Sally Styles
"You won't go with him!"
A hideg szél csípi az arcomat és szinte magam előtt látom, hogy milyen
piros, de jelenleg nem érdekel. Csak bámulok, mintha kivették volna belőlem az
életet. Hihetetlennek tartom az életet, egyszer ad, aztán cserébe elvesz
valamit tőlünk, és ezzel csak egyetlen bajom van, hogy igazságtalanul teszi.
Millió bűnöző él a világon, akik megérdemelnék a halált, nem pedig egy ártatlan
tizenkilenc éves lány, aki rosszkor volt rossz helyen. A temetés óta most
vagyunk kint együtt először, azóta pedig eltelt egy hét, viszont nekem ma
vissza kell térnem a turnéra. Örültem, hogy elszakadhattam onnan, de mégis
hiányoznak, de a lányokat sem akarom itt hagyni, mert ezt együtt kellene
túlvészelnünk. Bár arról lemondhatunk, hisz Con sí táborba megy, Tessa valahova
Közép- Európába, Steph pedig fogalmam sincs, de itt kell hagynom, esetleg
tavaszi szünetben elhívom, de addig is neki iskolába kell járnia.
- Még mindig nem hiszem el, hogy ez történt. Mármint Clar…
- Nem sikerült még felfognunk, hogy nincs többé. – szól bele Tessa, Connie
mondandójába.
- Gondolkoztam azon, hogy itthon maradok inkább. – mondja Con, mire
megráztam a fejemet. Lényegtelen igazából, hogy most egymást próbáljuk lekötni
sikertelenül, vagy olyanok, akiket nem érintett mélyen ez az egész. Igazándiból
az utolsó sokkal jobb döntés.
- Elfogadni és továbblépni. Ezt kell tennünk. – szólal fel Steph, mire
egyszerre bólintunk és egy utolsó pillantás után elhagyjuk a temetőt. Clarissa
elment mellőlünk örökre, az egyik legjobb barátnőm, és már nincs. El kell
fogadnom és továbblépnem, ahogy Steph mondta.
- Minden múlandó és van élet a halál után is, Clar pedig biztosan nevet
most rajtunk, hogy ennyire nem tudunk mit kezdeni magunkkal. – sóhajt fel
Tessa, mire mindannyian felnevetünk egy kicsit. A héten most mosolyogtam először,
de lassan nem csak ez az egész miatt érzem magam sehol, hanem valamiféle
másmilyen üresség miatt. Csak abban vagyok biztos, hogy valami nagyon hiányzik
az életemből.
- Akkor majd beszélünk? – kérdezem, mert anya már csak rám vár, hogy
kivigyen a reptérre. Megölelem a lányokat, majd hátat fordítva neki, ülök be
hátra Gemma mellé.
- Minden oké? – kérdezi nővérem, mire sóhajtok egyet.
- Azt hiszem. – mondom majd már el is tűnünk a temető mellől. A
repülőtérig mindenki beszélt körülöttem, egyedül én voltam csendben és
figyeltem ki az ablakon. Állítólag senki nem tudja, hogy most hagyjuk el az
országot, és remélem is, hogy mindenki ebben a hitben él. Érdekes módon már
várom, hogy visszamenjek, hisz mindenki hiányzik, de tudom, hogy ez az
állításom körülbelül 10 perc alatt meg fog változni és újra hazavágyakoznék.
Itt az idő a búcsúzkodáshoz, szorosan megölelem apát, aki egyébként nem
a vér szerinti apám, de számomra igen, hisz Robin nem hagyott el, nem úgy, mint
Des.
- Vigyázz magadra királylány. – nyom egy puszit az arcomra, de
lefagyok. Királylánynak még sosem hívott, mégsem ez a baj, hanem, hogy valaki
más szokott így szólítani, és az ő szájából mennyire más. Hiányzik. Ó, dehogy hiányzik, térj észhez Saidie!
- Anya… - suttogom és őt is jól megölelgetem.
