2. rész - Alku

Hellóka,
megérkezett a második rész, amit bevallok, hogy túl rövid és túl unalmasra sikeredett, de a terveim szerint ez után már minden egyel izgalmasabb lesz!
Jó olvasást, hideg-meleget elfogadok a résszel, vagy az egész történettel kapcsolatban! :)

All the love.xx
EsmeeH.



Sally Styles

"Nobody's interested in the fact
that I don't feel here well."

Ismételten sikerült valamivel felidegesítenem Harry-t, bár fogalmam sincs, hogy most mit követtem el. Fújtatva megy előttem és nyit be a szobánkba, becsukom magam mögött az ajtót és a felesleges egy személyre nézek. Kék szemeivel csak engem néz, majd egy gonosz vigyorra húzza a száját, elkönyvelem magamnak, hogy ismét Louis húzott bele a csőbe.

- Megmagyaráznád, hogy miért kell mindenféle hülyeséget kiírnod a Twiter-re? Nem tudom mi bajod van velem, de a bátyád vagyok és amiket írtál még én sem tűröm el! – mondja ingerülten és a telefonom után kapok, aminek a zsebembe kellene lennie, de nincs. – Ezt keresed? – mutatja fel a telefonomat mire kikapom a kezéből és gyorsan fel is nézek Twiter-re, ahol rengeteg értesítést kaptam de semmilyen rossz indulatú dolgot nem raktam ki, amúgy is arra emlékeznék, ha mégis megtettem volna. Viszont a rajongók képernyőképei nem hazudnak, tényleg kiírta valaki a nevembe, hogy ki lesz Harry következő áldozata, illetve egy dalszöveg részletet, amit életemben nem láttam még.

- Nem én voltam! Ezt a szöveget életemben nem láttam még! – háborodok fel és a földhöz vágom a telefonomat. – Soha nem tennék ilyet veled! – mondom, és újra Louis-ra pillantok, aki láthatólag élvezi.

- Mégis megtetted! Most mit csináljak veled? – kérdezi karba tett kézzel, de nem tudok rá válaszolni.

- Ha lehet egy javaslatom, küld haza. Nem tudsz rajta változtatni Harry. – rázza a fejét Louis mire felé fordulok.

- Kussolj már be! Amúgy is te mit keresel itt? Nincs elég bajod? Miért kell folyton mindenbe belekötnöd az orrodat? Rohadtul elegem van belőled és elhiszem, hogy minden vágyad az, hogy eltűnjek innen, de megnyugtatlak, mert nekem is! – kiabálok rá és legszívesebben felpofoznám. Egyébként tényleg az a legnagyobb vágyam, hogy hazamenjek innen, és már nem egyszer csináltam bajt, hogy hátha Harry hazaküld, de törhetetlen. Mivel tudnám elérni, hogy annyira berágjon rám? Viszont ezt a Twitter-es ügyet tényleg nem én csináltam, bár eléggé idegeset lett tőle.

- Mert tönkre teszed az egyik haveromat! Szerinted ki találta meg a telefonodat miután látta, hogy mit tettél ki? Bár még gyerek vagy, de ideje lenne felnőnöd és nem az őrületbe kergetni a bátyádat. – morogja majd előveszi a cigis dobozát.

- Mi bajotok van? Tudtommal ti jóban vagytok. – rázza meg a fejét a bátyám mire arcon csapom magam.

- Ha ezt te annak hívod. – morgom, de ekkor leesik. Ez mind Louis műve, haza akar küldetni, mert utál, nem bír a közelemben lenni, bár ez kölcsönös. És ha ez mind igaz, akkor egy bazi nagy szívességet tesz meg nekem, mert meg is fogom neki köszönni mindenki előtt, hogy sikerült elérnie távozásomat, sőt még csak erőlködnöm sem kellett hozzá. Egy mosoly kúszódik az arcomra, de egyből átváltok a szomorú fejre. – Igazából én voltam. Nem fogok magyarázkodni, egyszerűen megtörtént. – rántom meg a vállamat hanyagul és reménykedem benne, hogy nem veszi észre a lökött bátyám ezt a hangulatingadozást. Louis észrevette, hisz egy elégedett mosollyal a fején könyveli el magának, hogy végre hazamegyek és minden visszatérhet a régi kerékvágásba.

