11. rész - Életre szóló döntések

Sziasztok! 

Hát, hihetetlenül szégyellem, amiért csak egy ilyen kis valamit tudtam összedobni két hét. Eléggé gyenge rész lett és semmit mondó, úgyhogy sajnálom.

Viszont jó hír: MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 2:0 Hihetetlenül büszke vagyok a srácokra, és amennyire szidtam a meccs első felében Szalait, annyira örültem neki utána.

Na, visszakanyarodva, jó olvasást, és sajnálom. xx

Sally Styles

"Everybody will understand your decision."

Nem érzem magam valami jól, rossz érzésem van, viszont nincs erőm felkelni, csak a fehér plafont bámulom és próbálom megszokni ezt a klórszagot. Egyedül vagyok, mert senki nem rohant ide hozzám, mikor felébredtem egy pár perce. Mi történt? Az ajtó kinyílt, de nincs erőm megnézni, hogy ki lehet az, ezért megvárom, amíg hátha leülnek mellém.

- Hé, felébredtél? Hogy vagy? – az ismerős hang megnyugtat, csak úgy, mint gyermekkoromban. A kezét a kezemre helyezi, ami miatt mosolygok.

- Mi történt apa? – kérdezem halkan, mert kicsit ki vagyok száradva.

- Elmentetek a lányokkal, utána csak a hívást kaptuk Stephanie-től, hogy összeestél és akkor úton voltak veled a kórházba. A többiek kint vannak, behívjam őket? – kérdezi, mire bólintok egyet. Behunyom a szemeimet és várom, hogy végre megtudjam a történteket.

- Sal.. – reménykedtem benne, hogy Ő az, hogy Ő ül le mellém, de nem. Tudtam, hogy lehetetlen, és bár legjobb barátnőm is nagy örömöt jelent számomra, most Louis-t akarom. Gyerekesen ragaszkodom hozzá és úgy érzem, ez az egész elő fogja hozni bennem a fájdalmat, amit akkor láttam a szemeiben. A szívem szakadt meg, mert a gyönyörű kék szemeibe, csak szomorúságot láttam, hiányzik, mert az életem része lett, de mindennél jobban gyűlölöm, mert hagyott olyan könnyen elmenni. – Miért sírsz? Minden rendben.

- Ne hazudj már! – mordulok rá. Nem tudok lenyugodni, egyszerűen kitörnék, mert most újra és újra azt érzem, mint anno, vagy ez más? – Mi lenne rendben Stephanie? Ki vagyok, ha nincs itt az az ember, aki emlékeztessen rá?

- De mi itt vagyunk. Tegnap este is bepánikoltál, de most is itt vagyunk Sal…

- De az nem számít, ha Ő nincs itt! – kiabálok rá. Gyorsan a kezemet a szám elé kapom, de késő, mert Stephanie feláll és elmegy. Tudom, hogy mondani akart még valamit, de inkább magába fojtotta. Ezt is jól elcsesztem, úgy ahogy minden mást szoktam. – Ezt nem akartam…

- Mióta itthon vagy a lelkedet pátyolgatja, míg a saját gondjait jóval a legvégére helyezte. Ez nem volt szép. – mondja Connie, mire behunyom a szemeimet.

- Mi a franc történik? Miért kellett ekkora hűhót csapni Harry-nek? – kérdezem szipogva, de nem kapok rá választ. Niall közelebb ül hozzám és átkarol. – Hiányzik, szörnyen. Niall, én lehet beleszerettem… - szipogom.

- Tudom. De nemsokára újra láthatod, ígérem. Viszont, amíg itthon vagy törekedj arra, hogy a barátnőiddel legyél, hisz velünk meg értük sírtál. Használd ki az időt. – javasolja.

- Kérem, távozzanak, egy fontos dolgot kell megbeszélnem Miss Styles-szal. – jön be az orvos, mire egy nagy mosoly kíséretében a többiek elhagyják a szobámat. Anya is megjelenik és leül mellém, nagyon zaklatottnak tűnik, ezért letörlöm a könnyeimet és a doktorra nézek. Ennyire komoly lenne? Anya megfogja mindkét kezével a bal kezemet és megszorítja kicsit. Kedvesen mosolyog rám, de látom, hogy valami belülről megöli. – Hihetetlen, de most az alkoholtól és a lelki fáradtságtól való összeesése időben figyelmeztetett minket. Nem kertelek, a barátait nem avattuk be, csak a szüleit. Saidie, a tesztek pozitívak lettek, ön leukémiás. – hirtelen lefagyok, a szám is kinyílt meglepettségemben. Hogy mi?