- Te vagy a legerősebb lány, akit valaha ismertem, minden rendben lesz,
ígérem. – suttogja a fülembe, jobban magamhoz szorítom, majd elengedem.
Megfogom a bőröndömet és rárakom a vontatószalagra, míg Gemma is gyorsan
elbúcsúzkodik, de ő nemsokára visszatér London-ba. Odalépek az ellenőrhöz és
megmutatom a jegyemet, amit nem tép el, hisz azt a felszállásnál fogják.
Visszakapom a bőröndömet és mosolyogva integetek szüleimnek, akik egymás kezét
fogva állnak. Nővérem is még egy utolsót int nekik, majd hátat fordítva
London-nak elindulunk Siatama-ba, ami Japán-ban van, ott lesz most az utolsó
koncert olyan keleten, onnan visszafelé fogunk haladni, de leginkább Tájföld-et
várom a legjobban.
A London-i nyugodtság ellenében, itt rengeteg fotós és rajongó várt már
minket, csak nem értem, hogy miért, hiszen mi nem vagyunk sztárok, csak
sztártesók. Már meglátom Harry-t így a biztonsági emberre hagyva a bőröndömet
ölelem meg a bátyámat majd ülök be az autóba, Gemma is ugyan így tesz, csak ő
az anyósülésen foglal helyet. Nem nagyon szólalunk meg, én csak azért mert
körülbelül tíz perce keltem fel. Meglepő módon hamar a hotelhez érünk, és nagy
örömömre egyetlen ember sincs itt, hogy lefényképezzen minket. Harry leparkol,
majd kidobáljuk a cuccainkat a kocsiból és megfogva a saját bőröndömet indulok
a bejárathoz, ahol Mark mosolyogva vár minket. Megölelem a rég nem látott
biztonsági őrt, majd beljebb lépek. Nem reménykedem benne, hogy ne Harry-vel
legyek egy szobába, de most még veszekedni sem lenne kedvem, elfogadnám.
A teljes negyedik emelet a miénk, de még mindig nem tudok semmit a
szobámról. Egy édes gyereknevetést hallok meg és még gondolkoznom sem kell,
hogy tudjam, Lux közeledik.
- Sally! – kiáltja a nevemet, úgyhogy leguggolok és várom, hogy
megölelhessen. Mindig mosolyogni fogsz, ha van egy gyerek melletted, aki nem
hagyja, hogy szomorú legyél.
- Mi a helyzet Törpi? – kérdezem mosolyogva, legalább neki ne kelljen
tudnia a dolgokról.
- Hiányoztál ám. Mivel nem voltál kénytelen voltam ráparancsolni
Louis-ra, hogy növessze meg a haját, hogy be tudjam fonni, mint neked szoktam.
De elbukta a feladatát. – fecseg egyből. Hihetetlen, hogy három évesen mennyit
tud beszélni.
- Nem volt elég kitartó, ez rossz dolog. – mondom, majd felállok, mert
Sophia hátulról felkapja a törpét, így elvonja a figyelmét. Hálásan mosolygok
rá, mert észrevette, hogy most erre nincs türelmem és nem hagyta, hogy Lux-on
csattanjon az egész.
- Sal, külön szobát kértem neked mára. Ha szeretnéd, akkor a következő
helyen is kérek neked. Egy óra múlva ebéd.– meglepnek Harry szavai, így csak
bólintok, hogy megértettem.
- Köszönöm. Majd még meglátom. – mondom halkan, majd a kezembe veszem a
kártyát, amit a bátyám felém nyújt és elindulok balra a 238-as szobához.
Hozzáérintem a kártyát a kis masinához és már be is jutok. A másik bőröndöm már
az ágy mellett van elfektetve, de nem fogok kipakolni, hisz nemsokára úgyis
megyünk tovább innen.