- Még nem tudom, hogy mit csinálok veled, csak szeretném tudni, hogy miért vagy ilyen? – ez tisztára úgy hangzik, mintha az anyám kérdezte volna, ezért nem is törődtem vele, inkább csak kisétálok az ajtón és egyenesen Lou szobájába visz a lábam. Ő az egyetlen ember itt, akinek elmondanám, hogy mit is érzek, na meg Sophia, de vele óvatosabb vagyok. Bekopogok az adott szobába, ahol csak annyit hallok, hogy nyugodtan menjek be. Benyitok és Lux épp magát festi az ágyon, míg Lou adogatja neki a kellékeket, amikkel játszadozhat.

- Minden rendben? – kérdezi mosolyogva a szürke hajú nő, de mikor nem válaszolok egy nagyot sóhajt. – Megint összevesztetek? – kérdezi, ekkor pedig mögöttem nyílik az ajtó és Soph lép be rajta, és látszólag először észre sem vett.

- Ne tudd meg, hogy milyen balhé lesz itt. – mondja, és ekkor vesz észre engem, de egyből befogja a száját. – Szia Sal! – ölel meg majd leül Lux mellé. Én is követem a példáját és leülök melléjük.

- Na jó, akkor Sally jött be előbb, ő kezdi. – adja a parancsot Lou, viszont nem nagyon tetszik, hogy ennél a témánál Sophia is jelen van.

- Szóval, csak tanultam a közös nappaliba, közben Liam és Niall játszott az Xbox-on, mikor Harry berontott és elrángatott onnan. Köpni-nyelni nem tudtam, csak értetlenül néztem rá, miközben azt hajtogatta, hogy ezt most rohadtul nem úszom meg. Mikor beértünk a szobába, akkor ott volt Louis is és már akkor láttam, hogy valami nem stimmel. Aztán elkezdett a bátyám arról magyarázni, hogy miért írtam ki hülyeségeket Twiter-re, mikor nem is én csináltam. Rendesen le lettem baszva, viszont tudom, hogy Louis írta ki az én telefonomról, mert láttam a mosolyát, viszont részben hálás vagyok neki, mert utálok itt lenni, haza akarok menni! – nyávogom el a végét és segély kérően nézek először Sophia-ra majd Lou-ra, de mégis az utóbbi személytől várom a megoldást, mert tudom, hogy ő jobban ismer engem, illetve a kapcsolatomat a testvéreimmel.

- Sal, meg van annak az oké, hogy miért vagy itt. És a kis cselek eddig sem jöttek be és lemerem fogadni, hogy ezért sem fog hazaküldeni Harry. – rázza meg a fejét, de újra felidegesítem magam.

- De miért vagyok itt? – kérdezem felháborodottan, mire megrázza a fejét.

- Ezt jobb lenne, ha a bátyádtól, vagy anyukádtól kérdeznéd meg. – mondja sóhajtva Lou, mire ismételten kiakadok.

- Az viszont senkit nem érdekel, hogy nem érzem itt jól magam. – motyogom, és inkább elhallgatok, és türelmesen várok arra, hogy Sophia is belekezdjen a mondandójába.

- Szóval, ma Eleanor-ral reggeliztem és láttam, hogy valami nem stimmel, főleg mikor Louis is lekóválygott, de se puszi, se egy pillantás, csak leült egy külön asztalhoz. El elmondása szerint már napok óta veszekednek és Louis nagyon furcsa vele. A turné óta nem volt semmilyen szexuális viszonyuk és folyton elbambul, nem foglalkozik vele és Eleanor már nem érzi már, amit négy évig érzett. Valószínű, hogy szakítani fognak, legalábbis ezt vettem ki El beszédéből, na meg, hogy kérdőre fogja vonni. – meséli Sophia és mintha örült volna kicsit. – Persze sajnálom hisz aranyosak együtt, de Louis tényleg megváltozott az elmúlt hetekben. – teszi még hozzá és összefogja Lux haját.