- Halálos beteg vagyok? – kérdezem halkan és megszorítom anya kezét.

- Nem hangsúlyoznám a halál szót…

- Tudom mit jelent az, hogy leukémia. A betegek háromnegyede nem éli túl. Ne próbálja szépíteni, mondja ki, hogy mennyi időm van még hátra! – hirtelen ingerült leszek.

- Ezt nehéz most még megállapítani, de körülbelül két év. Ez persze nem biztos információ. Viszont el kell dönteni, hogy szembe akar nézni vele vagy nem. Ez az ön döntése, senki nem fogja befolyásolni.

- Ha úgy döntök, hogy szembe nézek vele? – kérdezem félve.

- Már rengeteg lehetőséggel élhetsz kincsem. – mondja anya.

- Például?

- Akár gyógyszeres kezelés is alkalmazható, bár a hatása a legrosszabb esetben csak a felét éri el a kemoterápia hatásának. Persze ez a testtől függ. Én a kemoterápiát javasolnám, ha nem szokott olyan sokat utazni hosszú időre. – mondja a doki, de már nem olvassa a papírokat.

- És jelenleg százalékolva mennyi esélyem van? Mennyire komoly? – kérdezem remegve.

-Ezt nehéz megmondani, de mint említettem, időben vettük észre. Ha százalékosan kéne megmondanom, akkor 75%. – mondja, majd bocsánatot kérve elrohan, de megígéri, hogy már a kórlapommal tér vissza és haza is mehetek gondolkozni.

- Remélem ez nyilvánvaló, hogy hogyan döntesz. Ugye nem akarod feladni? – anya, természetesen megijed az arckifejezésemen. Jelenleg még meg kell emésztenem a hallottakat. Mire gondoljon egy tizenhét éves lány, akivel most közölték, hogy vagy teljes erejével küzd, vagy meghal?

- Anya, én nagyon megbántottam Steph-et. Felhívnád nekem? – kérdezem halkan, hisz ezt nem tudom feldolgozni és most Louis nem segítene.

- Küldök neki egy üzenetet, hogy jöjjön hozzánk, mert amint a nővérke meghozza a lapjaidat, mehetünk haza. – egy puszi nyom a homlokomra. Bólintok egyet és egy nagyot sóhajtok. Fogalmam sincs mi lesz így velem, semmit sem tudok, csak hogy nagy szarban vagyok.

Egy hét telt el azóta, hogy kiengedtek a kórházból. Stephanie-val rengeteget beszélgettünk, kipróbáltunk minden módszert, hogy könnyebben dönthessek, de eddig egyik sem sikerült.

- Csak írd le, hogy szerinted miért lenne érdemes harcolni a másik oldalra pedig, hogy miért nem. Úgy is mindenki meg fogja érteni a döntésedet. – mondja barátnőm. Igaza volt, az idő pedig sürgetett, döntenem kellett, hogy időben el lehessen kezdeni a terápiát. Először a pozitív dolgokkal kezdtem, felkerültek olyanok, hogy „a család és barátok miatt, hogy ne okozzak nekik fájdalmat” meg olyanok, hogy „még alig éltem, ki kell próbálnom dolgokat”, de talán, ami mindenkit legjobban foglalkoztatott, az az hogy „körbejárni a világot, Vele”. Igen, ez minden álmom, hogy együtt rengeteg helyre elmehessünk, de elnézve a helyzetünket, ez lehetetlen. Megfordítom a lapot és elkezdem írni a kezelés ellenérveit, hogy milyen kevés az esélye és ezzel eldobom a maradék időmet, hogy ezzel megszabadulnék a rengeteg szenvedéstől. A lapot összehajtogatom és a barátnőm kezébe adom. – Oké, ne legyél ideges, de valaki jött hozzád. – kérdőn nézek rá, hisz nem értek ebből semmit. Egy autó ajtajának a csapódását hallom, így az ablakomhoz futok és kinézek az utcára. A fekete Range Rover bizony ott parkol. Hirtelen komollyá változom, és legjobb barátnőmre nézek.

- Te hívtad ide? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Esküszöm, hogy nem! Egy ideje nem is beszéltünk már. – mondja mire sóhajtok egyet és magammal húzva Steph-et megyünk le a lépcsőn, de csak annyira, hogy hallgatózni tudjunk.

- Annyira hiányoztál! – sóhajt fel anya, gondolom megölelte. Persze, mindenkinek hiányzott csak nekem nem.

