2016. június 21., kedd

12. rész - Zaklatottság


 Sally Styles



"If there's a one percent chance, 
that's more than I ever though, 
I’d ever have, I’d do it."

Sosem gondoltam magam olyannak, aki könnyen feladja a dolgokat, akármennyire is nehéznek számított minden, de most úgy éreztem, hogy a helyes döntést hoztam meg. Bár lenne esélyem a végleges gyógyulásra, én nem kérek belőle. Idegesítően csendes volt a ház a Harry-vel való vitánk után. Szerintem az egész utca tőlünk zengett, de nem bírtam visszafogni magam, bár szinte már elképzeltem, hogy az egészet megbeszélték és csak provokálni akartak, hogy idegességemben elkezdjek pakolni, így magamtól egyeznék bele az útba. Természetesen ez így volt. Viszont most sem értettem, hogy anya miért enged el, miért nem akarja, hogy velük legyek itthon az utolsó hónapjaimban? Ezzel nem azt mondom, hogy teljesen elfogadtam a betegségemet, mert még felfognom sem sikerült, inkább csak a halál szóval kezdek barátkozni.
Egyetlen egy ok van, amiért végül is belementem, hogy Stephanie is velem jöhet és jön is. Ez a tudat kárpótol mindenért, amit valaha Harry tett, kivéve Louis-t. Rettegek, hogy mi lesz, mikor előtte fogok állni, a gyomrom már most pingpong labda méretű, a szívem pedig zakatol. Keresett rengetegszer, de nem vettem fel a telefont sosem, talán ez volt az a hiba, amivel elvágtam ezt az egészet, de akkor még nem gondoltam, hogy hamarosan újra láthatom. Bár a szívem a turnén lévő emberek felé húz, hisz szörnyen hiányoznak, bár mindenkivel telefonon tartottam a kapcsolatot, leginkább Lottie-val, akivel találkoztam is, elmeséltem neki mindent, még a leukémiámat is. megígérte, hogy nem szól senkinek erről, persze utána próbált meggyőzni, hogy éljek a gyógyulás lehetőségével, persze sikertelenül.
- Segítsek? – ül le az ágyamra Gem, ő most kivételesen nem jön velünk, hanem itthon marad továbbra is dolgozni.
- Mindjárt megvagyok. – mondom és az utolsó pár cipőt helyezem be a bőröndbe.
- Ha valami baj van, akkor bármikor hívhatsz. – mondja kedvesen és egy puszit nyom az arcomra.
- Tudom. – mosolygok rá, majd felpattanok és megölelem. – Hiányozni fogsz Gem…
- Tudom húgi, de jó lesz, hidd el. És ne felejtsd el, hogy mindig hallgasd meg, amit Louis mondani szeretne neked. Oké? – kérdezi, bár szerintem ő is tudja, hogy nem így lesz, viszont attól az egy névtől a szívem konkrétan megbolondul. Bár hiányzik, de biztosan nem fogok a nyakába ugrani.