Már fél órája csak a képeket nézegetem a telefonomban, mikor hallom,
hogy kopognak. Azt hittem Harry mindenkinek a tudtára adta, hogy nem érdemes
nálam próbálkozni. Mivel a sokadik kopogás után meguntam, hogy valaki ennyire
türelmes, ezért kinyitom az ajtót, meglepetésemre Louis áll előttem szomorú
fejjel. Elkezdem rágni a szám, mert nem tudom, hogy mit tegyek. Erre vártam, hogy
láthassam, most pedig mégis másabb. Hirtelen érzem, mintha újra bejelentették
volna azt a rossz hírt, elkezdtem gyorsabban venni a levegőt, majd ahogy a szemeimet csípik a visszatartott könnycseppek.
- Sal… - suttogja, de nem hagyom, hogy befejezze.
- Ó, fogd már be. – mondom remegő hangon és egy viszonzott ölelés
reményébe, átkarolom a derekát és a fejemet a mellkasába fúrom. Biztosan
meglepődött, de utána megéreztem a kezeit a hátamon, ami mint egy kis löket úgy
hatott rám, mert amint kifújtam a levegőt, elbőgtem magam.
Észre se vettem, hogy már az ágyon ülünk, én csak próbálom abbahagyni a
sírást, ő pedig mellettem ül és a kezét a combomra helyezi. – Menj el.
- Mi? Ilyen állapotban biztosan nem hagylak egyedül. – rázza meg a
fejét makacsul.
- Louis! Menj, el. Rajtad fog csattani az egész. – morgom és felállok
inkább.
- Valakin le kell vezetned. Szóval tessék, inkább rajtam, mint mondjuk
Sophia-n vagy Niall-ön. – mondja és a kezeit maga mellett a levegőbe csapja
fel, majd vissza maga mellé. – Nézd, az idő segít. Ez a seb be fog gyógyulni.
Nem mondom azt, hogy elfelejted örökre, csak megtanulsz ezzel élni, és semmi
baj nincs azzal, ha e miatt beszámíthatatlan vagy.
- Nem vagyok beszámíthatatlan! Jól vagyok, csak fel kell fognom, hogy
elveszítettem az egyik legjobb barátnőmet és a francba is Louis! Együtt kellene
lennie a bandának és együtt átvészelni, de e helyett mindenki a világ különböző
pontjain van. – kiabálok rá, majd hirtelen halkulok el. Tudom, hogy igaza van,
és az idő segít, de jelenleg lehetetlennek tartom.
- Ja, tényleg nem vagy. Figyelj, otthon is maradhattál volna, de mégis
eljöttél, mert tudod, hogy itt sokkal több minden történik, amivel könnyebb
elterelni a figyelmedet. – mondja és egyre közelebb jön hozzám, már szinte meg
is csókolhatna, de fájdalmasan összeszorítja a szemeit és inkább visszaáll az
eredeti helyére. Ez meg mi volt? – Mosd meg az arcod, aztán indulunk ebédelni.
- Nem vagyok éhes. – dadogom egy helyben állva, mint egy szerencsétlen.
- Oké, nem fogod elkezdeni azt, hogy sosem vagy éhes. Enned kell.
- Miért akarsz ennyire irányítani már te is? – kérdezem
felháborodottan, de nem kapok választ, így vesztesként vonulok be a
fürdőszobába és mosom meg az arcomat. Rettenetesen nézek ki. Ennek ellenére nem teszek semmit az arcommal,
visszasétálok a szobába és a telefonomat megfogva fordulok Louis felé. – Még
mindig megvan az egyesség? – kérdezem bizonytalanul visszagondolva az előbbi
jelenetre.
- Ha szeretnéd, akkor igen. – mondja, mire bólintok egyet. Kimegyünk a
szobámból, amit bezárok és a kártyát a zsebembe helyezem, majd Louis-t követve
indulok meg. Bekopog a 229-es szobába, amit nagy káromkodások közepette kinyit
a számomra is ismerős kedves, fekete hajú srác.
- Sally. – mosolyog és magához ölel. – Végre itt vagy. – mondja, és
beljebb invitál minket.
