1. rész - Minden kezdet nehéz

Sziasztok! 
Nos, akkor meghoztam az első részt. Az elején az egész történet kicsit unalmas, tudom, de nagyon sok meglepetést tartogatok ám nektek. Szeretném megköszönni a Prológushoz érkezett három kommentet, illetve az öt feliratkozót. Nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy már most ennyien érdeklődtök a történet iránt!!! ♥♥♥
All the love.xx
EsmeeH.

Sally Styles

"Is that unaviodable and
the wasted time will never be replaceable."

Két hét telt el mióta a turnét járom a fiúkkal, és a véleményem korántsem változott, sőt minden rosszabb lett. Harry-vel napi szinten veszekszünk, makacsságom miatt, na meg, mert folyton vitát generál és végül folyton veszítek, amit ki nem állhatok. Egyetlen örömöm, hogy a lányok normálisak; Lou imádja, hogy itt vagyok, hiszen amúgy is, alig találkozunk, Lux kihasználja, hogy folyton kényeztetem, úgyhogy nem sok port zavarok nála. Sophia és Eleanor pedig elvannak magukban, sokszor elhívnak magukkal, viszont csak Sophia jött oda hozzám többször is, ő nem megy el olyan sokszor Liam-mel vacsorázni vagy valami, nem úgy mint az Elounor páros, hisz Eleanor nem tud mindig majd itt lenni, míg Soph valószínű végig itt lesz a turnén.

Jelenleg mindenki elhúzott, egyedül vagyok két idiótával, személyesen megnevezve Louis-val és Niall-el. Hogy mi a különbség kettejük között, mert hát van? Hogy Niall jó fej és őt bírom.

- Sal, benne vagy egy meccsbe? – ül le mellém a kanapéra az előbb említett. Érdeklődve nézek fel a telefonomból, hogy mégis mi vezérelte erre, nem arról van szó, hogy nem játszanék vele, mert de, imádok Xbox-ozni.

- Mi van a görénnyel? – kérdezem felhúzott szemöldökkel, mire a mellettem ülő szőkeség felnevet elég hangosan.

- Még egy ilyen picsát, mint te. – morogja és durcázva ül le a földre Tomlinson. Csak megforgatom a szemeimet, hiszen nem én vagyok ellenséges vele, én csak azt adom, amit kapok.

- Fejezzétek már be. Miért kell egymás vérét szívni? Mi bajotok egymással? – kérdezi Niall mit sem sejtve, hogy ebből mekkora vitát képes kialakítani.

- Folyton hisztizik, nyávog, és azt hiszi mindenbe bele kell szólnia, mert annyira tud mindent tizenöt évesen. – püffögi Louis és megissza a bögre teáját.

Tizenhét vagyok buzikám. - szúrós szemekkel nézek rá és a képzeletemben már minden lépésénél egy krokodilokkal teli árokba zuhant. Szerintem ördögi elméletemen olyan nagyon gondolkoztam, hogy Niall is meglátta azokat, amik pedig szigorúan titkosak. - Én legalább őszinte vagyok a barátaimmal. – mormogom az orrom alatt és kiveszem Niall kezéből az egyik konzolt. A szöszi valami olyat megjegyzett az orra alatt, hogy borzasztóak vagyunk, de inkább már én is a játékra koncentráltam. Perceken belül a telefonom csörgésére leszek figyelmes, de mégsem kapkodok, hisz muszáj megnyernie a csapatomnak a meccset Niall ellen. – Ki a tököm az? – hisztizek mikor harmadjára csörren meg. Periférikus látásommal veszem észre, hogy Louis felemeli az asztalról és megnézi.

- Hm, ki az a Roy? – kérdezi pimaszul, és idáig hallom visszafojtott nevetését. Hirtelen lefagyok a név hallatán, felpattanok, a kanapéra dobom a konzolt és Louis felé igyekszek, hogy kikapjam a kezéből a telefonomat, de felemeli a magasba a kezét a készülékkel együtt, ami rohadtul nem igazságos, hisz alapból csak az álláig érek. – Miért keres téged egy falusi paraszt nevű srác? Oh, várj, még szívecskék is vannak a neve mellett, csak nem a nagy herceg az királylány? – pimasz mosoly jelenik meg a tenyérbe mászó képén, amit most – meg amúgy mindig – úgy megcsapnék egy vasdarabbal.