- Történnek itt az események. – sóhajt fel Lou és feláll mellőlünk majd a bőröndhöz sétál, ahonnan kivesz egy papírdarabot. – Itt van nálam, hogy mikor hova megyünk, és a következő öt város szállodai szobák felosztása. Sal, ha nagyon nem szeretnél Harry-vel egy szobában lenni, akkor szerintem megoldható, hogy velem és Lux-szal legyél. – mondja Lou mire felcsillannak a szemeim és szorosan átölelem. – Oké, de akkor beszélnünk kell Harry-vel is. – jegyzi meg mire szomorú fejet vágok, de Sophia felrángat az ülő helyzetemből majd kezébe veszi a kis törpét, aki elég szépen kisminkelte magát a korához képest. Nagyjából a vonalakon belül maradt, de a felesleget letöröltem róla, például, hogy a piros rúzs kicsit túlment a szája szélén. Besétálunk a nagy nappaliba, ahol a két idióta még mindig játszik, Louis pedig a fejét fogja.

- Nehogy már lemaradtam a drámáról. – húzom el a számat és próbáltam csak úgy mondani, hogy a mellettem lévő két lány hallja, de nem sikerült, hisz a kék szemeivel szúrósan néz rám és szinte megöl. Beljebb megyünk és leülünk az asztalhoz, míg Lou oda sétál Harry-hez és elkezd neki magyarázni. Látom a bátyámon, hogy idegesen, hol rám, hol Lou-ra, hol pedig a lapra néz. Megforgatom a szemeimet és utána inkább Louis-on szórakozok, hogy milyen elnyúlt képet vág.

- Nézzenek oda, milyen puhány bagázs ez. – hallom meg a számomra oly kedves és ismerős hangot. Az ajtó felé kapom a fejemet és el sem hiszem, hogy tényleg ő áll ott és mosolyog, amivel megjelenik a tipikus Styles gödröcske is. Sikítva felpattanok és talán az elmúlt hetekben most vagyok olyan igazán boldog. Fénysebességgel futok felé és a nyakába csimpaszkodok. Annyira hiányzott, annyira haza akartam menni és a segítségét kérni, amiben csak ő tudott megoldást találni, de nem tehettem, mert itt szinte fogolynak számítok. – Te is hiányoztál nekem húgi, de ha megfojtasz, sajnos nem tudlak megmenekíteni. – nevet fel mire engedek szorításomból majd végleg elengedem, de nem hagyom, hogy bárki is megközelítse. Lehet gyerekes, de Gem az én nővérem és most szükségem van rá.

- Hé, Gemma! – csillannak fel Harry szemei és sikeresen ellök a saját testvéremtől a saját testvérem. Szép, mondhatom. Csak karba tett kézzel duzzogva ülök le a kanapéra, ahol már senki sem ül. Ismét egyedül érzem magam, pedig végre itt van a nővérem, de semmi. Besüpped mellettem a kanapé, de most nem kívánom senki társaságát, ők nem tudják milyen rossz itt nekem, ahol a legjobb barátnőm nélkül kell lennem, ahol nem csinálhatom azt, amit szeretek, és amiben a legjobb vagyok.

- Kérlek, ne add itt ezt a szomorú fejet. – sóhajt fel az ismerős hang. Elcsodálkozom, hogy képes úgy hozzám szólni, hogy az nem durva vagy valami ilyesmi. – Velem szakítottak öt perce, nem veled. – morogja mire kikerekedett szemekkel nézek rá. Komolyan megtette ezt a lépést Eleanor, amiről igazából nem beszélt, csak utalt rá? Komolyan véget vetett egy négy éves kapcsolatnak?

- Sajnálom, hogy vége lett. – nézek rá és szembe találom magam tekintetével, tehát eddig is engem figyelt.