- Haver, mondd, hogy már készen vagytok. – sóhajt Louis és leül a
kanapéra. Miért beszél többes számban.
- Én már két órája kész vagyok bármire, viszont ezt a nőszemélyt vissza
kellene küldeni óvodába, hogy tanulja meg használni az órát. – morogja Zayn és
ekkor esik le, Perrie is csatlakozott a turnéhoz.
- Hallottam ám! – kiabálja az ismerős hang, amit sokszor hallottam már
a különböző televíziós műsorokból.
- Remek, akkor nem kell elmondanom még egyszer. – morogja a fekete hajú
és helyet foglal barátja mellett, én is követem a példájukat, sőt a lábamat még
az üvegasztalra is felrakom.
- Csak szerintem feszült nagyon a levegő? – kérdezem Louis-tól, aki
felnevet és helyeslően bólogat.
- Minden nap ezt csinálja. Imádom, hogy itt van, de könyörgöm, ez csak
egy ebéd. – fogja a fejét Zayn és végszóra Perrie is kisétál a szobából.
- Fogd be Malik! Ha te csinálhatod két órán keresztül csak a hajadat,
akkor ne hisztizz három perc késés miatt! – mordul rá és ekkor vesz észre engem
is. – Ó, te vagy Sally, ugye? – kérdezi mosolyogva, mire bólintok és felállok,
de a kézfogás helyett magához ölel. – Rengeteg mindent hallottam ám rólad.
Louis igazi pletykafészek. – mondja hirtelenjében, mire gyorsan a szája elé
emeli a kezét. Hátrafordulok Louis-hoz, aki értetlenül megrántja a vállát.
- Mehetnénk már? Éhes vagyok. – nyöszörög Zayn.
- Te nagy gyerek. – sóhajt Perrie, majd megfogva a kezemet maga után
húz. Az ajtó előtt megvárjuk a fiúkat, mire Perrie újra belekezd. Azt hiszem,
izgatott lehet, de nem tudom, hogy miért. – Egyszer elmehetnénk így négyen
valahova. Mármint tök jó lenne megismerni jobban téged. – mosolyog továbbra is,
mire egy kamu mosoly kúszik az arcomra. Nincs kedvem mosolyogni és megjátszani,
hogy minden rendben, miközben belül kiabálok.
- Persze… Sally kibírhatatlan, ha két óránál többet vagy vele. – morog
Louis.
- Mintha te jobb lennél. Mr. Mindenbe bele kell szólnom. – puffogok és
sietős léptekkel lehagyom őket.
- Sal, én csak poénkodtam, ne haragudj. – fut utánam.
- Ne viselkedj máshogy velem, csak azért mert történt, ami történt oké?
Mint mondtad, minden rendben lesz, de ne játszd meg, hogy kedvelsz. – kiabálok
rá és inkább a lépcsőt választom, bár fogalmam sincs, hogy merre kell mennem.
Végül a recepción kérek útbaigazítást, úgyhogy gyalogolhattam vissza egy
emeletet, de nem baj, én voltam az idióta, most megszenvedek e miatt. Lihegve
ülök le Gemma és Sophia közé, majd én is leadom a rendelésemet, ami egy tál
gyümölcsleves és a sushi mellet döntöttem.
Az ebéd számomra egyhangúan telt, mármint ők nem változtak, ugyanúgy
hangoskodtak és nevetgéltek, csak ebből én most inkább kimaradtam, most minden
erőmet arra kell feláldoznom, hogy elfogadjam, hogy Clar nincs többé. De nem
lehet, hogy magamba roskadva sírok, ez neki sem tetszene. Erőt véve magamon
kötöm be a hajam végét, hogy a fonat megmaradjon benne. Magamra kapok egy
fekete ujjatlan felsőt, ami teljesen zárt a nyaki résznél, illetve egy
világoskék farmert az egyik szandálommal. Csak púdert kenek az arcomra, viszont
a szememet kihúzom egy tusvonallal, illetve a szempilláimat festem be és
késznek nyilvánítom magam. A telefonomat a zsebembe csúsztatom, majd a
kártyával bezárom az ajtót és átkopogok Sophia-ékhoz. Liam nyit ajtót, akin
egy-két ruhadarab ékeskedik.