- Add már oda!!! – hisztizek neki és ugrálással próbálom elérni a még mindig csörgő mobiltelefont, de beláthatnám, hogy esélyem sincs. – Louis! – kiabálok rá, de semmi reakció, csak nevet tovább. Egyszer csak azt veszem észre, hogy valaki mögülem kikapja Louis kezéből a telefonomat, mire az előttem álló srác először nagyokat pislog, majd egy mosoly fut át az arcán, végül pedig valamiféle izgalom. Már készülök arra, hogy kioktassam Niall-t, aztán szépen visszakérjem a telefont, vagy lehet fordítva kéne, előbb kell szépen kérni, aztán leüvölteni a fejét. Mikor már megegyezek magammal meg is fordulok a tengelyem körül és az ismerős alakba ütközök bele. Zöld szemei most mérgesen és érdeklődően néznek rám, miközben az egyik szemöldökét felhúzza. Hosszú haja egy kontyba van felfogva és még csak meg se szólal, de tudom, hogy magyarázatot vár.

- Ki az a Roy? Honnan ismered? Mióta? Hány éves? Hol tanul? Barátok vagytok? Hajt rád? Megbántott akárhogyan is? Ugye nem ért hozzád? – a kérdéseit csak úgy hadarta én meg összeszűkített szemekkel nézek rá és kicsit megrázom a fejem, majd mikor végez a kikérdező show kérdéseivel felnevetek, de késő, mivel Harry már fel is vette a telefont. Az arcomat próbáltam elrejteni a kezem mögött, kevés sikerrel. Hirtelen indulattól vezérelve visszafordulok a vihogó Tomlinson-hoz és szinte már neki támadnék de figyelte az összes mozzanatom, így időben el tudott futni előlem, csak körbe és körbe kerülgettük a kanapét, gondolom hallani akarta a beszélgetést és a folytatást, amihez egyébként semmi köze.

- Gyerekes vagy Louis, úgy ahogyan a bátyám is. – morgom és hirtelen átmászok a kanapén, ezzel együtt Niall-en is, aki még mindig játszani próbál, és eléggé, nos, útban vagyunk. Elkezdem ütni Louis-t, de hirtelen mindkét kezemet megfogja, és csak néz engem. Meghallom, ahogy Harry kioktatja a telefonom túloldalán lévő fiút és szinte már kiabál.

- Rohadtul leszarom, hogy mit érzel iránta, főleg miután átbasztad. Mi az, hogy semmi közöm hozzá? Ember a bátyja vagyok és nem, nem adom neked oda, felejtsd el te idióta. – és ez volt az utolsó szó, Harry többet nem beszélt, én pedig lefagyva nézek Louis szemeibe, amik mintha örülnének. Kirántom magam a kezeiből és Harry felé indulok, aki azt hiszi, hogy a hülye ölelésére van szükségem, pedig nem. Kikapom a kezéből a telefonomat és indulnék a szobámba, de ő megállít.

- Nem akarom, hogy ez a balfasz zargasson téged. – mondja mire felhúzott szemöldökkel nézek rá.

- Te senkit se akarsz a közelemben látni, és talán itt basztad el! Hogy semmilyen tapasztalatom nincs semmiben! – kiabálok rá, de eszembe jut egy dolog, ami rohadtul idegesíteni fogja. – És életem legjobb szakasza volt mikor elmentél otthonról, mert végre szabadnak érezhettem magam. Tudod, drága Cole barátodat elég könnyű átverni. – hirtelen hangulatváltozásom miatt most egy gonosz mosoly húzódik az arcomra, mert tudom, hogy a mondandóm elejével rohadtul megbántottam viszont a második felével pedig felidegesítettem. Emelt fővel hagyom el a nappali szerűséget és bezárom magam a Harry-vel közös szobánkba, leülök az ágyra és az ölembe veszem a laptopomat. Épp hívnám legjobb barátnőmet, Stephanie-t, de rájövök, hogy tizenegy óra időeltolódás van, és ők most épp alszanak, otthon. Mennyire is hiányzik minden Holmes Chapel-ből, haza akarok menni, nem akarok itt lenni. Nem érzem jól magam. Előveszem a történelem tételeimet, amiket már kidolgoztam rég és elkezdem tanulni, hisz májusba haza kell mennem érettségire, és, hogy miért engedtek el tanítási idő alatt? Mert át kellett mennem magántanulónak, ami nem is olyan rossz, hisz már utolsó évemet, sőt fél évemet kellett volna az iskolapadban ülnöm. Bár nem értem, hogy anya miért egyezett bele, sőt ő akarta kifejezetten, hogy tartsak velük, de elég sok időt beszélgettek hármasban: anya, Harry és Gemma.

