Információk a nyárra és az elkövetkezendő időszakról

Louis néha Sally-t "Hercegnőnek", "Édesemnek", "Életem szerelmének" vagy "Kedvesemnek" hívja, de a kedvence a "Hercegnő".

Sziasztok! 

Az előző rész elején kiment a fejemből, hogy leírjam nektek, hogy hogyan is állok nyárra, de mivel még eszembe jutott pár dolog ezért úgy döntöttem, hogy külön bejegyzést írok nektek. Tudom, hogy kevesen fogják elolvasni, reagálni meg még annál is kevesebben fognak, ezért nem is írok egy regényt, rövidre fogom a mondandómat.

Ezen a héten (július 11-16-ig) Horvátországban nyaraltam a családommal, ezért egy picit sem sikerült haladnom a résszel, illetve észrevettem, hogy nagyon alapból nem megy ez a haladás dolog. Ennek több oka is van. Megírom a részt, utána nem kezdem el egyből az újat, mivel nincs ihletem hozzá, aztán ott van a sorozatom, amit imádok és azzal is szeretnék haladni, ezért két napot mindig rászánok. Más történetek olvasásával teljesen le vagyok maradva, már azt sem tudom, hogy miben hol tartottam, de nyár van és én is szeretnék pihenni. Két hetet dolgoztam a nyaralás előtt, természetesen egy irodában, ahol napi hat órát ülök a gép előtt, ezért kicsit nehezemre esik minden nap itthon is leülni az asztalhoz és csak írni. Valószínű, hogy június 25-től megint két hetet megyek majd dolgozni, utána pedig van még három hetem a nyárból, amit szeretnék tényleg csak pihenéssel eltölteni, na meg kis írással és sorozat nézéssel. Szóval azt a döntést hoztam meg, hogy már nem a szerint fogok haladni, hogy keddenként legyen rész, vagy kéthetente kedden. Tudom, aki idáig eljutott, az most elküld egy melegebb éghajlatra, de nem bezárni vagy szüneteltetni szeretném a történetet.

  Szimplán mostantól kéthetente lesz rész bármelyik napon! 

Lehet hétfőn, vagy esetleg csütörtökön, szóval bármelyik napon, de ígérem a két hetet be fogom tartani mindig!

Illetve szeretnék egy kis türelmet a 14. részhez. Elérkeztünk a történetben egy forduló ponthoz, innentől kezdve már tényleg csak részek kérdése és befejezem Sally és Louis meséjét, viszont nem szeretném elkapkodni, főleg, mert pár nap múlva ismét elutazom így esélyem sincs az asztali gépemet magammal vinnem.

Megértéseket köszönöm, millió puszi, ölelés és hála.

EsmeeH.

Kis infók a 14. részről:

- Louis szemszögből fog íródni

- Sally eldönti, hogy mi legyen a betegségével

- Lesz egy lánykérés

- Benne lesz Louis családja ismét

- Felbukkan egy szereplő, aki miatt Sally és Louis kapcsolata megint egy akadályba ütközik

Sally egyik kedvenc 1D dala a Midnight Memories, mert ez emlékezteti őt Louis-ra és a közös emlékekre.

13. rész - A boldogság sosem jár egyedül

 Sally Styles

"The life isn't easy,

 but if you don't go, you may fuck it."

Nagyot sóhajtva nyitom ki a szemeimet, három nap telt el úgy, hogy Louis-val konkrétan átnézünk a másikon, ami nekem szörnyen fáj. Kis boldogság szökött belém, mivel úgy látom, hogy Steph boldog, bár a bátyámra még mindig haragszom. Szabadidőmet mostanában Lottie-val és Niall-el töltöttem, de kicsit úgy éreztem, hogy zavarok. Persze, pont ők ketten sosem küldenének el, ahhoz túlságosan is jószívűek. Jelenleg Lux-szal játszok bújócskát, és mint az elmúlt tíz percben, most is én vagyok a hunyó. Van egy olyan érzésem, hogy ez inkább a keresd meg Lux-ot című játék, bár nevetséges, hogy erre még csak most jöttem rá. Ismerős hangok zaja csapja meg a füleimet. Nem szeretem azt a mély hangot, túlságosan is elutasító, legalábbis velem szemben.

- Ó, hát ez is itt van? - kérdezi a maga bunkó hangnemében, mikor észrevette, hogy az ajtóban állok.

- Des… - morogja Lou, de engem nem tud nagyon izgatni.

- Hallom beteg vagy. Az agyaddal is lehet baj, hogy nem akarsz meggyógyulni. – fintorog rám a biológiai apám, akit legszívesebben szemen köpnék.

- Mi? – kérdezte Niall, de csak sóhajtottam egyet.

- Mi lenne, ha már eljöttél ide, akkor ne az én életemmel foglalkozz, úgy ahogy eddig… - morgom és felkapom Lux-ot.

- Hidd el nem miattad jöttem. – motyogja az orra alatt és már el is felejtette, hogy ott vagyok, Niall-el ellentétben, aki egyből odajön hozzám. Kiveszi a kezemből Lux-ot és lerakja a földre, hogy hagy futkorásszon, majd keresztbefont karokkal néz rám.

- Beteg vagy? – halkan kérdezi meg, amiért hálás vagyok neki. Bólintok egyet és inkább a lábaimat kezdem tanulmányozni. – Sal, miért nem mondtad el? És tényleg nem akarsz meggyógyulni? Egyáltalán miféle betegség ez? – gondoltam, hogy neki rengeteg kérdése lesz, ha egyszer megtudja, ezért nem is hibáztatom.

- Leukémia.. Nem mondtam el, mert nem akartam, hogy ezzel foglalkozzatok, semmi sem változott meg e miatt. És nem szeretnék meggyógyulni, mert nincs értelme, hogy teljesen legyengítsem a testemet. – egy nagyot sóhajtok majd inkább kihúzom a szőke hajú barátomat a folyosóra. Leülök a földre, a hátamat a falnak támasztom, a lábaimat pedig felhúzom szinte a nyakamig, Niall pedig ugyan így tesz.

- Ki tudja ezt? – kérdezi és az egyik kezét a combomra teszi.

- Harry, Lou, Steph és Lottie. – felelek őszintén és halkan.

- Louis-nak nem akarod elmondani? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Mindenáron azt akarná, hogy gyógyuljak meg.

- De igazából miatta nem akarsz. Figyelj, nem értem, hogy hogyan kerülhettél arra a szintre, hogy már nem akarsz tovább élni, de ez nem jó, ez csak átmeneti. – értékelem az aggódását, de ő nem érti meg ezt az egészet.

- Niall, a többiek elfogadták a döntésemet. – ezzel próbálom lezárni ezt a beszélgetést, ami egy ideig sikerül is, hisz a szöszi nem szólal meg.

- Ő is a gyereked!!! – bentről Harry hangját lehet csak hallani az egész folyosón. – Nem érdekel, hogy véletlen fogant meg! Ő is a lányod, szeretned kéne! És tudod, számomra a legkedvesebb ajándék, hogy kaptam egy húgot. De tudod mit? Én helyetted is szeretem őt. – hihetetlen volt végighallgatni ezt, a szemeim megtelnek könnyel és csak szipogok. Tudom, hogy szeret, de miért így mutatja ki?

- Nialler, Sal! Tudnátok jönni egy picikét? – a folyosó végén Lottie a fejét kidugva az ajtón kiabált nekünk.

- Remélem fontos. – szipogtam, majd a Niall-től kapott zsebkendőbe beletöröltem a könnyeimet majd kifújtam az orromat. Niall előreenged, így elsőként pillanthatom meg Louis-t majd Liam-et és Sophia-t. Automatikusan fordulnék ki, de elfeledkeztem a szőkéről, aki ugyebár végig mögöttem volt.

- Ez már megint mi? – kérdezi felhúzott szemöldökkel Louis.

- 1 hét múlva lesz Perrie és Zayn esküvője. Mivel tudnak mindenről az volt a kikötésük, hogy titeket együtt akarnak látni, vagy különben Sally nem lehet koszorúslány. – magyarázza Sophia, de csak egy flegma fejjel ajándékozom meg.

- Aha, és? – kérdezi Louis.

- Ezzel párhuzamban Liam, Niall, de legfőképpen én, úgy gondoljuk, hogy drága bátyám, de a boldogságodat akarod eltolni magad mellől. Meg kell beszélnetek a kapcsolatotokat, definiálnotok kell! – édes Lottie-tól, hogy ennyire törődik a bátyjával, de ez már túlzás.

- Úgyhogy ameddig meg nem beszélitek, addig ide be lesztek zárva. – és ez volt a végszó, mert egyszerre rohantak ki az ajtón a zár pedig kattant. A francba.

- Lottie! Ezt megkeserülöd! – Louis kikabál az ajtó, míg én inkább ledőlök az ágyra és behunyom a szemeimet. Ha végigalszom, akkor nem lesz baj.

Már lassan tíz perc telt el mióta a többiek jól átvertek, de engem nem nagyon zavar, bár fogalmam sincs, hogy mennyi lehet az idő.

- Nem hallom, hogy beszélnétek. – nevet fel Liam a túloldalról, mire csak morgok egyet és inkább kisétálok a teraszra, leülök az egyik székre és csak bámulom a naplementét. Sose lesz már olyan, mint volt, már nem fog úgy rám mosolyogni és még csak hozzám sem fog érni még véletlen sem. Olyan egyszerű lenne most bevallanom neki, hogy mit érzek, hogy mennyire fáj a tudat, hogy beteg vagyok és, hogy sajnálom, amiért nem mondtam el neki. Olyan elveszettnek érzem magam, mint Némo, mikor eltűnt. Már félig az álmok között járok mikor a mellettem lévő szék megreccsen. Nos, nincs sok választásom, hogy ki lehet az, hisz tudtommal csak kettőnket zártak be. Meleg kezét megérzem arcomon, amitől kiráz a hideg, de nem nyitom ki a szemeimet és nem mozdulok meg, csak reménykedem, hogy a szívverésemet nem hallja meg. Egy nagyot sóhajt majd csak a meleg pokrócot érzem magamon, jól esik, hogy törődik velem, de miért csak akkor mikor azt hiszi, hogy alszom?