- Akarom tudni, hogy mi történt? – kérdezem bizonytalanul, de csak sóhajt
és eláll az utamból, így beinvitálom magam.
- Esetleg nem találkoztál Sophia piros cipőjével? – kérdezi reménykedve,
mire elgondolkozom.
- A topánra gondolsz? – kérdezem halkan, mire felcsillant szemekkel
bólint.
- Az nálam van. Egyszer kölcsönkértem tőle, de elfelejtettem
visszaszolgáltatni. – sóhajtok fel bűnbánóan, de Liam homlokán már dagadnak az
erek. – Jó, ne haragudj, oké? – teszem fel a kezeimet védekezéskép.
- Soph, nem emlékszel véletlen arra, hogy odaadtad volna az egyik
barátnődnek? Aki az idegesítő göndör húga? Mondjuk.. – kiabál be Liam, mire
nagy csönd lesz, majd azt látom, hogy Soph Liam nyakán csüng bocsánatért
esedezve, gondolom az agyára ment Payne-nek. Végül nem is kellett visszamennem
most a cipőért, mert Sophia egy fekete tornacsukát vett fel. Sikeresen együtt
elindultunk a földszintre, ahol én már Lou-ékhoz csapódtam, mert velük megyek
egy autóval. Felkapom Lux-ot, mert az édesanyja pár táskát kénytelen hozni
magával, így én felelek a csöppségért. Kicsit bizonytalan vagyok, mert lehet,
hogy itt csak pár lesifotós van, de az arénába már százezer rajongó táborozik.
Az autó szerencsére gyorsan tud haladni, már nagyon ki szeretnék
szállni, mert unalmas csak egy helyben ülni, főleg, hogy egész nap csak utazok.
Elszoktam ettől, ami baj, mert kezdenek sűrűsödni a helyszínek. Biztonsági őr
kíséretével megyünk be, a többiek pedig valószínű már rég bent szórakoznak.
Leteszem Lux-ot hagy fusson oda harry-hez, hisz egész úton azt tervezgette,
hogy lefárasztja nagybácsikáját.
- Minden oké? – kérdezi Niall, én pedig csak mosolyogva bólintok egyet.
Azt veszem észre, hogy Harry már nem fog annyira láncon, nem patáliázik
semmiért, ami tetszik, hisz sokkal nyugisabb így a kapcsolatunk is. Nem erre
számítottam, de kellemesen csalódtam, hisz a legtöbbjük úgy tesz, mintha semmi
sem történt volna. Louis-t pedig nem tudom hova tenni, most vagy megjátssza,
vagy tényleg kedves lett.
- Ők az 5SOS srácok. Tegnap illetve ma az elő zenekar a koncerten, gyere,
bemutatlak nekik. – mondja Soph és belém karolva indulunk el, ám Louis is követ
minket. – Srácok, ő itt Sally, Harry húga. – emeli ki az utolsó két szót Soph, amin
felnevetek, tehát nem akarja, hogy bármelyik is rám hajtson. Sorba
bemutatkoznak, de megakad a szemem azon a szőke hajú srácon, akinek a szájában
piercing van. Azt hiszem Luke. Leül a színpad szélére és nagyon mosolyog rám.
- Messziről látszott, hogy Styles. – mosolyog aranyosan.
- Ezt hogy érted? – kérdezem összeszűkített szemekkel.
- A Styles gének, igazán különlegesek. – mosolyog, mire érzem, hogy
kicsit zavarba jövök, de ez még mindig nem az, amit Louis mellett szoktam
érezni. Na, jó, ezt hogy mondhattam? Még ha csak magamba is, de hogy? – Mit
gondolsz? Elrabolhatlak este kicsit? – kérdezi, mire kérdőn nézek Sophia-ra,
aki semlegesen néz, majd Louis-ra, aki apró mosollyal bólint.