Megrázom a fejem, hogy ilyeneken most ne gondolkodjak és visszatérek VIII. Henrik életéhez, ami alapból elég könnyen megy, de most mégis csak azon tudok agyalni, hogy miért lettem száműzve otthonról. Teljesen felforgatta a dolgokat, a barátnőimmel keveset tudok beszélni, romlik a kapcsolatunk, na meg Roy. Ő volt az első srác, akivel bárhogyan is kapcsolatba kerültem, de sosem történt még egy csók sem. Sosem nézett úgy rám, ő csak az ágyába akart látni, és erre szerencsére hamar rájöttem Steph miatt. Egy nagyot sóhajtok és behunyom a szemeimet, ami nem jó ötlet, mert akkor meg az előbbi jelenet jut eszembe, ahogy Louis elkapja a kezeimet és a szemembe néz, na meg az a boldogság, amikor meghallotta, hogy Harry konkrétan ismét eltilt tőlem valakit. Viszont azt is tudom, hogy Niall-t eltiltotta tőlem, mármint barátkozhatunk, de semmi több, viszont Louis viselkedése egyre inkább zavar, sőt idegesít. Miért kell mindenbe beleszólnia, és miért kell ekkora seggfejnek lennie?

Kopogtatnak az ajtómon mire sóhajtok egyet.

- Niall vagyok, beengedsz? – sóhajtva felállok és kinyitom az ajtót és beengedem a szöszit, aki elterpeszkedik az ágyamon és kezébe veszi a papírjaimat. – Történelem? Na, azt nagyon utáltam. – morog, és egy fintorral elengedi a kezei közül.

- Mi az Niall? Szeretnék kicsit egyedül lenni. – sóhajtok és megvakarom a homlokomat, őt nem szeretném megbántani, ahogy a lányokat és Liam-et meg Zayn-t sem, a másik kettő pedig nem érdekel egy cseppet sem.

- Gondoltam engem jobban elviselsz, mint Harry-t, vagy Louis-t, akik hozzátenném most is veszekednek. – mondja és egy újabb kötet papírt vizsgál, csak az éppenséggel a spanyol.

- Nem érdekel, hogy veszekednek, remélem, széttépik egymást. – rántom meg a vállamat és leülök mellé.

- Miattad. – mondja mire kérdőn nézek rá, hogy az a kettő miért pont miattam veszekszik. – Nem tudom pontosan. – rántja meg a vállát, de tudom, hogy tudja, látszik rajta. De miért nem mondja el?

- Niall… - nézek rá és megpróbálok minél aranyosabb képet vágni, hátha megsajnál vagy valami.

- Sajnálom, nem figyeltem annyira. De gyere kajálni, aztán megyünk próbára. – mosolyog mire bólintok egyet, megfogom a telefonomat és elrakom a zsebembe. Nem rakok rendet az ágyamon, feleslegesnek tartom, hisz ha megérkezünk, folytatom tovább a tanulást, igaz van még három hónapom érettségiig, de nem akarom a véletlenre bízni, főleg nem, ha történelemről van szó. – Verseny az étteremig? – kérdezi, én pedig egy bólintás után már futok is az első emeletre, hisz ott van a szálloda étterme. Leelőzöm Niall-t, és a folyosón látom, hogy a liftbe most szállnak be, gyorsan bepréselem magam miközben az ajtó már záródik, és csak Niall kétségbeesett fejét láttam utoljára. Mély levegőket veszek, hisz a folyosó legvégéről futottunk és elfáradtam. Felnézek a körülbelül negyven éves nőre és erőltetetten rávicsorgok, ő pedig csak megforgatja a szemeit. Végre megérkezik a lift az első emeletre, kiszaladok és körül nézek. Szerencsére Niall még nem érkezett ide, úgyhogy gyorsabb sétával megyek a bejárathoz, ekkor meghallom, hogy valaki trappol mögöttem, így hátra fordulok, és mikor meglátom a szőke hajkoronát futásnak eredek.

Konkrétan beesek a bejáraton és ráadásként még becsapom Niall előtt az ajtót, így majdnem jól el is törtem az orrát, de csak nevettem. – Csaltál! Liftet használtál, úgy, hogy én már nem fértem be. Ez nem igazságos.