- Sajnálhatod is. Ha te nem jössz, akkor nem azzal lettem volna, elfoglalva, hogy hogyan küldjelek el innen, hanem minden figyelmem a barátnőm köré tömörült volna. De nem elég, hogy Harry egy ész évre sem hallgat, de még egy bazi nagy baklövés után sem küld haza. Arról nem is beszélve, hogy elveszítettem azt a nőt, akivel négy évig együtt voltam. Mit követtél el, hogy ide száműztek? – kérdezi, mert gondolom ez a kulcsa annak, hogy ne legyek itt.

- Ha én azt tudnám, már rég nem lennék itt. - mondom halkan és csak az jár a fejembe, amit mondott a szakításról. Miattam történt minden. Miattam tűnt el Eleanor-ból az az érzés, miattam távolodtak el és miattam történik minden. Behunyom a szemeimet és felállok mellőle, nem vagyok arra képes, hogy még egyszer meghalljam valakitől, hogy az én hibám, túl sokszor hallottam már fontos emberektől, mégis, ha Louis konkrétan kimondaná, azzal teljesen elveszíteném a fejemet. Elsuhanok Gemma mellett egyenesen a szobámba és magamra fordítom a hálószoba zárát. Tudom, hogy utánam fognak jönni, miért ne tennék? Viszont otthon mindig magamra maradtam ilyenkor, belemélyedtem a gondolataimba és tudom, hogy milyen vagyok akkor, Stephanie egyszer rám nyitott olyan állapotban. Javasolt dolgokat, de ami a legjobban tetszett az a bulizás, így elkezdtem kiszökni otthonról és elmentem vele bulizni, ez pedig egyre gyakrabban fordult elő. Egyiken pedig megismertem Roy-t, azt hittem végre hozzám is beköszöntött a szerelem, de mikor még csak meg sem csókolt, de már a nyakamat csókolgatta rájöttem, hogy ez bizony nem a szerelem. Ez után még inkább elhittem, hogy bennem van a hiba, így már sokszor voltam ingerült, kiabáltam anyával még akkor is mikor csak levegőt vett. Anno elmondtam az egészet Gemma-nak, és gondolhattam volna, hogy elmondja anyának egy részét az egésznek, de mégis bíztam benne annyira, hogy nem teszi. De a sok rossz mellett ott volt a jó is, mindent elmondott az első szerelemről, hogy úgy fog jönni, mint a villámcsapás, nem fogok rá számítani és ez lesz benne a legjobb. Érezni fogom első látásra, hogy ő az, mert mellette boldog és felszabadultnak fogom érezni magam, olyan pedig jelenleg csak egy ember közelébe menne, akivel ugyan azt akarjuk, hogy minél előbb eltűnjek innen.

Hangos kopogás zavarta meg a csendes magamba fordulásomat, ami miatt egy gyors hisztit levertem magamban.

- Húgi, nyisd ki. – hallom meg nővéremet, de semmi kedvem nincs már hozzá, most csak egyedül szeretnék lenni. – Mi a baj? – kérdezi halkabban, de ugyan úgy nem tud meghatni az egész.

- Esküszöm Tommo, hogy ha kiderül, hogy valami olyat mondtál neki, akkor szétverlek! – hallom meg bátyám hangját mire megforgatom a szemeimet. Miért félt ennyire? Miért kell ennyire idegesítőnek lennie? És akkor mi van, ha mondott nekem valamit? Nem halok bele.

- Mondom csak annyit mondtam, ne fogd már rám, ha behisztizik. – morogja Louis, és magam előtt látom, ahogy ő is bevág egy hisztit.

- Fogjátok már be! Rosszabbak vagytok, mint a menstruáló nők. – ez olyan tipikus Gemma volt. Soha nem tud normálisan beszólni, hisz ahhoz túlságosan jól nevelt és nem az ő műfaja. – Sally, tudom, hogy baj van. – egy nagyot sóhajtok és felállok az ágyról és kinyitom az ajtót.

- Nincs semmi baj. Minden rendben, honnan veszed ezt a hülyeséget? – kérdezem nevetve és elsétálok a teraszig, csodálatos idő van kint, mi pedig csak bent punnyadunk, mert az olyan egyszerű, de unalmas.