- Tudom, hogy nem alszol Sally. – mondja, mire a szemeim kipattannak, a szám pedig felfelé görbül szerencsétlenségemben.

- Honnan tudtad? – kérdezem halkan, majd a fejemet felé fordítom.

- Tudom, hogyan reagál a tested mikor hozzád érek ha alszol és ha nem. Ismerlek. Ismerem a testedet. – mondja egy kis éllel a hangjában, amitől a gerincemet végigszántja a hideg.

- Nem kerestél. Pedig Niall is eljött. – ha beszélnünk kell, akkor hát beszéljünk, ennél rosszabb már úgysem lehet.

- Most komolyan erről akarsz beszélni? Úgyis csak vitatkozni fogunk… - igaza van, tényleg vitatkozni fogunk, de engem érdekel, hogy miért tette azt, amiket tett.

- Nem érdekel, ha kiabálni fogsz, vagy ha én fogok. – hihetetlenül magabiztosnak érzem magam jelenleg, csak az a baj, hogy ez bármikor szétszóródhat.

- Bántott, hogy nem könyörögtem, hogy nem csúsztam le térdre Harry előtt, hogy ne vigyen el. Hiányoztál és féltem, hogy a hangod… - hirtelen rám kapta a tekintetét és a szemeimbe nézett. -  Hogy a hangod olyan elgyötört lesz, mint most. – meglepetten nézek rá, sőt még az ajkaim is elnyílnak egymástól. Hirtelen megmagyarázhatatlan haragot érzek iránta és legszívesebben megütném, de közben képtelen lennék bántani őt.

- Lefeküdtél azzal a nővel és gyereked lesz. Mosolyogva gratuláljak miközben összetörted a szívemet? – kérdezem cinikusan, majd felállok és besétálok a szobába, mert nem akarom elsírni magam. Elegem van már a hisztis és könnyen megbántható Sally-ből, aki folyton csak sír.

- Rohadtul nem akartam, hogy ez legyen vége, oké? Nincs mentségem, hogy lefeküdtem vele, és nem fogok magyarázkodni. Szerinted nekem nem fájt, hogy nem vagy velem? – és tessék, már kiabál is. Az erek megdagadnak a nyakán, és hihetetlen, de legszívesebben rácuppannék és végigcsókolnám. Beharapom az alsó ajkamat és tovább folytatom a kis vágyamat. – Sally!!! Ne csináld ezt! – kiabál rám, mire kinyitom a szemeimet és akaratlanul is lentebb vándorol a tekintetem. A nadrágja talán már túl szűkös, az én vágyam meg tovább terjed még annál is ahová először eljutottunk. – Sally! Elég legyen. – morogja, majd újra rám néz. – Még egyszer beharapod az ajkadat, akkor nem tudom visszafogni magam. – megpróbál figyelmeztetni, de én ezt inkább csak annak veszem, hogy eldönthetem, hogy mit akarok. Engedjem, hogy a fantáziám életre keljen, vagy még nem vagyok készen rá? Az biztos, hogy túl bizonytalan az egész kettőnk között. Lehajtom a fejemet és csak hallgatom, ahogyan Louis dörömböl az ajtón és kérleli a többieket, hogy engedjék ki vagy itt helyben fogja elvenni a szüzességemet. A szívem a torkomban dobog és a könnyeim már egyre csak gyűlnek a szememben.

- Louis, szükségem van rád. – suttogom, de ezt is meghallotta. Abbahagyja a dörömbölést majd lassan felém fordul.

- Nem érdemellek meg…

- Ne ellenkezz. Szükségem van rád és kész. Ne kérdezd meg, hogy miért, mert nem fogom elmondani. Ez egy tény, amit el kell fogadnod, ahogy nekem is el kellett. – szipogom, és a szemébe nézek, amik most a kérdésekben úszkálnak.

- Sal, vége. Ennyi. Mi sosem leszünk együtt. – hirtelen lefagyok, csak a könnyeim folynak patakokban. Ő csak összeszorítja az ajkait majd amint a zár ismét kattan már el is tűnik. Hirtelen kezd el forogni velem a világ, a lábaim összecsuklanak alattam, fájdalmasan érkezek a földre és ott folytatom a szánalmas életem siratását. A mai nap egyszerűen borzasztó, először apám, aki ismét a szememre hányta, hogy nincs rám szüksége és csak egy hiba vagyok, mert senki sem várt engem, senki sem akart, ő miattam hagyta el a családomat. Aztán pedig Louis szívszorító mondata, ami inkább csak a darabkákat töri még apróbbra.

- Niall, szólj Harry-nek! Most! – Lottie vékony hangja most nem tűnt annyira annak. A bátyám hamar ideért és leült mellém majd magához húzott. Görcsösen kapaszkodok a pólójába és próbálom figyelmen kívül hagyni a biológiai apám szavait, amiket most is csak sorol a bántásokkal együtt.

- Fogja már be és takarodjon el! – Stephanie hangja sokkal erőteljesebb, mint a Tomlinson lányé, és talán pont ezért fél tőle pár ember, mert maga a hangleejtéssel is készen állna a gyilkolásra.

Nem sokra emlékszem ezek után. A közös nappaliban ébredtem, a kanapé egyik részén voltam betakarva. Niall és Lottie FIFA-ztak a földön ülve, míg Steph mellettem ült és fogta a kezemet, bár az ölébe megismertem a bátyám fürjeit. Feltornázom magam ülésbe és legjobb barátnőm vállára rakom a fejemet.

- Szeretlek Sally. – suttogja nekem, mire elmosolyodom.

- Én is szeretlek Stephanie. – motyogom és lenézek a két szőkére, akik még mindig halkan veszekednek, ha a másik csalt. – Fent vagyok, már kiabálhattok. – mondom, mire mindkettőtől kapok egy mosolyt. A terasz felé nézek, ahol Louis szájába már ott lóg a cigaretta. Egy szál melegítő nadrág van rajta, a felsőteste teljesen fedetlen, amitől úgy érzem, hogy elolvadok. Szerencsére nem vette észre, hogy nézem, ezért a szemeimnek ez a kis öröm hamar véget ért.

Fogalmam sincs, hogy hogyan jutottam be az ágyamba reggelre, de nem is nagyon érdekel, mivel sikerül teljesen kipihennem magam. Bár ennyi alvástól nem is csodálom. Mosolyogva lépek ki a szobámból és bekopogok Lottie-hoz, pár hangos mondat után ki is nyitja és mosolyogva enged be. Nem nagyon lepődtem meg mikor megláttam Niall-t, de azért érdekel, hogy mi van kettejük között.

- Talán zavarok? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Dehogy, már épp készültünk menni Xbox-ozni. – mondja Niall és amint elsétál mellettünk megpöcköli Lottie fülét, aki kedvesen mosolyog rám, majd elnézést kér és az ír srác után rohan. Nagyot nézek a folyosón utánuk majd elmosolyodom. Ezek tuti szerelmesek, bár sajnálom Connie-t, akinek nagyon is bejön a szőkeség. Mosolyogva lépek be a közös nappaliba és egy hangosat köszönök. Leülök a kanapéra Sophia és Liam mellé és együtt nézzük, ahogyan a két szőkeség versenyzik egymással.

- Sal, ne haragudj a tegnapiért. – kezd bele Sophia, de egyből leintem.

- El van felejtve. – egy bíztató mosolyt küldök felé és észre sem veszem, hogy Harry idegesen ront be, mögötte pedig egy számomra ismeretlen szőke lány jelenik meg.

- Louis, asszem’ téged keresnek. – mondja Harry és akkor észrevesz engem, de csak még nyugtalanabb lett.

- Briana, megbeszéltük, hogy ha Amerikában leszek, akkor megkereslek. – sóhajt fel Louis.

- Ennyit jelent neked igaz? Ugyan annyit, mint ez az egész, ami történt. Mindegy is. Átutazóban vagyok itt, csak ezt hoztam neked. – mondja Briana és Louis kezébe nyom egy borítékot. Felhúzott szemöldökökkel állok fel és a mini hűtőhöz megyek, ahonnan kiveszek egy üveg vizet, míg Steph-nek egy sört. Egy mosollyal köszöni meg, majd tovább nézi a legújabb kedvenc drámáját, aminek a főszereplője Louis, akit jelenleg ki nem állhat.

- Mi ez? – kérdezi Tomlinson és belekukkant a borítékba.

- Voltam ultrahangon. Gondoltam meg akarod nézni a gyerekedet. – mondja a szőke lány, mire a számban lévő vizet kiköpöm. Mindenki, beleértve a dráma két főszereplőjét is, rám pillantanak.

- Egy kicsit megnyomtam az üveget, és izé, majdnem megfulladtam. – zavaromban nem tudok jobb hazugságot kitalálni, ez is éppen eléggé szánalmas.

- Te vagy Sally, igaz? – kérdezi Briana és közelebb lép felém, de Louis megfogja a karját és visszarántja.

- Ennyit akartál? – kérdezi Louis, mire nyelek egy nagyot.

- Ne beszélj már így vele. – sóhajt fel Liam, aki gondolom megunta ezt a spanyol drámát és már Sophia sem tudta lenyugtatni.

- Egy hiba volt, és utálom magam, amiért megtörtént. – a második felénél Louis rám pillantott, majd inkább a földet nézte.

- Kérlek, ne mondd ezt. Egy gyereknek szüksége van egy apára és hidd el, én tudom a legjobban milyen úgy felnőni, hogy nincs apád. – mondom, majd felállok és mosolyogva nézek a lányra. – Gratulálok, Briana. Biztosan csodálatos érzés. – kedvesen szólok hozzá, hisz ellenem semmit sem tett. Csak tönkretette a kapcsolatodat Louis-szal Saidie, de tényleg nem tett semmit. Idióta.

- Köszönöm. Izé, beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezi félénken, mire Louis egyből rávágja, hogy nem.

- Persze. – mosolygok rá, majd Louis-ra nézek. – Te döntöttél úgy, hogy kiszállsz az életemből, úgyhogy fogd be! – morgok rá, mint egy kiskutya, persze nem haragszom. Briana-val kisétálunk a folyosón, majd bekísérem a sajt szobámba, biztos, ami biztos. – Én nem tartom vissza Louis-t. Nem miattam gondolja már így, tegnap lejátszottuk azt a kört. – mondom, mire legyint egyet.