Idegesen, körülbelül egy golflabda méretű gyomorral szállok ki az autóból. Cardiff időjárása megegyezik azzal, ami Nagy-Britanniába átlagosan van, most a turné európai része következik, és június ötödike van. Niall jött ki elénk a repülőtérre és nem bírta befogni a száját, csak arról beszélt, hogy mennyire büszke mind a négyünknek, hogy sikeresen leérettségiztünk, még Stephanie is.
- Hé, én nem vagyok annyira hülye, hogy megbukjak érettségin! Bár mikor megláttam a töri tételt, azt hittem inkább kisétálok a teremből. Úgyhogy fogd be. – barátnőm tetetett durcizása mindig olyan vicces, egyszerűen nem tudja komolyan venni a dolgokat, ezért a kis sértődését se szokta senki komolyan venni.
- Oké, oké. Nyugalom. – nevetett fel a szőke majd leparkolt. – Sal, próbálj egyensúlyban maradni, Sophia és Lottie már hajnali öt óta fent vannak és téged várnak. – mosolyog rám Niall. Hihetetlen érzés, hogy ennyire fontos vagyok számukra és várnak, hogy ennyire szeretnek, de én mégis hazudok nekik. Harry-t és Stephanie-t is megkértem, hogy senkinek se mondják el a betegségem, egyedül Lottie tudja, illetve Lou-nak fogom elmondani. Ők megértően beleegyeztek, szerencsére. Állítólag Louis nem tudja, hogy jövök, épp ezért félek annyira most tőle, mégis úgy érzem, hogy belülről mindjárt megszakadok, ha még egy percet nélküle kell eltöltenem.
- Sally, kiscsaj! – az ismerős hang, mosolygásra késztet, Paddy mosolyogva néz engem, mellette pedig Mark. Mind a kettejüket megölelem és váltok velük pár szót, majd Stephanie-ba kapaszkodva megyünk be a hotelbe.
- Félek. – suttogom neki és csak a lábaimat szemlélem. Rettegek, hogy azok a gyönyörű kék szemek már nem úgy fognak rám nézni, mint eddig, vagy, hogy egyáltalán nem néz rám. Mi van, ha semmibe vesz? Abba belepusztulnék, de mégsem folytathatjuk a dolgokat, ahol abbahagytuk. Ő keresett, de én nem reagáltam rá. A szívem már a torkomban dobogott, ahogy a liftajtó kinyílik a kilencedik emeleten, senki nem várt itt sem, e miatt pedig egyre idegesebb lettem. Niall megy előre, mögötte Harry, mi pedig ketten Stephanie-val.
- Mindjárt jövök, csak beszélnem kell vele. – bök a bátyám felé majd otthagy.
- De.. Steph.. – motyogom. Elérkezünk egy bazi nagy szobába, ami hasonlít az eddigi közös nappalikhoz, csak ez sokkal, de sokkal nagyobb és több minden van itt. Egyedül kellett belépnem az ajtón, automatikusan azokat a gyönyörű kékségeket keresem, de nem találom sehol. A kezeimmel kezdek el babrálni, mikor megérzem, hogy valaki szorosan mögöttem áll, az illata hamar megcsapja az orromat, amitől a szívem még hevesebben ver. Lehajtom a fejemet és megérzem a könnyeket a szemeimben.
- Arrébb mennél? – morogja, mire felkapom a fejemet és meglepődve bámulok magam elé. Miért beszél így? Mi ez? Ez nem Louis… - Menj már arrébb baszd meg. – a szám is tátva marad és a könnycseppek csak úgy végigfolynak az arcomon.
- Tomlinson! – mordul rá Stephanie, de Louis csak megfogja a felkaromat és arrébb rak egy egyszerű mozdulattal, bár a kezét hosszabb időre a karomon hagyja. Mivel az elmúlt hetekben elég sokat fogytam, ezért féltem, hogy ezt észre is veszi.
- Senki ne döntse el helyettem, hogy hogyan érezzek. – mondja és levágódik a kanapéra. Sophia és Lottie jön oda hozzám és jó szorosan megölelnek. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, így olyan idegennek érzem magam itt. Végül mindenkinek adtam egy-egy puszit, de Lou-nál megakadtam, el kell mondanom neki.
- Lou, beszélhetnénk? – kérdezem meg a szürke hajú nőt, aki mikor itt vagyok anyám helyett anyám. Látom, hogy Lottie mérgesen szól Louis-hoz, majd csak mondja és mondja, Louis pedig felém sandít. Mindent elrontottam, miért nem tudtam felvenni azt a kurva telefont? Mindegy is, így legalább neki nem okozok fájdalmat.
- Mi a baj Sal? Olyan sápadt vagy és fogytál is. – a kezét egyből a homlokomra helyezi. Letörlöm a könnyeimet, amiket Louis okozott majd ránézek.
- Leukémiás vagyok. – suttogom, de nem várom meg amíg beleszólna, bír sikerült eléggé meglepnem. – És nem akarom meggyógyulni.
- Sally… én… - alig találja a szavakat, tudom. – Miért nem? – végül csak össze tudott hozni valamit.
- Nem akarok tovább szenvedni és a gyógyulásom sem teljesen biztos. 75% az esélye, de ez változhat, hisz még nagyon az elején vagyok. Bár tudom, ez csak romlani fog, meg már most nem érzem valami jól magam, iszonyatosan elfáradtam.
- Ugye nem Louis miatt gondolod így? – kérdezi kétségbeesetten.
- Az, hogy ő apuka lesz… És Harry világosan megmondta, hogy hallani sem akar egy kapcsolatról. – motyogom.
- De baszki Sally, ez a te életed és senki másé! Senki nem mondhatja meg, hogy mit csinálj! Úgyhogy most odamész Louis-hoz és beszéltek, mert tudom, hogy te is ezt akarod! – mondja és elkezd lökdösni az ajtó felé.
- De ő nem. – motyogom és leülök a földre. Egyre gyorsabban kapkodom a levegőt és kicsit szédülök is.
- A francba… - motyogja Lou és segít felállni.
- Lou, nem mondhatod el senkinek, csak Lottie tudja rajtad kívül innen…
- Jó, csak legyél most rendben. Már értem, hogy miért van itt Stephanie. – mondja és visszavisz a nagy nappaliba, bár nem akartam oda visszamenni, most még is csak annak örülök, hogy végre feküdhetek. – Mond csak Harry, adtál ennek a lánynak ma elég innit? Kiskorában is mindig akkor szédülgetett, mikor nem ivott eleget. – hihetetlen, hogy Lou milyen egyszerűséggel hazudik, bár tudjuk, hogy Lottie, Steph és Harry tudja, hogy igazából mi miatt lettem ilyen rosszul.
- Ne haragudj, de már ő sem gyerek, hogy folyton a kezébe adagoljam a palackokat. Amúgy meg Stephanie-nak is az eszébe juthatott volna. – morogja bátyám. Kicsit elmosolyodom, hogy hogyan húzzák egymás idegeit.
- Ó, hogy meg ne üsselek Styles!!!
- Az én hibám, oké? Túlságosan izgultam… De most jól esne egy jókora alvás. – motyogom és ezzel engedek a csábításnak és elalszom, remélem nem örökre, még csak még egyszer szeretném Őt magamhoz szorítani.