- Niall, az élet is ilyen, csak szerencse kérdése. – nevetek fel és a kezemet nyújtom felé, belekapaszkodik, és a többiekhez sétálunk, akik értetlenül nézek, illetve eléggé hülyének nézhettek, viszont Harry pillantása mindent megért. Sajnos csak a bátyám mellett volt hely, így leültem mellé, egyetlen vigaszom, hogy a másik oldalamon Sophia ült. Még mindig eléggé dobog a szívem, amit az előttem lévő pohár vízzel szeretnék csillapítani, de nem nagyon sikerült.

- Érdekel minket, hogy mit csináltatok? – kérdezi Liam felhúzott szemöldökkel mire Niall felé pillantok, abban a pillanatban pedig egyszerre elnevetjük magunkat.

- Csak versenyt futottunk és én nyertem. – mondom mosolyogva és előveszem a telefonomat a zsebemből, ami kicsit rezgett. Megnyitom az üzenetemet, amit legjobb barátnőmtől kaptam és mosolyogva olvasom el, hogy mennyire hiányzom neki és mennyire szívtelen vagyok, hogy egyedül hagytam háromszáz hülyével, illetve, hogy unalmasak a nulladik énekek nélkülem. Úgy mosolygok, mint egy vadalma és erre Louis köhécselése miatt jöttem rá.

- Ki az? – kérdezi Harry nyersen mire megforgatom a szemeimet.

- Az a végzős srác, aki már háromszor bukott, tele van tetkóval és hat suliból rúgták ki drogok miatt. Emlékszel rá? Meséltem már róla. Na, csak megkérdezte, hogy ha otthon leszek, nem ugrok e át hozzá egy menetre. – mondom egy szuszra és megforgatom a szemeimet, mert ha már elolvassa az üzenetet megnézhetné, hogy ki írta. Érzem, hogy a levegő megfagy benne és lassan felém néz. – Ne legyél már idióta. Tőle is eltiltottál. Csak Steph írt. – forgatom meg a szemeimet és a hívás gombra nyomok, hogy felhívhassam legjobb barátnőmet. Soph felé fordulok és megkérem, hogy kérjen nekem valami egészséges kaját sok hússal.

- Hey Steph! Mi a helyzet? Azon kívül, amit leírtál. – mosolygok és végig érzem valaki tekintetét a hátamon, de letudom azzal, hogy csak Harry.

- Hú, de fitt vagy, én mindjárt elalszok. – morogja, mire eszébe jut, hogy ahol én vagyok pontosan hány óra van. – Hiányzol Sal és nem csak nekem. Mikor jössz haza? – hallom a hangján, hogy el van keseredve.

- Két hét rohadt sok volt eddig, de hé, mi lenne, ha megbeszélném a bátyámmal hagy jöjjetek el Ausztráliába kicsit. Február huszadikán lesz az utolsó koncert itt, gyertek el. – kérlelem őket, mire egy nagy sóhaj hagyja el a száját. Megfordulok mert rohadtul zavar az az érzés, és csodák csodájára Louis volt az aki folyton engem néz, és nem a bátyám.

- Nem tudom, hogy a szüleim elengednek-e, na meg a srácok mit szólnának? – kérdezi kicsit rekedtes hangon.

- Steph, a bátyám tartozik minimum ennyivel, a többiek pedig aranyosak és beleegyeznének. Ha kell, beszélek mindannyiótok szüleivel. – kérlelem, de csak abban maradunk, hogy majd ezt megbeszélik ők is, aztán otthon is. Letesszük a telefont, én pedig visszaülök a helyemre.

- Mit mondott? – kérdezi Harry és bekapja a húsfalatot.

- Hogy hiányzom nekik és, hogy mennyire egy szörnyeteg vagyok, mert ott mertem hagyni annyi idiótával. – mosolygok el, mert már nagyon hazamennék. Hiányoznak a lányok, a nővérem, anya és a jégkorcsolya is. – Harry, lehetne róla szó, hogy a négy napos szünetben eljönnek a csajok? – kérdezem, érdeklődve mire felém néz. – Ennyit megtehetnél. – suttogom és neki kezdek az úgymond vacsorámnak. Nem válaszol, ezek után pedig én sem mondok semmit. Elkezdem tanulni az egyik tételt, ami éppen rajta van a telefonomon. Ezek után mindenki beszél mindenkivel, csak én maradok csendben és tanulok.