- Öm, talán. – mondom bizonytalanul.
- Rendben, ha van kedved, akkor a koncert után gyere a szálloda elé. – mosolyog,
majd feláll és visszamegy a többiekhez. Mikor én is megfordulok, látom, ahogy
Gemma dühösen jön felénk és nagyobb meglepettségemre, nem hozzám, hanem a
fiúkhoz. Felpattan a színpadra és összefont karokkal köhécsel egyet.
- Drága Luke. Láttam mit csináltál és nem tetszik. Szállj le a
húgomról. – mérgelődik Gem. Mi a baj Luke-kal?
- Nyugalom. Nemet mondott. – rántja meg a vállát, ami miatt Gemma
megkönnyebbülten sóhajt majd lepattan a színpadról.
- Ez egy… Már számolni se lehet hány csajt vert át, akik mit sem
sejtettek, majd az ágyába kötöttek ki. Ne találkozz vele! – mondja fenyegetően,
mire felemelem a kezeimet védekezés képen ma már sokadjára.
Louis-val egész végig beszélgettünk, felültünk a kilátóra valahova
középre és csak beszéltünk, vagyis én beszéltem ő pedig hallgatta. Hogy miért? Mert
ráébresztett arra, hogy valakivel beszélnem kell arról, hogy mi történik a
lelkemben. És miért ő? Nem tudom. Tetszik ez az új Louis, aki higgadt és
kedves. Innen mindenki hangyának látszik, ami nem baj, mert legalább nem nagyon
vesznek észre minket.
- Ígérem, fedezni foglak, amíg Luke-kal találkozol. – rakja a szívére a
kezét.
- Á-á. Nekem ez nem elég. Kisujj eskü! – mondom szigorúan és az ujjam
már a magasba tartom. Felnevet és beleakasztja a sajátját az enyémbe. – Remek.
Annyira felszabadultnak érzem most magam, mintha közelednék a szabadsághoz,
mármint, mintha látnám a fényt az alagút végén. Végre egy srác, akit Harry nem
tilt el tőlem és ez tetszik. Bár félek.
- Mitől? – kérdezi felhúzott szemöldökkel. – Gemma eléggé
bekeményített. – nevet fel, amin én is elmosolyodom.
- Én még sosem csókolóztam és nem tudom, hogyan kell és félek, hogy
beégek. – egy levegővétellel mondtam el ezt körülbelül három másodperc alatt. A
kis nevetése miatt pedig felcsillant bennem az izzó. – Louis, taníts meg
csókolózni. – még magam is meglepem a kijelentésemmel.
- Mi? – ő is teljesen lefagy, mire én hatszor megbánom, hogy ilyen
nyíltan kértem meg. – Sal, ez nem olyan nehéz, nem kell, hogy megtanítsalak. –
mondja és elereszti a hajamat, amivel eddig játszott, már amennyire tudott a
fonás miatt.
- Már háromszor majdnem megcsókoltál, most már ideje lenne, hogy
megtedd. – na, ez az, amit sosem szabadott volna mondanom, viszont a reakció
olyan hirtelen ért, mint még eddig sosem. Csak egy apró puszit kaptam a számra,
de még így is teljesen lefagytam. AZ egyik kezével megfogja az arcomat és most
lassan közeledik.
- Lazíts és kövess. – suttogja, majd újra hozzáér az ajkaival az
enyémekhez. Hihetetlen bizsergést érzek a hasamba, és eltűnik az időérzékem.