- Mi történt? Olyan feszült vagy és látom a karikákat is. Minden rendben? – kérdezi a bátyám és még mielőtt anya bármit mondhatna levágódok a lépcsőről.

- Anya, Stephanie-val összeírtuk. Megnézed? – kérdezem és megvárom, míg legjobb barátnőm is kapcsol és odaadja anyának a papírt. – Szerintem mi megnézünk egy filmet, vagy nem tudom, de együtt töltjük a délutánt. – mondom és egy puszit nyomok az arcára, Harry-t pedig figyelmen kívül hagyom.

- Rendben. – motyogja és megereszt egy apró mosolyt. Tudom, hogy neki fájna a legjobban és nem akarom, hogy miattam szenvedjen, de nem látom értelmét a kezelésnek.

- Sal… - szólal meg Harry, de csak átnézek rajta. Nem vagyok kíváncsi rá, tönkre tett mindent. Felérve a szobámba egyből bekapcsoljuk a tévét, és amíg én a neten próbálok valami jó filmet keresni, addig Steph az adások között keresgéli a zenecsatornát.

- „Louis Tomlinson a brit fiúbanda, a One Direction egyik tagja úgy néz ki, hogy nagy örömök elé pillanthat….”

- Steph, nem akarod átkapcsolni? – kérdezem sóhajtva.

- Na, kíváncsi vagyok, hogy mi miatt lett boldog a távollétedben. Kell az indok, amiért kiherélem. – rántja meg a vállát.

- „….ugyanis nemrég derült ki, hogy úton van az első 1D baba. Bár ezt még Louis nem erősítette meg, de a legtöbb újságokban már ezt írják. Sok boldogságot kívánunk neki.” – hirtelen megfagyok. Mi? Ránézek legjobb barátnőmre, aki csak lehajtja a fejét, majd kinyomja a tévét.

- Sajnálom Sal… - ó, remek. Szóval tudta az egészet, mégsem mondta el nekem. Mérgesen nézek rá és érzem, ahogy a szemeim megtelnek könnyekkel. Naiv kislánynak érezem magam, és ami még jobban bosszant, hogy az is vagyok.

- Ne gyere nekem azokkal a semmitmondó szövegekkel. Nem mondtad el nekem, pedig nyilvánvalóan tudtad. – egy szót sem szól, csak csendben lehajtott fejjel ül. – Nem kezdem el a kezelést. – motyogom és ezzel kirontok a szobámból.

Stephanie Adams

Megsemmisülve ülök legjobb barátnőm ágyán, persze, hogy tudtam, hisz Harry egy lepcses szájú barom, aki arra kért, hogy hazudjak a húgának. Na jó, csak titkoljam el előle, mintha amúgy magától nem jönne rá a média miatt. Az ajtó hirtelen megint kicsapódik, ám nem várt személy fejét látom meg. Göndör haja most fel van kötve egy kontyba és lazán van felöltözve.

- Elegem van Harry! Te komolyan mindent csak tönkreteszel a húgod életében, de lassan már az enyémben is! – mordulok rá. Felhúzza az egyik szemöldökét, majd elmosolyodik, így megvillantja az édes gödröcskéit. Tudja, hogy ez a gyengém.

- Aha. – mosolyog tovább.

- Ne csináld ezt! Ne mosolyogj, mikor a húgod konkrétan feladja az életét! Érted? Nem akar élni. – próbálok halk lenni, hogy ne hallják meg a többiek, de nehezen megy, annyira felbosszantott. Hirtelen lefagy a mosoly az arcáról, nekem pedig kibuggyan az első könnycseppem. Nem akarom Sally-t elveszíteni, hisz akkor én is megszűnnék létezni, nem lenne értelme semminek sem amihez nekikezdenék. Erős karok fonódnak körém és így úgy érzem magam, mint a tizenöt éves énem, mikor Harry-vel megejtettük az első randinkat, titokban persze. Mindig is biztonságban éreztem magam vele, de miután elment énekelgetni rájöttem, hogy ez egy egyoldalú szerelem volt. Bár mikor elmentem a turnéra hozzájuk, akkor tényleg lefeküdtünk, de az egész még mindig az én részemről igaz. Ő el van a kis világában ahol nálam ezerszer szebb lányokat is megkaphat bármikor.

- Tudom… Te komolyan azt hitted, hogy el fogja kezdeni a terápiát? – kérdezi a rekedtes hangjával.

- Reménykedtem benne, hogy rá tudom venni. – szipogom bele a mellkasába.

- Ezen csak egy ember tudna változtatni. – sóhajt fel és elenged.