Vacsora után felmegyek Harry-vel a szobánkba és elkezdek válogatni a ruháim között. Még mindig nem tudtam megszokni, hogy bőröndből kell öltözködnöm. Előkotrok egy sötétkék hosszított farmer nadrágot és egy rövidített fehér feliratos pólót, a farmerdzsekimet pedig majd a derekamra kötöm. A cipővel nem törődöm, a tornacsukámat veszem fel, ami alapból már készenlétben volt. Beszaladok a fürdőbe, felkenek egy alap sminket, fogat mosok és kifésülöm a hullámos hajamat, így kicsit áramos lesz, de tudom, hogy nemsokára újra rendjén lesz az is. Mire kiérek Harry már várakozva a telefonját nyomkodja és kicsit rendet rakott a lapjaim között az ágy felemen.

- Ne! Miért kellett hozzá nyúlni a cuccaimhoz? Nem szeretem, mert mindig mindenki csak összekavarja, pedig a legnagyobb kupi nálam a rendezettség. Muszáj mindenhez hozzá nyúlnod? – fordulok végre felé, most eléggé ideges vagyok. Nem szól semmit, csak értetlenül néz rám, mikor átnézem a dolgokat meglepődök, hisz úgy vannak összerakva a cuccok, hogy megjelölte kis színes lappal, hogy mi micsoda.

- A kék, amit már megtanultál, mert az a kedvenc színed. Piros az, amit még annyira nem tudsz, sárga, ami még nincs meg, a zöld pedig az, ami szerintem fontos. – mondja kedvesen mire felé fordulok és meglepettségtől szóhoz sem jutok. – Sosem a legegyszerűbb utat választottad. Mindig a kuszaságot, és soha sem értettem, hogy még úgy is a maximálisat tudod nyújtani.

- Nem tudsz rólam semmit. – morgom és felkapom még a karkötőimet, amik nem maradhatnak le most sem.

- Sal, jobban ismerlek, mint a saját tenyeremet, a bátyád vagyok. – mondja és közelebb jön hozzám.

- Az elmúlt négy és fél évben nekem nem úgy tűnt. – mondom határozottan és késznek titulálom magam.

- Tudom és sajnálom, de szeretném bepótolni azt az időt, ezért kértem anyát, hogy hagy gyere velem. – tudom, hogy ez csak a fél igazság, hisz akkor anya megvárta volna, amíg elballagok a gimiből.

- Van, ami elkerülhetetlen, és az elvesztegetett idő soha nem pótolható. – mondom és ezzel kisétálok a szobából. A liftnél találkozok Soph-pal és Liam-mel, így hozzájuk csapódok.

- Csini vagy csajszi. – mosolyog Sophia elismerően mire elmosolyodom kicsit és én is megdicsérem a kinézetét.

- Hol van Harry? – kérdezi Liam mire megrántom a vállamat, mert nem nagyon érdekel jelenleg. Régen olyan jó volt a kapcsolatunk, most meg magunkra sem ismerek. Anno Harry volt a védelmem minden elől, aztán mikor elment meg kellett tanulnom egyedül megvédeni magam, mikor sötét volt és rosszat álmodtam nem szaladtam a nővéremhez, hanem inkább próbáltam leküzdeni az egészet, reménytelenül. Nem is sikerült, de hát mire vár az ember, ha az egyik napról a másikra egyedül marad? Hirtelen a bátyám is betoppan a liftbe, pontosan úgy ahogyan én tettem, mikor Niall-el versenyeztünk.

- Hé Sal, holnap eljössz velünk vásárolni? – kérdezi Sophia, amire rögtön rábólintok, mert hát miért ne? Rám férne pár új dolog beszerzése, meg már régen voltam vásárolni.

- Szívesen. Úgyis már belefáradtam a tanulásba is. Megőrjít a történelem. – nevetek fel kicsit mire Soph átölel nevetve és helyesli döntésemet.

- Skacok, a kocsi csak messzebb tudott megállni, úgyhogy a rajongókon át kell verekednünk magunkat. Liam, Harry jobb lenne, ha a lányokat most rám bíznátok. – mondja Paddy, mindannyian bólintunk csak Harry nem, ő megfeszülten áll.

- Harry, így könnyebb. – mondja Liam és megveregeti a hátát majd még mond neki valamit, de nem nagyon értem. Sophia-val megfogjuk egymás kezét, hogy ne vesszünk el és elindulunk közvetlen Paddy mögött. A rajongók csak sikítoznak, illetve buta kérdéseket tesznek fel, amin a barna hajú lánnyal csak nevetünk. Végre elérkezünk az autóhoz, bepattanunk, és már megyünk is a stadion felé. Egész úton ismételten nem szólalok meg, de nem is bánom, hisz az energiámat Lux-ra kell fordítanom, amit egyáltalán nem bánok, hiszen ritkán látom a kislányt, de mikor igen akkor nagyon kihasználja azt, hogy mennyire szeretem.