Egy puha ágyon térek magamhoz, amin kicsit meglepődök. Lassan nyitom ki a szemeimet, és amin még jobban meglepődök, hogy egy nagyon ismerős alak sietett kifelé. Tudtam, hogy ő az, csak azt nem, hogy miért nem akar velem beszélni, ha itt van.
- Louis… - a hangom gyerekesen hangzott, de megállt. Felállok, és egyre közelebb lépkedek hozzá. – A francba is, szólj már hozzám. Akár el is küldhetsz melegebb éghajlatra, csak mondj valamit, kérlek. – bár még mindig érzem azt a gyűlöletet, de már nem azért, mert hagyott elmenni, hanem mert hazudott, és nem várt meg, felcsinált egy csajt, pedig előtte velem élt meg szép dolgokat. De ezek szerint tényleg csak egy rubrika voltam a sok csaj közül.
- Mit vársz Sally? – kérdezi kicsit sem kedvesen.
- Hogy mondj valamit. Hazudd azt, hogy hiányoztam és örülsz, hogy itt vagyok, vagy csak mondd, hogy nem örülsz, és nem akarsz tudomást venni rólam. – kérlelem, bár nem számítok sokra. Hirtelen közel érzem magamhoz, mind a két keze a derekamon pihen, de egyből elereszt, viszont a közelségét nem szüntette meg. Az ajkai idegőrlően közel kerültek hozzám, alig pár milliméter választott el minket egy csóktól. Remegő kezekkel megfogom az arcát és végigsimítok a borostás felületen, könnyeim megerednek, de nem érdekel.
- Annyira utálni akarlak… - megfeszíti az arccsontjait, miközben suttog.
- Én utállak is.
- Még mindig rettenetesen hazudsz. – mondja. Közben a könnyeim egyre csak folynak, mert érzem, hogy nem fog megcsókolni. A kezeimmel még mindig az arcát simogatom, ami miatt csukva van a szeme. – A francba is. – morogja, majd hihetetlen gyorsasággal lép ki a szobámból. Mintha csak az életemből akarna kilépni, mintha örökké el akarna felejteni, e miatt pedig a könnyeim egyre gyorsabban szántották be az egész arcomat. Mint egy kisgyerek, úgy rontottam ki a szobámból és a közös nappaliba értem, de bár elővigyázatosabb lettem volna. Stephanie-t kerestem és meg is találtam. A bátyám szájában kutakodva. A szám szabályosan egy „O” alakot formált, majd lefele kerekedett. Tudtam, hogy van valami kettejük között, de abban reménykedtem, hogy elmondják, ha tényleg úgy van. Hirtelen úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennék, mindenki magamra hagyott volna, mert nekem már mindegy. Egyre gyorsabban kezdtem el venni a levegőt, már szó szerint kapkodtam. Hátat fordítottam az ajtófélfának és remegő testtel, zokogva csúsztam le ülésbe, a térdeimet szorosan magam elé húztam és átkaroltam a karjaimmal, majd arra temettem bele az arcomat és zokogtam. Zokogtam, mert tényleg mindenki lemondott rólam, már nem számítok senkinek.
- A francba. – hallom meg legjobb barátnőm hangját, majd az egyre közeledő cipők koppanását. Nem akarom, hogy leüljenek mellém, most csak egyedül akarok maradni. – Sal, ne haragudj.
- Ne is törődjetek velem. – motyogom, majd meginogva, de másodjára sikerül felállnom. Lehajtott fejjel szipogva, mint egy élőhalott úgy megyek a folyosón vissza a szobámhoz, vagyis szeretnék. Egy kemény mellkasnak ütközök, de ez nem Louis, nem az ő illata, mégis biztonságban érzem magam kicsit, mintha lenne egy kis fény ebben a sötét helyzetben. Egyik keze a hátamra, míg a másik a derekamra csúszik. Kellemes illata mellett megérzem az enyhén füstölt hús illatot, ebből pedig tudom, hogy Niall az. Nem mond semmit, csak a hátamat simogatja, ami jelenleg a legjobb számomra.