- Akkor hát engedd neki! Louis szereti őt, nem hiszem el, hogy nem fogtad még fel Harry! Mit kell még megtenniük, hogy el hidd? – kiabálok rá. Már nevetséges, amit leművel a testvére ellen. – Csak mondd meg neki, hogy mehet vissza.

- Szerinted így szívesen jönne vissza, hogy tudja Louis új státuszát? Ismered őt…

- Azt hittem, hogy az összes Styles-t ismerem, de te kezdesz elidegenedni. Ezzel már nem azt mutatod, hogy szereted a húgodat. – elcsendesedek és konkrétan feladom ezt az egészet. – Sosem voltál jó abban, hogy kimutasd a szeretetedet. Sokáig azt hittem, hogy nem tudsz másokat szeretni, de ezt megcáfolta az, ahogyan Taylor-ra néztél midig. Azt a szeretet kellene a húgod felé is mutatnod, mert akkor érezné nagyon szerencsésnek magát. – motyogom halkan.

- Most még mindig Sally-ről beszélsz vagy már magadról? – kérdezi egy apró mosoly kíséretében.

- Ne bohóckodj! Természetesen róla… - amint ez elhagyta a számat, ő rátapadt és vadul falni kezdte. Teljesen kiesett minden, csak azt vettem észre, hogy eltolom magamtól. – Az Isten szerelmére! Ne áltass már engem. Ha nem akarod, hogy a tiéd legyek, akkor ne csinálj ilyeneket! – kezd egyre inkább elegem lenni belőle, persze ez is megtört, amint szomorúan, lehajtott fejjel ült le a húga ágyára. Egy nagyot sóhajtok, majd leülök mellé. – Nézd, tudom, hogy Sally boldogsága és egészsége mindennél fontosabb neked. Ezért el kell engedned a félelmeidet és hagyni a dolgokat.

- Tudom Steph. Már beletörődtem, de kell a segítséged. Louis ezt nagyon elbaszta, Sal pedig nem fog megbocsájtani neki. Meg mered kockáztatni a békét azért, hogy az a két idióta véglegesen is együtt lehessen? – meglepnek szavai, ezért kerek szemekkel nézek rá. Bólintok egyet és várom a folytatást. – Egy hét múlva kell visszamennem, és persze vinném Sally-t is, ahogy téged is. Louis telefonon fogja hívogatni a húgomat, de persze Sal nem fogja felvenni. És itt jössz képbe te. El kell terelnünk a figyelmüket, hogy megint szövetkezzenek és ismét ellenem, vagyis már ellenünk. El kell játszanunk, hogy együtt vagyunk titokban, persze apró jeleket küldünk feléjük, Sal pedig be fog pörögni, ahogy Louis is, mivel így úgy érzi, hogy újra közel kerülhet hozzá.

- Oké, de mi van, ha nem így lesz? Ha Louis feladja, vagy Sal nem hajlandó velünk foglalkozni? Harry, ezt inkább akkor kéne megbeszélnünk, ha látjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz… - motyogom.

- Steph, ennyire hülye vagy? Szerinted az a terv beválna? A francba is, tudom, hogy rohadtul rosszkor, de többet jelentesz nekem, mint hittem. – a szemeim golyó méretűre kerekednek és csak bambulok rá. Tényleg nem jókor időzített, bár tudom, hogy ez sosem ment neki. Már kiskorom óta erre várok, most mégsem tudok örülni neki.

- Koncentráljunk most Sally-re, kérlek. – a hangom megremeg, de biztos vagyok abban, amit mondok. Tudom, hogy nagy áldozat most lemondani Harry-ről, mert bármikor kikaphatják a kezeim alól, de most tényleg Sally-re szeretnék koncentrálni, bár elég nehezen született meg ez a döntésem.

- Rendben, megértem. Ne haragudj csak… Komolyan gondoltam, hogy gyere velünk a turné további részére, és ilyet még egy lánytól sem kértem. Ott pedig együtt tudjuk Sally-t figyelni és rendbe tenni a dolgokat köztük, illetve köztünk. – magyarázza, mire megfogom a kezét és rámosolygok. Bár sosem értettem, hogy mi tetszik benne, de most rájöttem; az a hatalmas szíve, hogy még akkor is próbálkozik mikor kilátástalan a helyzet. Nem tudom hogyan, de el fogom érni, hogy Sally ne adja fel, hogy küzdjön, mert tudom, hogy sikerülhetne neki, Louis pedig tényleg egy idióta, jól elcseszte ismét.