- Igazából pontosan miattad gondolja így. Emészti a bűntudat, és mikor a baba is megfogant, csak a te nevedet morogta. Elég gáz számomra, de rávilágított, hogy nem akarok semmit tőle, viszont azzal én sem számoltam, hogy lesz egy gyerekem tőle. – hihetetlenül kedvesen mondja ezeket, nem haragszik rám és nem is akar eltiporni.

- Láthatóan szeret téged…

- Az már lényegtelen. – vágok a szavába kicsit feldúltan. – Ne haragudj. – dörzsölöm meg a homlokomat és leülök az ágyamra. Kicsit remeg az egész testem, de csak azért van, hogy visszatartsam a sírásomat.

- Láthatóan te is eltaszítod magadtól, vagyis próbálod. Miért? Látszik a szemedben, hogy akarod őt. – komolyan olyan érzésem támadt, mintha egy régi barátnőmmel beszélgetnék. – Az élet nem egyszerű, de ha nem kockáztatsz, akkor baszhatod. – mondja egy kis mosollyal. Csodálkozva nézek rá, hisz a kismamák általában nem szoktak káromkodni. – Csak szerettem volna megtudni, hogy ha a kicsi az apjánál lesz, akkor neki a barátnője, párja elfogad-e egy gyereket, aki nem a sajátja. Hogy majd kell-e aggódnom vagy nem. De azt hiszem minden rendben lesz. Anyai megérzés. – kacsint rám, mire még inkább meglepődök.

- Én nem fogom megélni, hogy megszülessen. Sajnálom, hogy mégis aggódnod kell majd. – motyogom lehajtott fejjel, mire érdeklődve néz rám.

- Mi a baj? Miért mondod ezt? – kérdezi, mire egy nagyot sóhajtok.

- Mert leukémiás vagyok. De kérlek, ezt ne mondd el Louis-nak. Előtte titokban szeretném tartani. – mondom, mire gúnyosan felnevet.

- Ha már összetörte a szívemet miattad, ha már a gyerekemnek nem lesz normális apja, akkor annyit tegyél meg nekem, hogy elmondod neki. Akkor talán visszatalál a felém vezető útra. – mondja, mire ledöbbenek, hisz kedvesből átváltozott egy gonosz boszorkánnyá. – Viszlát Sally. – mondja, majd angolosan távozik, ha bár tudtommal ő amerikai, bár ezt fel tudnám dolgozni, viszont azt a csalódott kék szempárt sosem fogom elfelejteni. Sophia az ajtófélfának támaszkodva néz rám ugyanolyan csalódottan.

- Miért nem mondtad el? – kérdezi halkan, mire csak sóhajtok egyet és inkább elvágódom az ágyon.

- Mert nem mertem. De már nem érdekel, csak Louis ne tudja meg, könyörgöm. – kérlelem a sírógörcs határán.

- Oké, csak nyugodj meg. Hiszem, hogy meg fogsz tudni gyógyulni. – mondja, mire felnevetek.

- Nem akarok.

- Viszont Louis téged akar. Kint vár, hogy bejöhessen. – mosolyog rám kacéran majd egy puszit nyom a fejemre és kimegy, helyette pedig Louis jön és becsukja maga mögött az ajtót.

- Elmondhatatlanul sajnálok mindent. Főleg ahogy tegnap beszéltem veled. Egy szó sem igaz arról, amit mondtam. – láttam, hogy tátog még, meg, de nem hallottam és az arca is egyre halványabb lett. Nem akartam nem hallani és látni őt, hisz ő az én világom.

A fejem megint ugyan úgy lüktetett és a végtagjaim zsibbadtak, mint azon a napon mikor megtudtam, hogy beteg vagyok. Kintről csak a sötétség szűrődik be, ami megvilágítja a kezemet, amit egy erős, meleg és puha kéz szorít. A tetoválásáról egyből felismerem, majd észreveszem a hozzá tartozó hajkoronát is. Mellettem ül egy kis széken és az ágyon van a feje. Biztosan alszik. Kicsit megszorítom a kezét, amire fel is ébred és hihetetlenül megörül nekem, bár a szemei pirosak és be vannak dagadva.

- Sajnálom…

- Most nem akarok erről beszélni, majd holnap. – vág a szavamba és kis helyet kérve felül az ágyra, de a kezemet még mindig ugyan úgy fogja. – Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek és támogatlak mindenben. – mondja és egy puszit ad a kézfejemre, de most arra, amibe belevezették azt a csövet.

- Szeretlek Louis. – suttogom. – Azt hiszem ezt mind a ketten elrontottuk, csak kérlek, ne sírj. – szorítom meg a kezét, már amennyire tudom.

- Fáj a tudat, hogy mi történik veled és én erről nem tudtam. Harry elmondott mindent, és bár kicsit csalódott vagyok, amiért már mindenki tudta, csak én nem, ettől függetlenül mindennél jobban azt akarom, hogy gyógyulj meg. Kérlek, kezdd el a kezelést. – kérlel aztán egy puszit nyom a homlokomra, az orromra majd egy aprót a számra is. Libabőrös lett az egész testem és csak behunytam a szemeimet majd egy nagyot nyeltem. Menne ez úgy, hogy apám bármikor betoppanhat, illetve Briana is? És ha elkezdem, de belehalok? Louis teljesen össze fog törni.

12. rész - Zaklatottság

 Sally Styles

"If there's a one percent chance, 

that's more than I ever though, 

I’d ever have, I’d do it."

Sosem gondoltam magam olyannak, aki könnyen feladja a dolgokat, akármennyire is nehéznek számított minden, de most úgy éreztem, hogy a helyes döntést hoztam meg. Bár lenne esélyem a végleges gyógyulásra, én nem kérek belőle. Idegesítően csendes volt a ház a Harry-vel való vitánk után. Szerintem az egész utca tőlünk zengett, de nem bírtam visszafogni magam, bár szinte már elképzeltem, hogy az egészet megbeszélték és csak provokálni akartak, hogy idegességemben elkezdjek pakolni, így magamtól egyeznék bele az útba. Természetesen ez így volt. Viszont most sem értettem, hogy anya miért enged el, miért nem akarja, hogy velük legyek itthon az utolsó hónapjaimban? Ezzel nem azt mondom, hogy teljesen elfogadtam a betegségemet, mert még felfognom sem sikerült, inkább csak a halál szóval kezdek barátkozni.

Egyetlen egy ok van, amiért végül is belementem, hogy Stephanie is velem jöhet és jön is. Ez a tudat kárpótol mindenért, amit valaha Harry tett, kivéve Louis-t. Rettegek, hogy mi lesz, mikor előtte fogok állni, a gyomrom már most pingpong labda méretű, a szívem pedig zakatol. Keresett rengetegszer, de nem vettem fel a telefont sosem, talán ez volt az a hiba, amivel elvágtam ezt az egészet, de akkor még nem gondoltam, hogy hamarosan újra láthatom. Bár a szívem a turnén lévő emberek felé húz, hisz szörnyen hiányoznak, bár mindenkivel telefonon tartottam a kapcsolatot, leginkább Lottie-val, akivel találkoztam is, elmeséltem neki mindent, még a leukémiámat is. megígérte, hogy nem szól senkinek erről, persze utána próbált meggyőzni, hogy éljek a gyógyulás lehetőségével, persze sikertelenül.

- Segítsek? – ül le az ágyamra Gem, ő most kivételesen nem jön velünk, hanem itthon marad továbbra is dolgozni.

- Mindjárt megvagyok. – mondom és az utolsó pár cipőt helyezem be a bőröndbe.

- Ha valami baj van, akkor bármikor hívhatsz. – mondja kedvesen és egy puszit nyom az arcomra.

- Tudom. – mosolygok rá, majd felpattanok és megölelem. – Hiányozni fogsz Gem…

- Tudom húgi, de jó lesz, hidd el. És ne felejtsd el, hogy mindig hallgasd meg, amit Louis mondani szeretne neked. Oké? – kérdezi, bár szerintem ő is tudja, hogy nem így lesz, viszont attól az egy névtől a szívem konkrétan megbolondul. Bár hiányzik, de biztosan nem fogok a nyakába ugrani.

Idegesen, körülbelül egy golflabda méretű gyomorral szállok ki az autóból. Cardiff időjárása megegyezik azzal, ami Nagy-Britanniába átlagosan van, most a turné európai része következik, és június ötödike van. Niall jött ki elénk a repülőtérre és nem bírta befogni a száját, csak arról beszélt, hogy mennyire büszke mind a négyünknek, hogy sikeresen leérettségiztünk, még Stephanie is.

- Hé, én nem vagyok annyira hülye, hogy megbukjak érettségin! Bár mikor megláttam a töri tételt, azt hittem inkább kisétálok a teremből. Úgyhogy fogd be. – barátnőm tetetett durcizása mindig olyan vicces, egyszerűen nem tudja komolyan venni a dolgokat, ezért a kis sértődését se szokta senki komolyan venni.

- Oké, oké. Nyugalom. – nevetett fel a szőke majd leparkolt. – Sal, próbálj egyensúlyban maradni, Sophia és Lottie már hajnali öt óta fent vannak és téged várnak. – mosolyog rám Niall. Hihetetlen érzés, hogy ennyire fontos vagyok számukra és várnak, hogy ennyire szeretnek, de én mégis hazudok nekik. Harry-t és Stephanie-t is megkértem, hogy senkinek se mondják el a betegségem, egyedül Lottie tudja, illetve Lou-nak fogom elmondani. Ők megértően beleegyeztek, szerencsére. Állítólag Louis nem tudja, hogy jövök, épp ezért félek annyira most tőle, mégis úgy érzem, hogy belülről mindjárt megszakadok, ha még egy percet nélküle kell eltöltenem.

- Sally, kiscsaj! – az ismerős hang, mosolygásra késztet, Paddy mosolyogva néz engem, mellette pedig Mark. Mind a kettejüket megölelem és váltok velük pár szót, majd Stephanie-ba kapaszkodva megyünk be a hotelbe.