- Ígérem, hogy minden rendben lesz, csak ne add fel. – suttogja, majd egy puszit nyom a fejem tetejére, amitől csak még jobban zokogok. Gondolom, elég hangos vagyok, ezért hallok több ajtócsapódást is.
- Mi történt? – a vékony női hang mosolygásra késztet, aztán újragondolom és eltolom magamtól Niall-t, bár az ő ölelése jelenleg az életet jelentette nekem. Lottie-ra nézek, aki szomorúan mosolyog rám.
- Sally, mi van veled? – kérdezi Liam, de csak hátrafordulok és keserűen a legjobb barátnőmre mosolygok, majd nemlegesen megrázom a fejemet. Már amúgy sem kell sokáig bírnom, maximum másfél év, de valószínű, hogy kevesebb. Hirtelen hihetetlen késztetést érzek, eszembe jutnak a Louis-val töltött pillanatok és az a bizonyos ígérete, amit az óta már megértettem. Hogy bevezetett egy kicsit a „felnőttek” világába otthon nem zavart, de itt már egyre inkább. Hiányzik, hogy Louis megcsókoljon és a kezei vándorútra tévedjenek a testemen. Beharapom az alsó ajkamat és szinte dörömbölök Louis ajtóján, de mikor kinyitja azt, már nem merek semmit tenni, csak lefagyok a meztelen felsőteste miatt.
- Mi van? – kérdezi és sóhajt egyet. – Sally, mi a bajod? – kérdezi nem törődően, ezért csak megrázom a fejemet, majd hátat fordítok neki és visszatérek a szobámba, ahol egyedül lehetek. Legalábbis egy ideig, valaki nagyon kitartóan kopog már vagy öt perce. Hamar megunom és már az idegeim is feladják a harcot az idegesítő hanggal szemben, ezért erősen kivágom a bejárati ajtót. Stephanie egy nagyot sóhajt, majd reménykedve néz rám. Arrébb állok, hogy beljebb jöjjön, majd szétnézek a folyosón, de már mindenki a saját kis dolgával foglalkozik.
- Nem fogok magyarázkodni. Csak azért nem mondtam el, mert én sem tudom, hogy mi van. Túl bonyolult és azt beszéltük meg, hogy most mindketten rád koncentrálunk, ez a csók…
- Azt mondtad nem magyarázkodsz, elég lett volna az első mondat. – mondom nyersen, majd egy nagyot sóhajtok. – Stephanie, szereted a bátyámat? – kérdezem összeráncolt homlokkal. Kétségbeesetten néz rám, majd lehajtja a fejét.
- Azt hiszem igen. Nem tudom. – látom a szemében a zavartságot, ezért nem tudok rá haragudni, bár eddig sem tettem.
- Mindegy, engem nem zavar. Ha boldoggá tesz téged és te is őt, akkor én nem fogok közétek állni. – magyarázom, majd ásítok egyet. Hihetetlenül fáradékony vagyok mostanában.
- Sal, most mi lesz? Mármint, Louis meg te…
- Nem tudom, csak várom a halálom napját. – suttogom, de csak egy pontot bambulok meg. – Ha lenne egy százalék esélye, hogy ez több lehet, mint amit valaha gondoltam vagy, amim valaha volt, akkor megtenném.
- És honnan tudod, hogy ő mit érez? Sally, szerintem ez több lehet, mint egy százalék. Lehetetlen nem észrevenni, ahogyan eddig rád nézett, és ahogy még most is rád néz. Mindketten fel vagytok zaklatva, és te komolyan nem akarod elmondani neki ezt az egészet. Légy türelemmel. – fogja meg az egyik kezemet, de az nem elég, hisz a szívem zakatol és konkrétan összetörnék mindent, ami az utamba kerül. Érdekes érzés kelt fel bennem, mintha ki akarnának belőlem szakítani valamit, mintha teljesen üres lennék már, mintha egy nagy feketelyuk tátongna a lelkem helyett.