Louis Tomlinson

Hirtelen zúdul minden rám. Tudom, hogy hülye vagyok és, hogy valami olyat fogok veszíteni, amit rohadtul megbánok, de nem tudom visszafordítani az időt. Látom rajta, hogy ideges és nem tudja, hogyan fogjon hozzá, de reménykedek a legjobbakban, bár semmi esély.

- Nézd Lou, kimondom, amit gondolok. Szerintem áttévedtél egy másik dimenzióba a turné kezdete óta. Elhanyagolod a kapcsolatunkat és nem hiszem, hogy ez így menthető-e már, hisz a hiányod felőrli az összes érzésemet. Sejtem mi történik, de akkor nem értem, hogy miért nem mondod ki.

- Mit mondjak ki? Nem értelek. – rázom a fejem, hisz az utolsó mondata összezavar. Miért kertel, ha állítólag tudja?

- Látom, hogyan nézel Sally-re. Minden mozzanatát lesed, mintha bármikor baja eshetne, de akkor mi miért húzzuk ezt? Kihűlt a kapcsolatunk ez tény és talán jobb lenne mostantól külön.

- Én nem érzek semmit iránta, és nem is nézek rá sehogyan. – háborodok fel, mert nem értem mire alapozza ezt az állítását.

- Louis. – nevet fel. – Majd rájössz. – mosolyog és megsimítja a vállamat. Tényleg nem érzem már én sem azt a bizsergést mikor hozzám ér, de még csak a szívem sem dobban meg jobban. Igaza van, kialudt már bennünk minden, ami normális nem?

- Akkor ennyi volt? – kérdezem, miközben az egyik szemöldökömet felhúzom. Kicsit szomorú vagyok, hisz rengeteg emlékünk volt együtt, de minek erőltessük azt, ami már nem megy? Az úgy már nem az igazi.

- Lou, mindig szeretni foglak, hisz azt a négy évet nem tudom csak úgy kitörölni, ez az én döntésem, ne hibáztasd magad. Kívánom, hogy rájöjj a dolgokra és végre tényleg boldog legyél. De aztán majd hívj. – nevet fel a végén és megfogja a bőröndjeit, majd elhagyja a szobát. Érdekes egy szakítás, az biztos, hogy ilyenben még nem volt részem. Nem végződött sírással, nem volt kiabálás, csak békésen és nyugodtan történt minden. Viszont ez a szakítás azt jelenti, hogy szabad vagyok, végre az utolsó akadály is megszűnt mellőlem, így már nincs miért aggódnom és vigyáznom.

Nagy mosollyal megyek be a közös nappaliba, de Harry egyből rám támadt. Hogy gondolhattam, hogy minimum egy embertől nem kapok lebaszást?

- Te normális vagy? Hagytad elmenni azt a lányt, aki kiegészített téged, aki négy évig melletted volt? – kérdezi és összefonja a kezeit a mellkasa előtt.

- Harry könyörgöm, ez az én dolgom és el tudom dönteni, hogy mikor mit teszek. És az utóbbi másfél évben egyáltalán nem éreztem azt, hogy kiegészítene engem. Szép volt, jó volt, de vége, főleg, hogy ő szakított. – mondom és kikerülöm őt, majd leülök az egyik székre.

- És azt hogy gondoltad, hogy a húgom telefonjáról kiírsz dolgokat, majd úgy állítod be, mintha ő tette volna? – oké, most már ideges. Nem tudom, hogy hogyan jött rá, de jobban érdekel az, hogy az előtt rájött, mint mielőbb Sally-t hazaküldte volna. Azt hiszem ideje elfelejtkeznem arról, hogy az a csaj hazamegy innen és végre nem lesz itt. Hogy mi a bajom vele? Egyébként csak annyi, hogy kiállhatatlanul nagy szája van, amit másban kéne alkalmaznia, illetve mindenbe beleüti a dolgát, kifejezetten idegesítő személyisége van. Lehajtom a fejemet, míg Harry nekem magyaráz, nem tudok rá figyelni, egyszerűen nem érdekel semmi, ami a drága hugicájával történik. Egy idő után megunta, hogy nem figyelek rá, de persze pont most kell belépnie neki is.