- Félek. – suttogom neki és csak a lábaimat szemlélem. Rettegek, hogy azok a gyönyörű kék szemek már nem úgy fognak rám nézni, mint eddig, vagy, hogy egyáltalán nem néz rám. Mi van, ha semmibe vesz? Abba belepusztulnék, de mégsem folytathatjuk a dolgokat, ahol abbahagytuk. Ő keresett, de én nem reagáltam rá. A szívem már a torkomban dobogott, ahogy a liftajtó kinyílik a kilencedik emeleten, senki nem várt itt sem, e miatt pedig egyre idegesebb lettem. Niall megy előre, mögötte Harry, mi pedig ketten Stephanie-val.

- Mindjárt jövök, csak beszélnem kell vele. – bök a bátyám felé majd otthagy.

- De.. Steph.. – motyogom. Elérkezünk egy bazi nagy szobába, ami hasonlít az eddigi közös nappalikhoz, csak ez sokkal, de sokkal nagyobb és több minden van itt. Egyedül kellett belépnem az ajtón, automatikusan azokat a gyönyörű kékségeket keresem, de nem találom sehol. A kezeimmel kezdek el babrálni, mikor megérzem, hogy valaki szorosan mögöttem áll, az illata hamar megcsapja az orromat, amitől a szívem még hevesebben ver. Lehajtom a fejemet és megérzem a könnyeket a szemeimben.

- Arrébb mennél? – morogja, mire felkapom a fejemet és meglepődve bámulok magam elé. Miért beszél így? Mi ez? Ez nem Louis… - Menj már arrébb baszd meg. – a szám is tátva marad és a könnycseppek csak úgy végigfolynak az arcomon.

- Tomlinson! – mordul rá Stephanie, de Louis csak megfogja a felkaromat és arrébb rak egy egyszerű mozdulattal, bár a kezét hosszabb időre a karomon hagyja. Mivel az elmúlt hetekben elég sokat fogytam, ezért féltem, hogy ezt észre is veszi.

- Senki ne döntse el helyettem, hogy hogyan érezzek. – mondja és levágódik a kanapéra. Sophia és Lottie jön oda hozzám és jó szorosan megölelnek. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, így olyan idegennek érzem magam itt. Végül mindenkinek adtam egy-egy puszit, de Lou-nál megakadtam, el kell mondanom neki.

- Lou, beszélhetnénk? – kérdezem meg a szürke hajú nőt, aki mikor itt vagyok anyám helyett anyám. Látom, hogy Lottie mérgesen szól Louis-hoz, majd csak mondja és mondja, Louis pedig felém sandít. Mindent elrontottam, miért nem tudtam felvenni azt a kurva telefont? Mindegy is, így legalább neki nem okozok fájdalmat.

- Mi a baj Sal? Olyan sápadt vagy és fogytál is. – a kezét egyből a homlokomra helyezi. Letörlöm a könnyeimet, amiket Louis okozott majd ránézek.

- Leukémiás vagyok. – suttogom, de nem várom meg amíg beleszólna, bír sikerült eléggé meglepnem. – És nem akarom meggyógyulni.

- Sally… én… - alig találja a szavakat, tudom. – Miért nem? – végül csak össze tudott hozni valamit.

- Nem akarok tovább szenvedni és a gyógyulásom sem teljesen biztos. 75% az esélye, de ez változhat, hisz még nagyon az elején vagyok. Bár tudom, ez csak romlani fog, meg már most nem érzem valami jól magam, iszonyatosan elfáradtam.

- Ugye nem Louis miatt gondolod így? – kérdezi kétségbeesetten.

- Az, hogy ő apuka lesz… És Harry világosan megmondta, hogy hallani sem akar egy kapcsolatról. – motyogom.

- De baszki Sally, ez a te életed és senki másé! Senki nem mondhatja meg, hogy mit csinálj! Úgyhogy most odamész Louis-hoz és beszéltek, mert tudom, hogy te is ezt akarod! – mondja és elkezd lökdösni az ajtó felé.

- De ő nem. – motyogom és leülök a földre. Egyre gyorsabban kapkodom a levegőt és kicsit szédülök is.

- A francba… - motyogja Lou és segít felállni.

- Lou, nem mondhatod el senkinek, csak Lottie tudja rajtad kívül innen…

- Jó, csak legyél most rendben. Már értem, hogy miért van itt Stephanie. – mondja és visszavisz a nagy nappaliba, bár nem akartam oda visszamenni, most még is csak annak örülök, hogy végre feküdhetek. – Mond csak Harry, adtál ennek a lánynak ma elég innit? Kiskorában is mindig akkor szédülgetett, mikor nem ivott eleget. – hihetetlen, hogy Lou milyen egyszerűséggel hazudik, bár tudjuk, hogy Lottie, Steph és Harry tudja, hogy igazából mi miatt lettem ilyen rosszul.

- Ne haragudj, de már ő sem gyerek, hogy folyton a kezébe adagoljam a palackokat. Amúgy meg Stephanie-nak is az eszébe juthatott volna. – morogja bátyám. Kicsit elmosolyodom, hogy hogyan húzzák egymás idegeit.

- Ó, hogy meg ne üsselek Styles!!!

- Az én hibám, oké? Túlságosan izgultam… De most jól esne egy jókora alvás. – motyogom és ezzel engedek a csábításnak és elalszom, remélem nem örökre, még csak még egyszer szeretném Őt magamhoz szorítani.

Egy puha ágyon térek magamhoz, amin kicsit meglepődök. Lassan nyitom ki a szemeimet, és amin még jobban meglepődök, hogy egy nagyon ismerős alak sietett kifelé. Tudtam, hogy ő az, csak azt nem, hogy miért nem akar velem beszélni, ha itt van.

- Louis… - a hangom gyerekesen hangzott, de megállt. Felállok, és egyre közelebb lépkedek hozzá. – A francba is, szólj már hozzám. Akár el is küldhetsz melegebb éghajlatra, csak mondj valamit, kérlek. – bár még mindig érzem azt a gyűlöletet, de már nem azért, mert hagyott elmenni, hanem mert hazudott, és nem várt meg, felcsinált egy csajt, pedig előtte velem élt meg szép dolgokat. De ezek szerint tényleg csak egy rubrika voltam a sok csaj közül.

- Mit vársz Sally? – kérdezi kicsit sem kedvesen.

- Hogy mondj valamit. Hazudd azt, hogy hiányoztam és örülsz, hogy itt vagyok, vagy csak mondd, hogy nem örülsz, és nem akarsz tudomást venni rólam. – kérlelem, bár nem számítok sokra. Hirtelen közel érzem magamhoz, mind a két keze a derekamon pihen, de egyből elereszt, viszont a közelségét nem szüntette meg. Az ajkai idegőrlően közel kerültek hozzám, alig pár milliméter választott el minket egy csóktól. Remegő kezekkel megfogom az arcát és végigsimítok a borostás felületen, könnyeim megerednek, de nem érdekel.

- Annyira utálni akarlak… - megfeszíti az arccsontjait, miközben suttog.

- Én utállak is.

- Még mindig rettenetesen hazudsz. – mondja. Közben a könnyeim egyre csak folynak, mert érzem, hogy nem fog megcsókolni. A kezeimmel még mindig az arcát simogatom, ami miatt csukva van a szeme. – A francba is. – morogja, majd hihetetlen gyorsasággal lép ki a szobámból. Mintha csak az életemből akarna kilépni, mintha örökké el akarna felejteni, e miatt pedig a könnyeim egyre gyorsabban szántották be az egész arcomat. Mint egy kisgyerek, úgy rontottam ki a szobámból és a közös nappaliba értem, de bár elővigyázatosabb lettem volna. Stephanie-t kerestem és meg is találtam. A bátyám szájában kutakodva. A szám szabályosan egy „O” alakot formált, majd lefele kerekedett. Tudtam, hogy van valami kettejük között, de abban reménykedtem, hogy elmondják, ha tényleg úgy van. Hirtelen úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennék, mindenki magamra hagyott volna, mert nekem már mindegy. Egyre gyorsabban kezdtem el venni a levegőt, már szó szerint kapkodtam. Hátat fordítottam az ajtófélfának és remegő testtel, zokogva csúsztam le ülésbe, a térdeimet szorosan magam elé húztam és átkaroltam a karjaimmal, majd arra temettem bele az arcomat és zokogtam. Zokogtam, mert tényleg mindenki lemondott rólam, már nem számítok senkinek.

- A francba. – hallom meg legjobb barátnőm hangját, majd az egyre közeledő cipők koppanását. Nem akarom, hogy leüljenek mellém, most csak egyedül akarok maradni. – Sal, ne haragudj.

- Ne is törődjetek velem. – motyogom, majd meginogva, de másodjára sikerül felállnom. Lehajtott fejjel szipogva, mint egy élőhalott úgy megyek a folyosón vissza a szobámhoz, vagyis szeretnék. Egy kemény mellkasnak ütközök, de ez nem Louis, nem az ő illata, mégis biztonságban érzem magam kicsit, mintha lenne egy kis fény ebben a sötét helyzetben. Egyik keze a hátamra, míg a másik a derekamra csúszik. Kellemes illata mellett megérzem az enyhén füstölt hús illatot, ebből pedig tudom, hogy Niall az. Nem mond semmit, csak a hátamat simogatja, ami jelenleg a legjobb számomra.

- Ígérem, hogy minden rendben lesz, csak ne add fel. – suttogja, majd egy puszit nyom a fejem tetejére, amitől csak még jobban zokogok. Gondolom, elég hangos vagyok, ezért hallok több ajtócsapódást is.

- Mi történt? – a vékony női hang mosolygásra késztet, aztán újragondolom és eltolom magamtól Niall-t, bár az ő ölelése jelenleg az életet jelentette nekem. Lottie-ra nézek, aki szomorúan mosolyog rám.

- Sally, mi van veled? – kérdezi Liam, de csak hátrafordulok és keserűen a legjobb barátnőmre mosolygok, majd nemlegesen megrázom a fejemet. Már amúgy sem kell sokáig bírnom, maximum másfél év, de valószínű, hogy kevesebb. Hirtelen hihetetlen késztetést érzek, eszembe jutnak a Louis-val töltött pillanatok és az a bizonyos ígérete, amit az óta már megértettem. Hogy bevezetett egy kicsit a „felnőttek” világába otthon nem zavart, de itt már egyre inkább. Hiányzik, hogy Louis megcsókoljon és a kezei vándorútra tévedjenek a testemen. Beharapom az alsó ajkamat és szinte dörömbölök Louis ajtóján, de mikor kinyitja azt, már nem merek semmit tenni, csak lefagyok a meztelen felsőteste miatt.

