsi az apjánál lesz, akkor neki a barátnője, párja elfogad-e egy gyereket, aki nem a sajátja. Hogy majd kell-e aggódnom vagy nem. De azt hiszem minden rendben lesz. Anyai megérzés. – kacsint rám, mire még inkább meglepődök.
- Én nem fogom megélni, hogy megszülessen. Sajnálom, hogy mégis aggódnod kell majd. – motyogom lehajtott fejjel, mire érdeklődve néz rám.
- Mi a baj? Miért mondod ezt? – kérdezi, mire egy nagyot sóhajtok.
- Mert leukémiás vagyok. De kérlek, ezt ne mondd el Louis-nak. Előtte titokban szeretném tartani. – mondom, mire gúnyosan felnevet.
- Ha már összetörte a szívemet miattad, ha már a gyerekemnek nem lesz normális apja, akkor annyit tegyél meg nekem, hogy elmondod neki. Akkor talán visszatalál a felém vezető útra. – mondja, mire ledöbbenek, hisz kedvesből átváltozott egy gonosz boszorkánnyá. – Viszlát Sally. – mondja, majd angolosan távozik, ha bár tudtommal ő amerikai, bár ezt fel tudnám dolgozni, viszont azt a csalódott kék szempárt sosem fogom elfelejteni. Sophia az ajtófélfának támaszkodva néz rám ugyanolyan csalódottan.
- Miért nem mondtad el? – kérdezi halkan, mire csak sóhajtok egyet és inkább elvágódom az ágyon.
- Mert nem mertem. De már nem érdekel, csak Louis ne tudja meg, könyörgöm. – kérlelem a sírógörcs határán.
- Oké, csak nyugodj meg. Hiszem, hogy meg fogsz tudni gyógyulni. – mondja, mire felnevetek.
- Nem akarok.
- Viszont Louis téged akar. Kint vár, hogy bejöhessen. – mosolyog rám kacéran majd egy puszit nyom a fejemre és kimegy, helyette pedig Louis jön és becsukja maga mögött az ajtót.
- Elmondhatatlanul sajnálok mindent. Főleg ahogy tegnap beszéltem veled. Egy szó sem igaz arról, amit mondtam. – láttam, hogy tátog még, meg, de nem hallottam és az arca is egyre halványabb lett. Nem akartam nem hallani és látni őt, hisz ő az én világom.
A fejem megint ugyan úgy lüktetett és a végtagjaim zsibbadtak, mint azon a napon mikor megtudtam, hogy beteg vagyok. Kintről csak a sötétség szűrődik be, ami megvilágítja a kezemet, amit egy erős, meleg és puha kéz szorít. A tetoválásáról egyből felismerem, majd észreveszem a hozzá tartozó hajkoronát is. Mellettem ül egy kis széken és az ágyon van a feje. Biztosan alszik. Kicsit megszorítom a kezét, amire fel is ébred és hihetetlenül megörül nekem, bár a szemei pirosak és be vannak dagadva.
- Sajnálom…
- Most nem akarok erről beszélni, majd holnap. – vág a szavamba és kis helyet kérve felül az ágyra, de a kezemet még mindig ugyan úgy fogja. – Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek és támogatlak mindenben. – mondja és egy puszit ad a kézfejemre, de most arra, amibe belevezették azt a csövet.
- Szeretlek Louis. – suttogom. – Azt hiszem ezt mind a ketten elrontottuk, csak kérlek, ne sírj. – szorítom meg a kezét, már amennyire tudom.

- Fáj a tudat, hogy mi történik veled és én erről nem tudtam. Harry elmondott mindent, és bár kicsit csalódott vagyok, amiért már mindenki tudta, csak én nem, ettől függetlenül mindennél jobban azt akarom, hogy gyógyulj meg. Kérlek, kezdd el a kezelést. – kérlel aztán egy puszit nyom a homlokomra, az orromra majd egy aprót a számra is. Libabőrös lett az egész testem és csak behunytam a szemeimet majd egy nagyot nyeltem. Menne ez úgy, hogy apám bármikor betoppanhat, illetve Briana is? És ha elkezdem, de belehalok? Louis teljesen össze fog törni.

6 megjegyzés:

  1. Des egy faszkalap Briana meg egy ringyó.:) Kis köcsögök.xddd
    Viszont annyira örülök hogy Loui végre megbeszélte Sally-vel a dolgot. Most viszont nagyon nagyon remélem hogy Sally el kezdi a kezelést.
    Siess a kövivel <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért lesznek még bonyodalmak, azt hiszem.. :D Még nem teljesen tiszta az az ég kettejük fölött.
      Puszi xx

      Törlés
  2. Te jó ég kérek egy zsepit, de most azonnal.Ugye Sally túl éli?Ugye elkezdi a kezelést?

    VálaszTörlés
  3. Uhhh ez szivszorito volt ... Rendesen be bekönnyeztem (valojában a végét már sirva olvastam el de mind1 :D) mi lesz még itt?? :D

    VálaszTörlés
  4. Hú basszus megint döbbenést hoztál!*o*
    Kezdjük a legelején..
    Nialler imádlak te mindig tudod mit kell mondani bárcsak mindenki ilyen lenne, mint Niall. <3
    Des takarodás van! Ez nem nevezhető apának fhúú..
    Hallod az a részlet mikor Harry megjelenik a szőke csajjal én elsőnek azt hittem Taylor amikor még messengeren küldted. :D Erre még rosszabb. Pedig az elején tök normális volt még Briana is aztán a végére egy ribanc lett. Fhúúj
    Csak szidnom kellet az elején Louis tudtam, hogy akkor észhez tér a drága *-* Már csak rá kell vennie Sally-t, hogy akarja a kezelést még akkor is, ha 90% esélye van. Tudom, hogy túléli. Túl kell neki.

    Ki leszel nyiffantva szerintem :P Még nem tudom, hogyan és mikor majd suprise lesz :D
    Következő részt szeretnék nagyon nagyon nagyon gyorsan :( xx

    VálaszTörlés
  5. nagyon nagyon jó lett, már meglepődtem h van egy blog amiben briana nem gonosz :D örülök, hogy louis megtudta és nagyon remélem, hogy ő rátudja venni sallyt a gyógyulásra. des nagyon köcsög volt remélem ennek még meg lesz a böjtje... harryék nagyon cukik együtt!!! nagyon várom a kövi részt teljesen rá vagyok kattanva a blogra!siess a kövivel <3<3

    VálaszTörlés