Belépve a három fiú már a színpadon bohóckodik, így Harry és Liam is felfut, mi pedig leülünk Lou, Lux és Eleanor mellé. A kislány kipattan Eleanor öléből és hozzám fut, felkapom, majd leülök vele és nézzük a fiúk próbáját. Érdekes, mivel Louis a barátnője helyett engem sasol folyton, ami rohadtul zavar és nem is értem, mindenesetre ezt Eleanor is észreveszi, de én csak Sophia-val és Lux-szal beszélgetek.

- Sally, jössz velem? – kérdezi, mikor felállt én pedig bólintok egyet. Látom, hogy Harry érdeklődve nézi az összes mozzanatom, de mikor meglátja, hogy Lou-val megyek, lenyugszik. Mi ez a nagy féltés? Ez már túlmegy az összes határon. Bemegyünk egy nagy szobába, ami tele van ruhákkal és tükrökkel.

- Segítesz kisminkelni a fiúkat? Nem nehéz. – kérdezi, én pedig lerakom Lux-ot, aki egyből a nagy telefonfülkéhez megy, aminek az egyik oldalán van egy nagy fekete tábla, amire krétával tud irkálni, így ezzel le is köti magát.

Megérkeznek a fiúk is, akiket egyből átöltöztet Caroline, aztán egyesével ülnek Lou székébe. Első páciens Zayn, akinek a hajához állítólag sok idő kell, a második nehéz eset pedig Niall lesz. Lou tudja, hogy értek a sminkekhez, és tudom is használni őket, így elmagyarázza, hogy Zayn-nek mit szokott csinálni aztán rám bízza. Szerencsére Zayn sem bánja, hogy most nem a fehér hajú nő csinálja a sminkjét, hanem van egy kis változatosság és én dolgozok rajta. Igazából mindenkinek egy kis púdert kell tenni az arcára, ami egyben alapozó is, ilyen kettő az egyben dolog. Eltűntetem Zayn karikáit, illetve bőrhibáit míg Lou a haját csinálja.

- Lou, el fogja rontani a fejem, hisz gyűlöl. – hisztizik Louis karba tett kézzel mire Lou felnevet.

- Hidd el, én sem örülök, hogy hozzád kell nyúlnom. – morgom és mikor hátra fordulok direkt belerúgok a lábába. Elveszem a másik ecsetet a tükör elől és folytatom a karikáinak eltüntetését. Észre sem veszem, hogy a kezei a lábamon pihennek, addig míg el nem kezd „dobolni” egy ütemet. Nagyot nyelek, a szívem a torkomban dobog, úgyhogy inkább befejezem Louis hibátlanítását.

Hamar készen lesznek a srácok, úgyhogy én visszamegyek a színpadhoz Sophia-val, de nem voltunk ott egyedül. A zenekar tagjai épp még behangolnak kicsit, majd mikor észrevesznek a dobok mögül lép ki Josh, de én csak a dobokat tudom nézni, ismét. Annyira imádom hallani, főleg ha átmegy rajtam az ütem.

- Smithers, Sally. – bólint, majd inkább felém fordul. – Múltkor említetted, hogy kipróbálnád a dobolást. – mondja, mire bólintok. Megfogja a kezem és felhúz a színpadra majd leültet a dobok mögé. Addigra már Louis is megjelenik Lux-szal a színpad előtt és minket néznek, a srác szúrós szemei mindvégig engem kémleltek, csak valamivel kedvesebben mikor Josh nem ért hozzám. Elmagyarázta, hogy mit mikor üssek, így egy eléggé jó öt másodpercet végigdoboltam, úgy hogy volt hangzása is. Rohadt büszke voltam magamra és nagyon örültem magamnak. Josh a fejemre adta a piros sapkáját egy kép erejéig, míg Sophia lefényképezett, mint „Sally élete első közelebbi találkozása a dobbal”, ezt persze ezzel a szöveggel ki is rakta Instagram-ra, viszont nem voltam már annyira boldog, hisz felkavart, ahogyan Louis nézett rám, olyan lenéző volt és mintha egy kicsit sajnált is volna. Csak ez engem miért érdekel?