- Mi van? – kérdezi és sóhajt egyet. – Sally, mi a bajod? – kérdezi nem törődően, ezért csak megrázom a fejemet, majd hátat fordítok neki és visszatérek a szobámba, ahol egyedül lehetek. Legalábbis egy ideig, valaki nagyon kitartóan kopog már vagy öt perce. Hamar megunom és már az idegeim is feladják a harcot az idegesítő hanggal szemben, ezért erősen kivágom a bejárati ajtót. Stephanie egy nagyot sóhajt, majd reménykedve néz rám. Arrébb állok, hogy beljebb jöjjön, majd szétnézek a folyosón, de már mindenki a saját kis dolgával foglalkozik.

- Nem fogok magyarázkodni. Csak azért nem mondtam el, mert én sem tudom, hogy mi van. Túl bonyolult és azt beszéltük meg, hogy most mindketten rád koncentrálunk, ez a csók…

- Azt mondtad nem magyarázkodsz, elég lett volna az első mondat. – mondom nyersen, majd egy nagyot sóhajtok. – Stephanie, szereted a bátyámat? – kérdezem összeráncolt homlokkal. Kétségbeesetten néz rám, majd lehajtja a fejét.

- Azt hiszem igen. Nem tudom. – látom a szemében a zavartságot, ezért nem tudok rá haragudni, bár eddig sem tettem.

- Mindegy, engem nem zavar. Ha boldoggá tesz téged és te is őt, akkor én nem fogok közétek állni. – magyarázom, majd ásítok egyet. Hihetetlenül fáradékony vagyok mostanában.

- Sal, most mi lesz? Mármint, Louis meg te…

- Nem tudom, csak várom a halálom napját. – suttogom, de csak egy pontot bambulok meg. – Ha lenne egy százalék esélye, hogy ez több lehet, mint amit valaha gondoltam vagy, amim valaha volt, akkor megtenném.

- És honnan tudod, hogy ő mit érez? Sally, szerintem ez több lehet, mint egy százalék. Lehetetlen nem észrevenni, ahogyan eddig rád nézett, és ahogy még most is rád néz. Mindketten fel vagytok zaklatva, és te komolyan nem akarod elmondani neki ezt az egészet. Légy türelemmel. – fogja meg az egyik kezemet, de az nem elég, hisz a szívem zakatol és konkrétan összetörnék mindent, ami az utamba kerül. Érdekes érzés kelt fel bennem, mintha ki akarnának belőlem szakítani valamit, mintha teljesen üres lennék már, mintha egy nagy feketelyuk tátongna a lelkem helyett.

- Vége van Steph. – húzom egy szomorú mosolyra a számat és hagyom, hogy a könnyek teljesen ellepjék az arcomat, ismét.

11. rész - Életre szóló döntések

Sziasztok! 

Hát, hihetetlenül szégyellem, amiért csak egy ilyen kis valamit tudtam összedobni két hét. Eléggé gyenge rész lett és semmit mondó, úgyhogy sajnálom.

Viszont jó hír: MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 2:0 Hihetetlenül büszke vagyok a srácokra, és amennyire szidtam a meccs első felében Szalait, annyira örültem neki utána.

Na, visszakanyarodva, jó olvasást, és sajnálom. xx

Sally Styles

"Everybody will understand your decision."

Nem érzem magam valami jól, rossz érzésem van, viszont nincs erőm felkelni, csak a fehér plafont bámulom és próbálom megszokni ezt a klórszagot. Egyedül vagyok, mert senki nem rohant ide hozzám, mikor felébredtem egy pár perce. Mi történt? Az ajtó kinyílt, de nincs erőm megnézni, hogy ki lehet az, ezért megvárom, amíg hátha leülnek mellém.

- Hé, felébredtél? Hogy vagy? – az ismerős hang megnyugtat, csak úgy, mint gyermekkoromban. A kezét a kezemre helyezi, ami miatt mosolygok.

- Mi történt apa? – kérdezem halkan, mert kicsit ki vagyok száradva.

- Elmentetek a lányokkal, utána csak a hívást kaptuk Stephanie-től, hogy összeestél és akkor úton voltak veled a kórházba. A többiek kint vannak, behívjam őket? – kérdezi, mire bólintok egyet. Behunyom a szemeimet és várom, hogy végre megtudjam a történteket.

- Sal.. – reménykedtem benne, hogy Ő az, hogy Ő ül le mellém, de nem. Tudtam, hogy lehetetlen, és bár legjobb barátnőm is nagy örömöt jelent számomra, most Louis-t akarom. Gyerekesen ragaszkodom hozzá és úgy érzem, ez az egész elő fogja hozni bennem a fájdalmat, amit akkor láttam a szemeiben. A szívem szakadt meg, mert a gyönyörű kék szemeibe, csak szomorúságot láttam, hiányzik, mert az életem része lett, de mindennél jobban gyűlölöm, mert hagyott olyan könnyen elmenni. – Miért sírsz? Minden rendben.

- Ne hazudj már! – mordulok rá. Nem tudok lenyugodni, egyszerűen kitörnék, mert most újra és újra azt érzem, mint anno, vagy ez más? – Mi lenne rendben Stephanie? Ki vagyok, ha nincs itt az az ember, aki emlékeztessen rá?

- De mi itt vagyunk. Tegnap este is bepánikoltál, de most is itt vagyunk Sal…

- De az nem számít, ha Ő nincs itt! – kiabálok rá. Gyorsan a kezemet a szám elé kapom, de késő, mert Stephanie feláll és elmegy. Tudom, hogy mondani akart még valamit, de inkább magába fojtotta. Ezt is jól elcsesztem, úgy ahogy minden mást szoktam. – Ezt nem akartam…

- Mióta itthon vagy a lelkedet pátyolgatja, míg a saját gondjait jóval a legvégére helyezte. Ez nem volt szép. – mondja Connie, mire behunyom a szemeimet.

- Mi a franc történik? Miért kellett ekkora hűhót csapni Harry-nek? – kérdezem szipogva, de nem kapok rá választ. Niall közelebb ül hozzám és átkarol. – Hiányzik, szörnyen. Niall, én lehet beleszerettem… - szipogom.

- Tudom. De nemsokára újra láthatod, ígérem. Viszont, amíg itthon vagy törekedj arra, hogy a barátnőiddel legyél, hisz velünk meg értük sírtál. Használd ki az időt. – javasolja.

- Kérem, távozzanak, egy fontos dolgot kell megbeszélnem Miss Styles-szal. – jön be az orvos, mire egy nagy mosoly kíséretében a többiek elhagyják a szobámat. Anya is megjelenik és leül mellém, nagyon zaklatottnak tűnik, ezért letörlöm a könnyeimet és a doktorra nézek. Ennyire komoly lenne? Anya megfogja mindkét kezével a bal kezemet és megszorítja kicsit. Kedvesen mosolyog rám, de látom, hogy valami belülről megöli. – Hihetetlen, de most az alkoholtól és a lelki fáradtságtól való összeesése időben figyelmeztetett minket. Nem kertelek, a barátait nem avattuk be, csak a szüleit. Saidie, a tesztek pozitívak lettek, ön leukémiás. – hirtelen lefagyok, a szám is kinyílt meglepettségemben. Hogy mi?

- Halálos beteg vagyok? – kérdezem halkan és megszorítom anya kezét.

- Nem hangsúlyoznám a halál szót…

- Tudom mit jelent az, hogy leukémia. A betegek háromnegyede nem éli túl. Ne próbálja szépíteni, mondja ki, hogy mennyi időm van még hátra! – hirtelen ingerült leszek.

- Ezt nehéz most még megállapítani, de körülbelül két év. Ez persze nem biztos információ. Viszont el kell dönteni, hogy szembe akar nézni vele vagy nem. Ez az ön döntése, senki nem fogja befolyásolni.

- Ha úgy döntök, hogy szembe nézek vele? – kérdezem félve.

- Már rengeteg lehetőséggel élhetsz kincsem. – mondja anya.

- Például?

- Akár gyógyszeres kezelés is alkalmazható, bár a hatása a legrosszabb esetben csak a felét éri el a kemoterápia hatásának. Persze ez a testtől függ. Én a kemoterápiát javasolnám, ha nem szokott olyan sokat utazni hosszú időre. – mondja a doki, de már nem olvassa a papírokat.

- És jelenleg százalékolva mennyi esélyem van? Mennyire komoly? – kérdezem remegve.

-Ezt nehéz megmondani, de mint említettem, időben vettük észre. Ha százalékosan kéne megmondanom, akkor 75%. – mondja, majd bocsánatot kérve elrohan, de megígéri, hogy már a kórlapommal tér vissza és haza is mehetek gondolkozni.

- Remélem ez nyilvánvaló, hogy hogyan döntesz. Ugye nem akarod feladni? – anya, természetesen megijed az arckifejezésemen. Jelenleg még meg kell emésztenem a hallottakat. Mire gondoljon egy tizenhét éves lány, akivel most közölték, hogy vagy teljes erejével küzd, vagy meghal?

- Anya, én nagyon megbántottam Steph-et. Felhívnád nekem? – kérdezem halkan, hisz ezt nem tudom feldolgozni és most Louis nem segítene.

- Küldök neki egy üzenetet, hogy jöjjön hozzánk, mert amint a nővérke meghozza a lapjaidat, mehetünk haza. – egy puszi nyom a homlokomra. Bólintok egyet és egy nagyot sóhajtok. Fogalmam sincs mi lesz így velem, semmit sem tudok, csak hogy nagy szarban vagyok.

Egy hét telt el azóta, hogy kiengedtek a kórházból. Stephanie-val rengeteget beszélgettünk, kipróbáltunk minden módszert, hogy könnyebben dönthessek, de eddig egyik sem sikerült.