Hirtelen azt veszem észre, hogy már nyelveink is találkoznak, illetve a kezem a
hajába vándorol. Mikor már úgy érzem, hogy kezdek megfulladni hátrébb, húzom a
fejemet, de nem sokkal. – Mondtam, hogy nem nehéz. – motyogja és a kezeink még
mindig ugyan ott vannak. Csukott szemekkel idézem vissza az érzéseket, amik
felkeltek bennem, mert ilyet a gyomromban még biztosan nem éreztem. Hirtelen
rezzenek össze, mert a hangosbemondóba bemondja egy ismerős hang Louis nevét,
majd az enyémet azzal az indokkal, hogy sürgősen fáradjunk hátra Lou-hoz. Elválunk
egymástól és versenyezve megyünk le, de sajnos nem én nyertem, ami most
kivételesen szerencse is volt, mert az utolsó lépcsőfoknál kicsikét
megbotlottam és, ha Louis nincs előttem, akkor átfordulok a korláton.
Beszaladunk az öltözőbe, ahol mindenki nevetgél, majd mikor megpillantanak
minket csendben maradnak, egyedül Sophia és Gemma pillantását veszem észre,
akik mintha mindent tudnának.
- Hol voltatok? – kérdezi Liam.
- Én csak… Vagyis mi... Szóval, elhagytam a fülbevalómat, amit nagyon
szeretek és Louis segített megkeresni. Amúgy meglett. – mosolygok és még mindig
borzasztóan hazudok.
- Louis segített neked? Mikor két héttel ezelőtt meg akartátok ölni
egymást? – kérdezi felhúzott szemöldökkel Zayn, de mosolyog közben, úgy, mint a
lányok.
- Békét kötöttünk. – mondja mosolyogva Louis és levágódik Lou elé a
székbe. Tehát békét kötöttünk, de nem is akármilyen módon, viszont alig várom a
Luke-kal való találkozást, azt hiszem.
A koncert fergeteges volt, viszont már megülni alig bírtam, így mikor
Harry is elköszönt tőlem és kiment a szobámból, gyorsan összeszedtem magam és
indulásra készen álltam. Bezárom a szobámat és lemegyek a földszintre, már épp
a recepció mellett járok, mikor hangos lépteket hallok meg.
- Louis? Mit keresel itt? – kérdezem összeszűkített szemekkel.
- Nem mehetsz el vele. –
mondja, mire még inkább értetlenül nézek rá.
- Mi? Miért? – teljesen össze vagyok zavarodva.
- Nem akarom, hogy elmenj vele, mert Gem-nek igaza van. Ő nem az, akit
érdemelsz.
- Nevetséges vagy. Eddig azt mondtad oké, most meg nem. – nevetek fel
és megrázom a fejemet. – Jó éjszakát Louis. – mondom és hátat fordítva neki
elhagyom a hotelt.
Nem nevetségeeees! Louis az akit érdemelsz!! Ne legy hülye Sal!
VálaszTörlésNa jó... Remélem Saly megkapja az üzenetemet:D nagyon tetszett a rész bár az elején nem értettem mi van és megijedtem de aztán leesett... Sajnálom szegényeket:( Louis és Saly remélem minél előbb összejönnek!! Nekik muszáj. Várom a kövit. Xx
Huuuhaaa :D Hát kicsit összevagyok zavarodva de joooo lett nagyon :D imádtam :D
VálaszTörlésBevallom már rég elolvastam csak sajnos a kommentig nem jutottam el. Na, de így ma, hétfon a holnapi uj resz miatt megirom a komit. :D
VálaszTörlésCsak azert, mert holnap uj resz :D
Nagyon megfoglak verni!
Sally nem megy el Luke-al!
Luke meg takarodjon ki a kepbol!
Köpcis leszek elmondom Harrynek es Gemmanak, hogy kavarni akarsz Luke faszfejjel.
Louis igen tartsd fel, ne engedel keeeeeeerleeek *-* Sallynek Louis kell es Louisnak Sally kell! Igen. Pontosan igy van.
Az elejen viszont bekonnyeztem hisz az egyik legjobb baratnonk meghalt. Miert kell meghalnia valakinek mindig? Az eleje visszahozta azt az erzest mikor utoljara temetesen voltam :'(
Szoval akkor igy utolso szokent; HOLNAP RESZT KEREK AMIBEN SALLY EJTI LUKEOT ES LOUISSAL SMAROLNAK. BUM! :P