- Nehogy már lemaradtam a drámáról. – húzza el a száját és félve pillant felém, de szerintem nem akarta, hogy más hallja, csak a két lány.

Nem látok rajta különösebb traumát, mert Harry lebaszta, viszont egy kis megkönnyebbülés suhan át rajta, mikor Lou kezében a papírjaival Harry felé vezeti az útját, tehát Louise a kezébe vette az irányítást.

Akaratlanul nézek rá Sophia-ra, hisz ő mégis nagyon jóba volt Eleanor-ral és biztosan tudta, hogy ez lesz, ezért reménykedek egy kis megértésre, nem úgy, mint a göndör esetében. Csodák csodájára pedig biztatóan rám mosolyog majd a már kanapén ülő lányra. Nem értem, hogy mit akar ezzel jelezni, de szerintem nem haragszik, vagyis, akkor nem mosolygott volna nem?

- Nézzenek oda, milyen punnyadt bagázs ez! – ismerősen hangzik a hang és idegesítően hasonlít Sally-ére, de hát jogos, hiszen testvérek. Gemma mosolyog ránk az ajtóba, de most nem olyan kedvesen, hanem gúnyosan, gondolom az előző beszólása miatt. Most is ugyanolyan laza, de mégis csinos, és talán ez a szőke hajszín áll neki a legjobban. Egy apró mosollyal üdvözlöm és próbálom elterelni a figyelmemet a visítozásról és a nyáladzásról.

Miután Harry sikeresen kisajátította Gemma-t – pedig ezt Sally szerette volna -, a lány csak duzzogva ül le a kanapéra és mintha magába kezdene fordulni. Mármint olyan fura a testtartása és a nézése is.

Megforgatva a szemeimet állok fel és sétálok a kanapéhoz, hozzá. Leülök mellé és csak az arcát nézem. Hogy lehet, hogy egy tinédzser lánynak egyáltalán nincs semmilyen bőrhibája? Jó, leszámítva, hogy megjelentek a karikák a szemei körül, mint ahogy Sophia-nak meg itt mindenkinek, gondolom nem volt hozzászokva a sok utazáshoz és kevés alváshoz. Viszont látszik, hogy sokat fogyott, az arca beesett, de most mégis az érdekes vonásai látszódnak.

- Kérlek, ne add itt ezt a szomorú fejet. – sóhajtok fel és egy cseppet sem hangzott megbántóan vagy gúnyosan, ez pedig nem jó. Nem fogok vele együtt érezni se most se soha. De akkor miért ültem le mellé? – Velem szakítottak öt perce, nem veled. – morgom és megforgatom a szemeimet.

- Sajnálom, hogy vége lett. – felém néz, egyenesen a szemeimbe és mintha kicsit megtorpant volna, na, nem mintha érdekelne.

- Sajnálhatod is. Ha te nem jössz, akkor nem azzal lettem volna, elfoglalva, hogy hogyan küldjelek el innen, hanem minden figyelmem a barátnőm köré tömörült volna. De nem elég, hogy Harry egy ész évre sem hallgat, de még egy bazi nagy baklövés után sem küld haza. Arról nem is beszélve, hogy elveszítettem azt a nőt, akivel négy évig együtt voltam. Mit követtél el, hogy ide száműztek? – kérdezem, miközben próbálom előhozni magamból a legnagyobb barmot. Most minek finomkodjak vele, csak azért mert a drága nővére nem vele foglalkozik? Nagy ügy.

- Ha én azt tudnám, már rég nem lennék itt. – és ekkor megformálódott bennem egy ötlet, de mire észhez térek és elmondanám neki már nem ült a helyén, csak egy nagy ajtócsapódást hallatszott, mint utószél. Magamba sóhajtok egyet, hogy ismét sikerült elérnem, hogy egy bunkónak tartson, de ezt egyáltalán nem bánom, nem kell itt szorosabb kapcsolatra törekedni. Zayn-re nézek, aki csak megrázza a fejét és felnevet, de a fejével egyből az ajtó felé bök.