- Csak írd le, hogy szerinted miért lenne érdemes harcolni a másik oldalra pedig, hogy miért nem. Úgy is mindenki meg fogja érteni a döntésedet. – mondja barátnőm. Igaza volt, az idő pedig sürgetett, döntenem kellett, hogy időben el lehessen kezdeni a terápiát. Először a pozitív dolgokkal kezdtem, felkerültek olyanok, hogy „a család és barátok miatt, hogy ne okozzak nekik fájdalmat” meg olyanok, hogy „még alig éltem, ki kell próbálnom dolgokat”, de talán, ami mindenkit legjobban foglalkoztatott, az az hogy „körbejárni a világot, Vele”. Igen, ez minden álmom, hogy együtt rengeteg helyre elmehessünk, de elnézve a helyzetünket, ez lehetetlen. Megfordítom a lapot és elkezdem írni a kezelés ellenérveit, hogy milyen kevés az esélye és ezzel eldobom a maradék időmet, hogy ezzel megszabadulnék a rengeteg szenvedéstől. A lapot összehajtogatom és a barátnőm kezébe adom. – Oké, ne legyél ideges, de valaki jött hozzád. – kérdőn nézek rá, hisz nem értek ebből semmit. Egy autó ajtajának a csapódását hallom, így az ablakomhoz futok és kinézek az utcára. A fekete Range Rover bizony ott parkol. Hirtelen komollyá változom, és legjobb barátnőmre nézek.

- Te hívtad ide? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Esküszöm, hogy nem! Egy ideje nem is beszéltünk már. – mondja mire sóhajtok egyet és magammal húzva Steph-et megyünk le a lépcsőn, de csak annyira, hogy hallgatózni tudjunk.

- Annyira hiányoztál! – sóhajt fel anya, gondolom megölelte. Persze, mindenkinek hiányzott csak nekem nem.

- Mi történt? Olyan feszült vagy és látom a karikákat is. Minden rendben? – kérdezi a bátyám és még mielőtt anya bármit mondhatna levágódok a lépcsőről.

- Anya, Stephanie-val összeírtuk. Megnézed? – kérdezem és megvárom, míg legjobb barátnőm is kapcsol és odaadja anyának a papírt. – Szerintem mi megnézünk egy filmet, vagy nem tudom, de együtt töltjük a délutánt. – mondom és egy puszit nyomok az arcára, Harry-t pedig figyelmen kívül hagyom.

- Rendben. – motyogja és megereszt egy apró mosolyt. Tudom, hogy neki fájna a legjobban és nem akarom, hogy miattam szenvedjen, de nem látom értelmét a kezelésnek.

- Sal… - szólal meg Harry, de csak átnézek rajta. Nem vagyok kíváncsi rá, tönkre tett mindent. Felérve a szobámba egyből bekapcsoljuk a tévét, és amíg én a neten próbálok valami jó filmet keresni, addig Steph az adások között keresgéli a zenecsatornát.

- „Louis Tomlinson a brit fiúbanda, a One Direction egyik tagja úgy néz ki, hogy nagy örömök elé pillanthat….”

- Steph, nem akarod átkapcsolni? – kérdezem sóhajtva.

- Na, kíváncsi vagyok, hogy mi miatt lett boldog a távollétedben. Kell az indok, amiért kiherélem. – rántja meg a vállát.

- „….ugyanis nemrég derült ki, hogy úton van az első 1D baba. Bár ezt még Louis nem erősítette meg, de a legtöbb újságokban már ezt írják. Sok boldogságot kívánunk neki.” – hirtelen megfagyok. Mi? Ránézek legjobb barátnőmre, aki csak lehajtja a fejét, majd kinyomja a tévét.

- Sajnálom Sal… - ó, remek. Szóval tudta az egészet, mégsem mondta el nekem. Mérgesen nézek rá és érzem, ahogy a szemeim megtelnek könnyekkel. Naiv kislánynak érezem magam, és ami még jobban bosszant, hogy az is vagyok.

- Ne gyere nekem azokkal a semmitmondó szövegekkel. Nem mondtad el nekem, pedig nyilvánvalóan tudtad. – egy szót sem szól, csak csendben lehajtott fejjel ül. – Nem kezdem el a kezelést. – motyogom és ezzel kirontok a szobámból.

Stephanie Adams

Megsemmisülve ülök legjobb barátnőm ágyán, persze, hogy tudtam, hisz Harry egy lepcses szájú barom, aki arra kért, hogy hazudjak a húgának. Na jó, csak titkoljam el előle, mintha amúgy magától nem jönne rá a média miatt. Az ajtó hirtelen megint kicsapódik, ám nem várt személy fejét látom meg. Göndör haja most fel van kötve egy kontyba és lazán van felöltözve.

- Elegem van Harry! Te komolyan mindent csak tönkreteszel a húgod életében, de lassan már az enyémben is! – mordulok rá. Felhúzza az egyik szemöldökét, majd elmosolyodik, így megvillantja az édes gödröcskéit. Tudja, hogy ez a gyengém.

- Aha. – mosolyog tovább.

- Ne csináld ezt! Ne mosolyogj, mikor a húgod konkrétan feladja az életét! Érted? Nem akar élni. – próbálok halk lenni, hogy ne hallják meg a többiek, de nehezen megy, annyira felbosszantott. Hirtelen lefagy a mosoly az arcáról, nekem pedig kibuggyan az első könnycseppem. Nem akarom Sally-t elveszíteni, hisz akkor én is megszűnnék létezni, nem lenne értelme semminek sem amihez nekikezdenék. Erős karok fonódnak körém és így úgy érzem magam, mint a tizenöt éves énem, mikor Harry-vel megejtettük az első randinkat, titokban persze. Mindig is biztonságban éreztem magam vele, de miután elment énekelgetni rájöttem, hogy ez egy egyoldalú szerelem volt. Bár mikor elmentem a turnéra hozzájuk, akkor tényleg lefeküdtünk, de az egész még mindig az én részemről igaz. Ő el van a kis világában ahol nálam ezerszer szebb lányokat is megkaphat bármikor.

- Tudom… Te komolyan azt hitted, hogy el fogja kezdeni a terápiát? – kérdezi a rekedtes hangjával.

- Reménykedtem benne, hogy rá tudom venni. – szipogom bele a mellkasába.

- Ezen csak egy ember tudna változtatni. – sóhajt fel és elenged.

- Akkor hát engedd neki! Louis szereti őt, nem hiszem el, hogy nem fogtad még fel Harry! Mit kell még megtenniük, hogy el hidd? – kiabálok rá. Már nevetséges, amit leművel a testvére ellen. – Csak mondd meg neki, hogy mehet vissza.

- Szerinted így szívesen jönne vissza, hogy tudja Louis új státuszát? Ismered őt…

- Azt hittem, hogy az összes Styles-t ismerem, de te kezdesz elidegenedni. Ezzel már nem azt mutatod, hogy szereted a húgodat. – elcsendesedek és konkrétan feladom ezt az egészet. – Sosem voltál jó abban, hogy kimutasd a szeretetedet. Sokáig azt hittem, hogy nem tudsz másokat szeretni, de ezt megcáfolta az, ahogyan Taylor-ra néztél midig. Azt a szeretet kellene a húgod felé is mutatnod, mert akkor érezné nagyon szerencsésnek magát. – motyogom halkan.

- Most még mindig Sally-ről beszélsz vagy már magadról? – kérdezi egy apró mosoly kíséretében.

- Ne bohóckodj! Természetesen róla… - amint ez elhagyta a számat, ő rátapadt és vadul falni kezdte. Teljesen kiesett minden, csak azt vettem észre, hogy eltolom magamtól. – Az Isten szerelmére! Ne áltass már engem. Ha nem akarod, hogy a tiéd legyek, akkor ne csinálj ilyeneket! – kezd egyre inkább elegem lenni belőle, persze ez is megtört, amint szomorúan, lehajtott fejjel ült le a húga ágyára. Egy nagyot sóhajtok, majd leülök mellé. – Nézd, tudom, hogy Sally boldogsága és egészsége mindennél fontosabb neked. Ezért el kell engedned a félelmeidet és hagyni a dolgokat.

- Tudom Steph. Már beletörődtem, de kell a segítséged. Louis ezt nagyon elbaszta, Sal pedig nem fog megbocsájtani neki. Meg mered kockáztatni a békét azért, hogy az a két idióta véglegesen is együtt lehessen? – meglepnek szavai, ezért kerek szemekkel nézek rá. Bólintok egyet és várom a folytatást. – Egy hét múlva kell visszamennem, és persze vinném Sally-t is, ahogy téged is. Louis telefonon fogja hívogatni a húgomat, de persze Sal nem fogja felvenni. És itt jössz képbe te. El kell terelnünk a figyelmüket, hogy megint szövetkezzenek és ismét ellenem, vagyis már ellenünk. El kell játszanunk, hogy együtt vagyunk titokban, persze apró jeleket küldünk feléjük, Sal pedig be fog pörögni, ahogy Louis is, mivel így úgy érzi, hogy újra közel kerülhet hozzá.

- Oké, de mi van, ha nem így lesz? Ha Louis feladja, vagy Sal nem hajlandó velünk foglalkozni? Harry, ezt inkább akkor kéne megbeszélnünk, ha látjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz… - motyogom.

- Steph, ennyire hülye vagy? Szerinted az a terv beválna? A francba is, tudom, hogy rohadtul rosszkor, de többet jelentesz nekem, mint hittem. – a szemeim golyó méretűre kerekednek és csak bambulok rá. Tényleg nem jókor időzített, bár tudom, hogy ez sosem ment neki. Már kiskorom óta erre várok, most mégsem tudok örülni neki.

- Koncentráljunk most Sally-re, kérlek. – a hangom megremeg, de biztos vagyok abban, amit mondok. Tudom, hogy nagy áldozat most lemondani Harry-ről, mert bármikor kikaphatják a kezeim alól, de most tényleg Sally-re szeretnék koncentrálni, bár elég nehezen született meg ez a döntésem.

- Rendben, megértem. Ne haragudj csak… Komolyan gondoltam, hogy gyere velünk a turné további részére, és ilyet még egy lánytól sem kértem. Ott pedig együtt tudjuk Sally-t figyelni és rendbe tenni a dolgokat köztük, illetve köztünk. – magyarázza, mire megfogom a kezét és rámosolygok. Bár sosem értettem, hogy mi tetszik benne, de most rájöttem; az a hatalmas szíve, hogy még akkor is próbálkozik mikor kilátástalan a helyzet. Nem tudom hogyan, de el fogom érni, hogy Sally ne adja fel, hogy küzdjön, mert tudom, hogy sikerülhetne neki, Louis pedig tényleg egy idióta, jól elcseszte ismét. 