- Vége van Steph. – húzom egy szomorú mosolyra a számat és hagyom, hogy a könnyek teljesen ellepjék az arcomat, ismét.

8 megjegyzés:

  1. Uristen Louis most mi a f*sz lelte de komolyan 😠 Még neki áll feljebb mikor ő csinált fel egy másik lányt ? -.- Fuuu de felidegelt -.-

    VálaszTörlés
  2. "O" Ehat the...Komolyan,én kiakadtam.Olyan szépen,és választékosan írsz,hogy az már fáj!Imádom ezt a blogot,szóval folytasd hamar! :)

    VálaszTörlés
  3. Sally egy idióta.
    Louis meg vak és fasz. Felcsinál egy csajt ezzel megszegve az ígéretet, de úgye még meg se akadályozta azt, hogy Sallyt elvigyék és most meg, mintha Ő lenne az áldozat. Ejnye.
    Viszont az már Sally hibája, hogy nem vette fel a telefont talán, ha felveszi akkor Louistól tud meg mindent és együtt túl jutnának mindenen, de á ez Sallynek nehéz lenne. Miért választod mindig a szar utat?
    Amikor hallgatam apám kedvenc (egyik) zenéjét {Piramis - Ha volna két életem} nagyon retro tudom, de én ezen nőttem fel. Na miközben hallgattam a szöveg olyan volt, mint Louis szavai mikor megtudja, hogy Sally leukémiás.
    "Mennyivel könnyebb volna,
    Hogyha két életem volna.
    Egyet örökre odaadnék neked, .."
    Akármilyen is Louis eltudnám róla képzelni, hogy azt mondja Sallynek, hogy az életét adná át neki. :))
    Azért ám Stephanie és Harry is befigyel egy két helyen gondolom megemlítem :D

    Utóirat: Ha megmered ölni Sallyt te is meghalsz vele, mert elképzeltem Louisal és a zabi gyerekével :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz az az idézet. Az elejét meg mintha már egyszer leírtad volna, Sally idióta, Louis meg egy vak fasz.. Jah:D Nem szeretem a könnyű dolgokat. :)

      Ui.: Fogd be :* :) <3

      Törlés
  4. Nagyon jo lett baszd meg olyan hulye Louis mikor lesz folytatás??😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senki sem mondta, hogy könnyű dolog a szerelem.. :D Valószínű, hogy jövőhéten nem tudok részt hozni, de utána biztosan! :)

      Törlés