- Te igen idióta. – kiabál rám viccesen, így értem a célzást. Azt akarja, hogy menjek utána. Elcsoszogok a szobájáig, ahol Gemma már kopog az egyik kezével, a másikkal pedig visszatartja Harry-t.

- Mit csináltál? – néz rám Harry, mire védekezően felemelem a kezeimet.

- Én csak mondtam, hogy szakítottam, ennyi. – mondom hitetlenkedve. Persze e mögött sokkal több állt, aminek rohadtul nem örült volna, és csak azért nem mondtam el neki, mert Gem-től jobban félek, mint Harry-től.

- Húgi, nyisd ki. – kérleli kedvesen Gem, reménykedve, hogy neki legalább kinyitja. – Mi a baj? – kérdezi halkabban, de nem kap rá választ, amiért felsóhajt.

- Esküszöm Tommo, hogy ha kiderül, hogy valami olyat mondtál neki, akkor szétverlek! – fenyeget meg a középső Styles, de csak megforgatom a szemeimet. Miért kell mindent rám fogni? Nem tehetek róla, hogy ilyen hisztis a testvére.

- Mondom csak annyit mondtam, ne fogd már rám, ha behisztizik. –morgom és karba tett kézzel követem a jelenéseket.

- Fogjátok már be! Rosszabbak vagytok, mint a menstruáló nők. – fordul hátra Gem és próbál mérgesen nézni, de nem nagyon megy neki jelenleg. – Sally, tudom, hogy baj van. – erre kinyitódik az ajtó és mosolyogva sétál ki rajta az eddig hisztiző és sértett személy.

- Nincs semmi baj. Minden rendben, honnan veszed ezt a hülyeséget? – kérdezi nevetve, majd megrázza a fejét és kisétál a teraszra. A homlokomat összeráncolom a hirtelen hangulatingadozása miatt és értetlenül pillantok először Gemma-ra majd Harry-re.

- Tomlinson! Te mész utána! – mondja Gemma és teljesen komoly volt.

- Mi? De miért? – kérdezem hisztisen karba tett kézzel.

- Igen. Miért ő? – Harry-ben szerintem egy világ dőlt össze, ami kicsit vicces, hogy ennyire félti Sally-t tőlem.

- Mert Louis bántotta meg. Akkor viselje el a hisztijeit és próbálja kiengesztelni. – mondja Gem és a szája sarkában ott van egy huncut mosoly, de alig észre vehető, ezért nem foglalkozok vele különösebb képen.

- Ezt a szót ne használd nála. – morogja Harry, én pedig nevetve indulok a terasz felé. Tetszik, hogy ennyire idegesíthetem egyik legjobb haverom, viszont jobban örülnék, ha mást kellene elviselnem, de a parancs az parancs.

Mellé érek, és ugyan úgy elbambulok a tájban. Nincs olyan szinten, mint mondjuk Sydney, de végtére is, jobb, mintha a több száz rajongót látnám lent, mást nem is.

- Mit akarsz? – kérdezi flegmán és felém fordul. Megtámaszkodik a könyökén, így én is teljes testtel felé fordulok.

- Két lehetőségünk van. Vagy eltűrjük egymást és egy szót sem szólunk egymáshoz, ami lássuk be elég idegesítő lesz tudván, hogy én idegesítelek téged, te pedig engem. – egy bólintással erősíti meg az állításomat, így folytatom. – Vagy szövetkezünk annak érdekében, hogy olyat tudj tenni ami miatt a drágalátos bátyád hazaküld. Te megszabadulsz tőlem és ettől az egész hülyeségtől, visszatérhetsz a hétköznapi életedbe, én pedig ugyan úgy nyugodtan tudom tovább élni a kibaszott jó életformát. – érdekesen néz rám és idáig látom, ahogy az agytekervényein elkezdenek működni. Tényleg ennyire könnyű lenne?