10. rész - 7451 km

Sziasztok! 

Meghoztam a következő részt. Sajnálom a múlt heti kihagyást, de év végére minden

szarságot beraknak nekünk és sajnos van egy olyan érzésem, hogy a jövőheti rész is kimarad, mert rengeteg tételt kell megtanulnom. But egy nagoyn jó hírem van... Ma van a legfőbb támogatómnak, egiyk legjobb barátomnak, nem utolsó sorban pedig a történetben Stephanie néven álcázott személy 18. születésnapja. Ez a rész szóljon neked, én elbújok, míg olvasol. Nagyon sok boldog születésnapot kívánok és remélem tetszeni fog a rész!! :))) <3

 Louis Tomlinson

"You're let her go and now 

you realised what you had."

Tudom, hogyne tudnám, hogy Sally könnyen szerelmes lehet, hisz már vágyik rá és még túl naiv megítélni azt, hogy ki is lenne jó neki. Viszont anyának igaza van, döntenem kell, hogy mit akarok, mert végül valaki nagyon szenvedni fog és az a valaki nem más, mint Sally. Szeretek vele lenni, hisz aranyos és csodálatos lány, akivel bármi gondomat megoszthatom, viszont nem tudom, hogy tudnám-e úgy szeretni, ahogy ő szeretné, vagy, ahogy anya gondolja. Lehet, hogy mostanában sok időt töltöttünk együtt, mégis olyan kevésnek tűnik. És ha bizonytalan érzésekkel belekezdenék, félek, hogy ez csak rossz irányba változna. Viszont annak rendkívül örülök, hogy a lányok ennyire szeretik őt, hisz mikor elbúcsúztunk akkor el sem akarták engedni, de hát muszáj volt visszatérnünk. Egy dologgal vigasztaltam őket, mégpedig, hogy Sally jön még hozzájuk, bár ebbe még én sem voltam biztos. Lottie rendkívül várta, hogy végre Johannesburg-ba érjünk, mert úgy érezte, hogy feszültség van körülötte miattunk, persze csak ő beszélgetett Sally-vel. Nem tudom kiverni anya szavait a fejemből, egyszerűen csak ezen tudok kattogni.

- Louis! – behunyom a szemeimet és egy nagyot sóhajtok.

- Mi van? – Harry berobban a szobámba, de nem nagyon veszem figyelembe, ugyan úgy az ágyon fekszem, és a plafont nézem.

- Szerinted miért jöttem? – kérdezi és becsukja az ajtót.

- Harry, megígértem nem? Akkor nyugodj le. – morgom, de nem mozdulok.

- Láthatólag valami történt. Nem vagy önmagad. – mondja mire sóhajtok egyet. – Könyörgöm, csak azt ne mondd, hogy beleszerettél, mert akkor helyben verlek szét. – kezd el fenyegetni, de nem nagyon izgat, csak felülök, és rá nézek.

- Hogy szeretnék már bele egy olyanba, mint Sally? – kérdezem és egy undorító félmosolyt erőltetek magamra. – Ki akarná úgy igazából őt? Mindenkinek az fordul meg a fejébe, hogy micsoda szűzlány, remek lesz kihasználni. – nevetek fel, majd megrázom a fejemet. – Nyugodj meg, nem szerettem belé. – azt hiszem. Nem kell tudnia mindenről, főleg nem arról, hogy anya mit mondott nekem.

- Egy napja itthon vagytok és szinte alig szóltatok egymáshoz. Nem várhatod el, hogy elhiggyem, amit mondasz. Elfogadlak titeket, mint barátok, azért engedtem el veled, mert elém álltál és megkértél, a szavadat adtad, hogy egy ujjal se nyúlsz hozzá. De látom, hogy mindketten harcoltok valami ellen. Mi az? – kérdezi, mire behunyom a szemeimet.

- Nem harcolok semmi ellen. Most pedig elmennék lepihenni, ha nem baj, hisz már tizenegy óra. – csak morgott valamit az orra alatt, majd elhagyta a szobámat, végre.  Bár tényleg már aludni szeretnék, nem tudok, nem csak a hülye gondolatok miatt, hanem a folyosóról szűrődő hangzavar miatt, ezért kénytelen vagyok elküldeni őket egy melegebb éghajlatra. Kitépem az ajtómat, mire a folyosó elhalkul, majd újra felnevetnek. Nem hiszem el. Ha még Liam és Niall lenne, nevetnék, de arra nem számítottam, hogy Sophia, Lottie és Sally rúgtak be ennyire.

- Louis. – áll meg előttem Lottie kifejezetten egyenesen. Meddig gyakorolhatta ezt?

- Menj, pihenj le. – sóhajtok fel, mire érdekesen néz rám.

- Le se kiabálsz? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Esélyem sincs a kamaszkoroddal. Ugyan olyan vagy, mint én voltam. Sophia, minden rendben? – kérdezem a barna hajút, aki csak felnevet és mosolyogva bólint.

- Jó éjszakát. – mondja, majd még megöleli Sally-t és az ajtóban álló fáradt Liam-hez búj.

- Aludjatok jól. – mondom nekik majd Sally-re nézek. – Gyere. – intek a fejemmel és megvárom, amíg elhalad mellettem. – Mennyit ittál? – kérdezem, mikor beér a kiskonyhába. Felültetem a pultra és a kezébe adok egy pohár vizet.

- Hát, lehet, hogy kicsit sokat. De csak kicsit. – mondja, és a kezével próbálja mutatni, hogy mennyire picit, ezért felnevetek és lefogom, hogy ne erőlködjön. Megissza a vizet, majd mindkét kezét a nyakam köré helyezi. – Miért hívtál be?

- Mivel úgy sem fogsz emlékezni semmire ezért őszinte leszek. Mert hiányoztál. – mondom és a kezeimet a derekára helyezem. Mindent automatikusan csinálok, mintha így lenne helyes és már évek óta így csinálnánk.

- Louis?

- Igen? – kérdezem, és a szemeibe nézek.

- Tudom, hogy azt hiszed, hogy részeg vagyok, és mindent el fogok felejteni, de van egy fura érzésem. – motyogja.

- Mégpedig? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Mutass nekem valami újat. – kéri, mire a szemeim tágra nyílnak a szívem pedig elkezd gyorsabban dobogni.

- Miről beszélsz? – kérdezem, de nem tudok uralkodni magamon. Megkívántam őt, mindenestül. Az ölembe kapom, és úgy megyek be vele a hálószobába. Lefektetem az ágyra és elkezdem a nyakát csókolgatni, ekkor eszembe jut, a magamnak tett ígéretem. – Nem fogok lefeküdni veled Sal. – jelentem ki, mire kinyitja a szemeit, majd szomorúan néz rám.

- Tudom. – és ezzel egy kést döfött a mellkasomba. Mi az, hogy tudja? Nem tudja, hisz akarom őt, de nem lehet, még egy kicsit ki kell bírnom.

- Sal, nem azért nem fogok veled ma lefeküdni, mert nem akarom. Még nem vagy rá felkészülve. – mondom és megsimítom az arcát.

- De Louis, én már többet akarok annál, hogy néha megcsókolsz… - mondja szomorúan és lehúz maga mellé, majd ráfekszik a mellkasomra, mintha beletörődne a sorsába, a következő tettemet, pedig egy kicsit bánni fogom holnap.

- Louis! – rázza valaki a vállamat. Kinyitom a szemeimet, és Lou-t, Sophia-t és Lottie-t látom meg a szobámba. Megérzek egy kis nehezéket a mellkasomon, ezért lenézek, Sally fekszik rajtam, ami jó érzés és mosolygásra késztet.

- Igen, rohadt cukik vagytok, meg tök jó, hogy így egymásra találtatok, de Harry rohadt mérges. – mondja Lou és lehúzza rólunk a takarót, de aztán gyorsan vissza is húzza.

- Miért? – kérdezem összehúzott szemöldökkel.

- Tegnap be akart menni Sally-hez, de nem volt a szobájában, ezért gondolta, hogy itt lesz és bejött hozzád és olyat látott, amit nem akart. – magyarázza, majd a két ácsorgóra néz. – Azért jöttetek, hogy ott álljatok? – fordul feléjük, mire a húgomra nézek, aki nagy mosollyal néz csak engem.

- Tudtam! Tudtam! Louis szerelmes!! – kezd el visítozni, aminek a hatására Sally is felébred.

- Miért vannak itt ennyien? – kérdezi rekedt hangon és jobban hozzám bújik.

- Össze kell kapnod magad Királylány, ha nem akarsz meghalni. – mondom és egy puszit nyomok a feje tetejére.

- Mi? Miért? – olyan édes mikor még kómás.

- Csak öltözz fel, áthoztunk pár cuccot, a tegnapit meg visszavisszük. – mondja Soph és a húgommal együtt eltűnik. Egy nagyot sóhajtok és Lou-ra nézek.

- Kikerülhetetlen? – kérdezem, mire Lou egy szomorú mosollyal bólint, majd elhagyja a szobát. – Ne haragudj. – sóhajtok egyet és hátravágódok az ágyba.

- Miért haragudnék? – kérdezi értetlenül, de még mindig ül, így a csupasz hátát kivillantja. Egyből megsimítom, amitől libabőrös lesz.

- Miattam kerülsz bajba. Bár én is elég nagy szarba vagyok. – mondom.

- Én nem bántam meg. És mindenre emlékszem Louis. Köszönöm. – mondja és visszafekszik a mellkasomra. – Már nem akarok haza menni. Amíg itt vagy, addig nem. – mondja halkan és egy puszit ad az arcomra.

- Én sem akarom már, hogy hazamenj. Viszont tényleg fel kellene öltöznünk. – mondom és kipattanok az ágyból. Előveszem az egyik alsónadrágomat, rá a melegítő nadrágot, plusz egy pólót. – Végig néztél. Sally. – nevetek fel.

- Nem is. – mondja nevetve.

- Ezért, most én is végig nézem, ahogyan felöltözöl. – mondom egy pimasz mosollyal, de csak egy szúrós pillantást kapok. – Rendben, kint várlak. – forgatom meg a szemeimet. Kimegyek, ahol Harry már keresztbefont kézzel vár. Most jön halálom napja, pedig azért szerettem volna még családot alapítani.

- Megígérted és bíztam benned. Ennyit ért? – kérdezi még nyugodtan. – Mellékesen kurvára csalódtam benned és ezt sosem fogom megbocsájtani. Már akkor tudtam, hogy ezt akarod, mikor kamu utáltad. Soha többé nem akarom, hogy ez megtörténjen!

- Harry, nem feküdtünk le. Esküszöm.

- De minden más kimerítettetek mi? – egy sóhajtással bólintottam, mire kaptam egy jobb horgost. Hirtelen meginogtam, de nem terültem szét, viszont a bal oldalam ég. – Legyen ez a figyelmeztetés. Nem fogod a húgomat kihasználni és át baszni! – kiabálja.

- Sosem tennék vele ilyet, ahhoz túlságosan fontos nekem. – mondom neki, de le se szarja, hisz Sally kiért és rögtön hozzám futott.

- Louis… Istenem… Te normális vagy? – gondolom ezt már a bátyjának szánta. – Miért kellett megütni? – Sal torka szakadtából kiabált. – Hozok rá valami hideget.

- Sally, jól vagyok. Nem kell…

- De Louis, kell! És ne vitatkozz!! – mondja és már be is megy a kiskonyhába, viszont a hűtőbe valószínű nem talál semmit a fagyasztóba. – Te meg mit képzelsz magadról? Miért kellett megütni? Szállj már le rólam, ez az én életem és én el tudom dönteni, hogy mit akarok!

- Eltiltalak titeket egymástól, és mivel tudom, hogy ki tudtok cselezni ezért Saidie, összepakoltam neked.

- Nem küldhetsz haza! – kiabál rá Sally, én pedig nem hiszek a füleimnek.

- Már hogy ne küldhetnélek haza! Nem vállalok rád felelősséget, anyáék várnak otthon. Gemma-val mész. Tudtommal úgy is ezt akartad elérni, tessék, sikerült annyira kihúznod a gyufát, hogy nem kell itt lenned. A gép egy óra múlva indul. – mondja, és ezzel elhagyja a szobát. Remek. Ezt nem akartam hallani, nem akarom, hogy Sally elmenjen. Felpattanok és az egyik poharat a falhoz vágom. Tudom, hogy megijesztem kicsit, de jobb mintha rákiabálnék.

- Louis… Nem fogok hazamenni… - mondja elcsukló hanggal. Csak morgok egyet és a szemébe nézek.

- Nem tudok búcsúzkodni. – motyogom. Már most olyan érzésem van, mintha hiányozna egy részem. Hirtelen szorítást érzek a derekamnál, lepillantok a kezekre, amik olyan szorosan ölelnek engem. – Ne nehezítsd meg, kérlek.

- Ilyen könnyen hagynál elmenni? – kérdezi, mire megfagyok.

- Mit tehetek? A bátyád hajthatatlan. És fogunk beszélni, egy hosszabb szünetben pedig elmegyek hozzád. Szerinted egyedül jutottam el idáig? Drága legjobb barátnőd se hagyná amúgy. Majd ő megneveli Harry-t. Kérlek, hogy vigyázz magadra és ne legyél szomorú. – felé fordulok és egy hosszabb puszit nyomok az arcára.

- Mégiscsak megy ez a búcsúzkodás. És még én ne nehezítsem meg? – nevet fel, majd a karjaim közé bújik. Ez után könnyes szemekkel hagyja el a szobámat. Nagyot sóhajtok és a telefonom után nyúlok, majd kikeresem azt a személyt, aki mindig is tudott segíteni.

- Zayn, segítened kell…

- Hallottam haver. Perrie már mindenről tudott reggelre és elmondta. Figyelj, mit érzel? – tudhattam volna. Tuti csak a hívásomra várt.

- Ürességet, zavartságot. Nem tudom. Már most hiányzik. – motyogom.

- Szerintem szerelmes vagy. Mármint kezdesz az lenni. És erre tudom, hogy most te is rájöttél, hisz elengedted, és rájöttél, hogy mid volt. Ha bízol a szavamban, szerintem és Perrie szerint nyárra már újra veletek lesz. Veled lesz. – nem tudok még hinni neki, de rohadt igaza van. Elkezdtem beleszeretni ebbe a lányba, de piszkosul.

 Sally Styles

Nem bírom megállni, hogy ne a videókat nézegessem a koncertekről, bár Harry részét mindig átugrom, de a többiekét mosolyogva hallgatom végig, főleg az övét. Nem tudom, hogy miért hagyott elmenni ilyen könnyen, bár megígérte, hogy keresni fog, de már két hete nem tette. Tudom, hogy májusban szünetet tartanak, de nem fog meglátogatni. Ugyan miért tenné?

- Sal, ne rágódj már ezen ennyit. – el is felejtettem, hogy nem egyedül vagyok.

- Sajnálom. Csak hiányzik. – hajtom le a fejemet miután leállítom a YouTube-ot.

- Nem azt mondom, hogy ez egy jó döntés volt, de jó döntés volt. Nézd, ha megpróbált volna visszatartani semmit nem tudott volna elérni, maximum még pár pofont kapott volna. Túlságosan beleestél! Nem szabad ennyire, csak azért amik történtek. Ha komolyan gondolta a dolgokat, akkor várni fog rád. – bizonygatja legjobb barátnőm, de olyan húzós ez az egész. Ha Harry így állt hozzá, akkor sose fog ebbe belenyugodni.

- Steph, unalmas vagy. – sóhajtok fel és hátradőlök az ágyon. Annyira unalmas itthon minden, rettenetes, hogy milyen lassan történnek a dolgok.

- Két hét múlva érettségi, muszáj tanulnom.

- De már rég tudod te is, ahogyan én. Nézzünk filmet.. – kezdek el hisztizni neki, amit nagyon utál.

- Oké, ha ennyire csinálni akarsz valamit, akkor legalább valami jót csináljunk. Menjünk el bulizni. Hívjuk a többieket is. – pattan fel az ágyra és már is a telefonját nyomkodja. Nincs kedvem bulizni, de jobb, mint ez, amit eddig csináltunk. – Emlékszel a tavalyi szülinapomra? Persze, hogy nem. Lehánytál. – nevet fel és leül velem szembe. – Annyiszor hányhatsz le ma ahányszor akarsz, csak kérlek, egy kicsit felejtsd el.

- Eddig te akartad a legjobban, hogy legyen köztünk valami, most meg felejtsem el? Steph borzasztó vagy.

- Az lehet, de a lányok egy óra múlva itt lesznek, úgyhogy ideje készülni. Adsz ruhát? – teljesen felpörgött, én ezt nem bírom. Imádom Stephanie-t, de borzasztó mikor felpörög.

- Azt csinálsz, amit akarsz. – rántom meg a vállamat nem törődően.

- Na, figyelj ide! Ma kicsíped magad és flörtölni fogsz! – utasít, majd hozzám vág egy fekete ruhát.

- Kicsípem magam, de nem fogok flörtölni.

- Nagyon helyes hozzáállás Saide, különben is engem nyírna ki Louis, ha kiderülne, hogy én támogattalak benne.

- Harry hamarabb megölne, nyugi. – morgom, és végre felállok az ágyról. Fura, de Steph most nem szólt vissza semmit, csak ugyanúgy csendben turkál a ruhák között. – Egyre érdekesebb vagy nekem Stephanie. Nem akarsz elmondani valamit? – kérdezem, miközben besétálok a fürdőszobámba. Felkenek magamra egy kis sminket, illetve a hajamat kiengedem. Nem annyira akarom az arcomra terelni a hangsúlyt, az számomra is feltűnne. Felveszem a fekete pánt nélküli ruhát, aminek a háta teljesen a derekamig ki van vágva.

- Mit kellene elmondanom? Hogy én tudtam először Louis érzéseiről? – kérdezi, mire megfagyok. De hisz, azt hittem, hogy Jay az. Kisétálok a fürdőszobából és az ajtóba megállok Steph-től nem messze.

- Milyen érzései? – kérdezem.

- Elég a vakoskodásból Sal. Mindenki látja, hogy szerelmesek vagytok. Ezt Harry is tudja, ez a távolság, amit kialakított nem csak mérgéből és a félelméből származik. Ez egy próba, hogy Louis mennyire is tart fontosnak téged. – a szám is tátva marad, miközben ezt mondja. Nem akarom elhinni, de Steph miért hazudna? – De ezért ma csak a bulizásra koncentrálsz! – mosolyogva bólintok egyet. Legjobb barátnőm bemegy a fürdőbe, addig én előkerítem a szürke magas sarkú cipőmet, illetve hozzá egy ugyan olyan színű táskát. Szerencsére Steph sem vacakol sokat és hamar elkészül, így a telefonomat és a pénztárcámat az irataimmal elrakom, majd lemegyünk. Anyáék szerencsére beleegyeznek, de időben itthon kell lennem, ami be is fogok tartani. Mikor a csajok megérkeznek, már megyünk is a Paradis-ba, ahol már elég korán, olyan kilenc körül elkezdődik egy buli. Legnagyobb meglepetésemre egy ismerős autót vélek felfedezni, de a legnagyobb furcsaság, hogy Connie már rohan is az ismerős karjaiba. Meglepődöttségemtől beszélni sem tudok, csak megölelem a szőke barátomat miután utolértük Con-t.

- Sal, jól nézel ki.

- Nialler, mit keresel itt? – kérdezem csodálkozva.

- Jöttem meglátogatni Connie-t, persze mentem volna hozzád is… - nevet fel kínosan, temrészetesen útba se akarta ejteni a házunkat. - …csak nem tudok pontosan, hogy hol laksz. – tipikus Niall. A fejemet fogva nevetek fel, majd elszomorodom, hisz Niall és Connie között tudtommal nincs semmi komoly, de az ír szőkeség mégis eljött meglátogatni a barátnőmet. Bezzeg Louis…

- Az remek. – mondom és beállok a sorba.

- Sal, hiányzol neki rettenetesen.

- Persze, mindegy is… - felelem. Fél óra múlva bejutunk, sőt az első három kört le is gurítjuk, viszont nem érzem olyan jól magam, mintha valami miatt a szívem bepörgött volna. Hirtelen rosszul leszek és egyenesen a táncparketten végzem, ami persze nem annyira fáj annál, mint ami most bennem történik.